Sepsiszentgyörgy, Bukarest és Marosvásárhely után Nagyszebenbe érkezett a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének (SZMÚE) Többsincs című fotókiállítása, melyet a Hungarikum Napok keretében vasárnap nyitottak meg a Református Templom Galériában.
Huszár Szilamér, Kátai Edit, Klárik Loránd, Szekeres Attila és Toró Attila kiállított fotói a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának 2018-ban Sepsiszentgyörgyön tartott konferenciája keretében Erdővidéken szervezett kiránduláson, valamint a 2019-ben a Kárpát-medencei magyar újságírókkal Árkoson tartott szakmai tanácskozást záró orbaiszéki kiránduláson készültek, és a SZMÚE szervezésében ötvöződtek tárlattá.
A vasárnapi istentiszteletet követően Varró Sándor református lelkipásztor úgy értékelte, kiemelt szellemi üzenettel bír a kiállítás, melynek alkotásait továbbgondolva az az üzenet szűrődik le a szemlélőben, hogy értékes örökségünk van, és fel kell azt vállalnunk. Serfőző Levente, a nagyszebeni magyar fesztiválokat szervező Híd Egyesület elnökének köszöntője után Szekeres Attila, a SZMÚE külkapcsolati megbízottja beszélt a szervezetről, annak küldetéséről, majd a tárlat kurátora, Huszár Szilamér ismertette az alkotásokat. (madarasi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.