Az 1941-es jászvásári pogrom nemcsak a zsidóság tragédiája, hanem a román nemzet drámája is, amelynek felelősségével mindig szembe kell nézni – írta Klaus Iohannis államfő a román területen elkövetett legnagyobb zsidóellenes vérengzés 80. évfordulója alkalmából tegnap közzétett üzenetében. Közben hétfőn ismeretlen tettesek megrongálták a szászvárosi zsinagógát.
A leplezetlen gyűlölet, a szörnyű erőszak, az emberi méltósággal szembeni megvetés csak egy része volt a korabeli hatóságok eszköztárának, amellyel gyakorlatba ültették azt az iszonyatos tervet, amely a város zsidóktól történő megtisztítását célozta. Több mint tizenháromezer ártatlan ember szenvedett kínhalált, miután a hatóságok, amelyeknek védeniük kellett volna őket, hóhéraikká váltak. A jászvásári zsidókat leírhatatlan kegyetlenséggel, erőszakkal elszakították szeretteiktől, otthonuktól, vadul ütlegelték, majd halálvonatokba zárták vagy meggyilkolták őket – idézte fel megemlékezésében az elnök. Iohannis rámutatott: szenvedésük felidézése, az áldozatok előtti tisztelgés jelenti a biztosítékot arra, hogy Románia elismeri felelősségét, tiszteletben tartja az emberi méltóságot, az alapvető jogokat és a másságot.
Az elnök ugyanakkor figyelmeztetett: az utóbbi időben egyre gyakoribbak a történelemhamisító, történelmi eseményeket tagadó próbálkozások, a populizmus és antiszemitizmus is egyre inkább jelen van a román közéletben. Mindezt nagyszerűen bizonyítja, hogy hétfőn ismeretlen tettesek betörték a szászvárosi neológ zsinagóga ablakait. Ezt Silviu Vexler parlamenti képviselő, a Romániai Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke adta hírül közösségi oldalán.
A nem magyar kisebbségek parlamenti frakciójához tartozó törvényhozó hétfőn tett közzé felvételeket a rongálásról, melyek tanúsága szerint a Hunyad megyei városban a 19. század második felében emelt épület falára obszcén rajzot festettek, a zsinagóga ablakait betörték. Silviu Vexler azt írta Facebook-bejegyzésében, hogy bár 80 év telt el a hírhedt jászvásári pogrom óta, az akkori szomorú események folytatódhatnak, egy elfeledettnek hitt emlék napjaink valóságává vált.
Jászvásáron hétfőn háromnapos megemlékezéssorozat kezdődött, amelyen a romániai zsidó hitközség, a bukaresti székhelyű Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet, a román állami hatóságok és a Bukarestben akkreditált nagykövetségek képviselői is részt vesznek. Ma a parlament együttes ülésen emlékezik meg a 80 éve történt jászvásári pogromról.
1941 júniusában Ion Antonescu, Hitler szövetségese, a Szovjetunióval frissen hadba lépett Románia akkori vezetője parancsot adott arra, hogy Jászvásárt „tisztítsák meg” a zsidóktól, akik akkor a moldovai város lakosságának több mint egyharmadát tették ki. A június 28-án kezdődött pogromnak több mint tizenháromezer halálos áldozata volt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.