A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara (PTE MK) nem egy, a pécsi egyetem Sepsiszentgyörgyre kihelyezett tagozatának létrehozásához kíván segítséget nyújtani, hanem abban működik együtt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, hogy Háromszéken önálló, erdélyi szellemiségű művészeti képzés indulhasson, ahol a magyar fiatalok anyanyelvükön tanulhatnak – hangsúlyozta Lengyel Péter, a PTE művészeti karának dékánja tegnap azon az online tájékoztatón, ahol helyettesével és a Sapientia kolozsvári karának dékánjával együtt ismertették az ősztől induló képzést.
Szenkovics Dezső, a Sapientia kolozsvári karának dékánja elmondta, egyetemüknek kezdettől az volt a célkitűzése, hogy olyan szakokat oktassanak, amelyeken nincs magyar nyelvű képzés az országban, a pécsi egyetemmel pedig már korábban is együttműködtek a média, valamint a környezettudomány szak tekintetében. A Sapientiát a pécsi egyetem kereste meg ajánlatával, hogy segít elindítani művészeti képzést Erdélyben, és azért esett a választás Sepsiszentgyörgyre, mert itt pezsgő kulturális élet van, s már a leendő egyetemi campus tervezésénél figyelembe tudták venni, milyen infrastruktúrára van szüksége egy művészeti szaknak, míg a meglévő helyszínek (Kolozsvár, Marosvásárhely, Csíkszereda) oktatási felületei erre nem alkalmasak – mondta Lengyel Péter.
A pécsi egyetemet az is motiválja ebben az együttműködésben, hogy a közös programok révén hallgatói közelebb kerülnek az erdélyi művészeti élethez, és nem csak nyugat felé orientálódnak – hangsúlyozta Hegyi Csaba, a pécsi egyetem művészeti karának dékánhelyettese.
A sepsiszentgyörgyi művészeti kar akkreditációja két lépésben történik, először ideiglenes működési engedélyért folyamodnak, majd két végzős évfolyam után lehet kérni a végleges akkreditációt, addig a pécsi egyetemhez fog tartozni, és a hallgatók minden olyan jogkörrel rendelkeznek, mint az anyaintézmény tanítványai. A campus felépítéséig a helyi önkormányzat biztosít helyet a képzés számára, a lehetőségek közül ezen a héten választják ki a legmegfelelőbbet – közölte a PTE dékánja.
A felvételit július 21-én tartják, és két részből áll: elektronikusan kell elküldeni egy alkotást, valamint lesz egy pályaalkalmassági beszélgetés. Tíz helyet kínálnak a festészeti szakra és hatot a szobrászatra, az ötéves tandíjmentes képzést a magyar állam támogatja, a kollégiumi elhelyezésben a Sapientia segíti a fiatalokat. Kezdetben a pécsi egyetem tanárai is betanítanak, de a cél, hogy bekapcsolódjanak az erdélyi művészek, akiket a pécsi egyetem befogad a doktori iskolájába és arra ösztönzik őket, hogy erdélyi kultúrkörhöz tartozó témával jelentkezzenek erre a fokozatra.
Mindkét egyetem vezetői úgy tartják, az együttműködésnek nemcsak az anyanyelvű felsőfokú művészeti képzés terén van jelentősége, hanem egy olyan szellemi műhely létrehozásában is, ami mindkét fél számára előnyös.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.