Farcádi Botond
A csoda elmaradt: a Szociáldemokrata Párt által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány a várakozásoknak megfelelően nem ment át a parlamenten, a kormány tehát a helyén marad. Minthogy a kormánykoalíció honatyái a mifelénk immár jól bejáratott szokás szerint részt vettek ugyan a parlament ülésén, de nem szavaztak, a voksolás kimenetele túl sok izgalmat nem tartogatott. Ennél sokkal izgalmasabb kérdés az, hogy Florin Cîțu csapata ebben a felállásban mennyit folytathatja még.
A koalíciót ugyanis jelenleg nem az ellenzék szorongatja, sokkal inkább a parlamenti többséget alkotó alakulatokon – a Nemzeti Liberális Párton és az MRSZ–PLUS Szövetségen – belüli ellentétek és a pártok közötti harcok feszíthetik szét.
Az MRSZ–PLUS Szövetségen belül a legfőbb törésvonal a két párt közötti: Dacian Cioloș és Dan Barna egyelőre próbál diszkréten megküzdeni egymással, de a kongresszus közeledtével egyre élesebbé válik a harc. Ez óhatatlanul is befolyásolja a koalíciós partnerekhez fűződő viszonyukat is, hiszen mindenik oldal azon igyekszik, hogy erőteljesebben hallassa hangját és előtérbe helyezze a maga számára fontos témákat. Vélhetően ez vezetett oda, hogy a parlamentben az MRSZ–PLUS a szélsőséges AUR párttal került egy platformra a kétfordulós polgármester-választásról szóló, George Siminonék által kezdeményezett törvénytervezet szenátusi vitáján. Az ilyen jellegű kihátrálások, a koalíciós partnerekkel való szembefordulások száma vélhetően gyarapodni fog a közeljövőben, legalábbis amíg a magát reformpártként meghatározó pártszövetségen belüli erőviszonyok stabilizálódnak.
A Nemzeti Liberális Párton belüli háború még ennél is durvább, következményei pedig jelentős bizonytalanságot idézhetnek elő. A pártelnökségre pályázó Ludovic Orban és Florin Cîțu régen túljutottak már a finomkodó üzengetések fázisán, mostanság egyre gyakrabban elhangzik, hogy a győztes mindent visz majd – értsd: a vesztes viszont mindent elveszíthet. Esetleges vereség esetén tehát Ludovic Orbant akár a képviselőház elnöki tisztségétől is megfoszthatja pártja – Florin Cîțunak pedig miniszterelnöki funkciójába kerülhet, ha alulmarad a párton belüli versenyben. Az erőviszonyokról a már belengetett kormányátalakítás árulhat el többet. Sajtóértesülések szerint Florin Cîțu megválna néhány liberális és MRSZ–PLUS-os miniszterétől is, Ludovic Orban azonban máris üzent a kormányfőnek: pártelnökként ő igencsak elégedett az összes liberális tárcavezetővel. Az MRSZ–PLUS reakciója még ennél is kiszámíthatatlanabb, mint azt láthattuk a korábbi, Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter menesztése után kialakult koalíciós válság kapcsán.
Mindezek alapján aligha túlzás azt állítani, hogy Florin Cîțu számára a bizalmatlansági indítványnál sokkal nagyobb kihívás lesz az esetleges kormányátalakítás – előbbi esetében ugyanis csak politikai ellenfeleiket kellett legyőzniük, a saját csapatán belüli változtatások során azonban szövetségeseivel kell megküzdenie.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.