Labdarúgás, 3. LigaTöbb mérkőzést játszanak a következő idényben

2021. július 2., péntek, Sport

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága elfogadta a másod- és harmadosztályú bajnokságok 2021–2022. évi idényének lebonyolítási rendszerét. Háromszékről két csapat, a Kézdivásárhelyi SE és a Sepsi OSK II. szerepel a pontvadászat következő szezonjában.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

A másodosztályban megtartották az előző szezonban bevezetett lebonyolítási rendszert. A július 31-én kezdődő pontvadászatban húsz együttes vesz részt, amelyek az alapszakaszban 19 fordulóban csak egyszer találkoznak egymással. Ezt követi a felsőházi rájátszás, ahol az első hat helyezett tíz forduló keretében oda-visszavágót játszik. Az első és a második helyezett feljut az 1. Ligába, míg a harmadik és a negyedik osztályozót játszik az élvonal alsóházi rájátszásának hetedik és nyolcadik helyezett csapatával. Az alsóházban tizennégy együttes játszik, amelyek két hetes csoportban csak egyszer mérkőznek meg egymással. A két csoport hatodik és hetedik helyezettje kiesik, a két ötödik pedig osztályozón őrizheti meg helyét a másodosztályban.

A 3. Ligában ezúttal is száz csapat indul, amelyeket tíz csoportra osztanak, mindegyikben tíz gárda szerepel, azonban a lebonyolítási rendszert jelentősen megváltoztatták. A bajnokság augusztus 28-án rajtol, a csoportkörben 18 fordulót rendeznek. Ezt követően mindegyik csoportban felső- és alsóházi rájátszás lesz. A playoffban az első négy helyezett kilenc forduló során háromszor találkozik egymással, majd a csoport­elsők és csoportmásodikok tíz párharcban oda-visszavágót játszanak. A nyerteseknek újabb öt párharcot rendeznek, ezek győztesei feljutnak a 2. Ligába. A playoutban az 5–10. helyezettek vesznek részt, amelyek kétszer csapnak össze egymással. Mindegyik csoportból az utolsó kettő, valamint a leggyengébb pontszámmal rendelkező negyedik helyezett kiesik. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1548
szavazógép
2021-07-02: Sport - :

Győzelem az FK Krasznodar ellen (Labdarúgás)

A Kaprunban tartózkodó Sepsi OSK immár két edzőmérkőzésen is pályára lépett. A sepsiszentgyörgyi gárda kedden az osztrák harmadosztályban érdekelt SK Bischofshofen csapatát 1–0, csütörtökön az orosz élvonalban szereplő FK Krasznodar együttesét 2–1 arányban múlta felül. A piros-fehér mezesek július 9-ig további három edzőmérkőzést játszanak, kétszer az orosz FK Ufa és egyszer a cseh Viktoria Plzen lesz az ellenfelük.
2021-07-02: Sport - :

Balkán-bajnoki aranyat nyert Canea-Kocsis András (Asztalitenisz)

Az elmúlt hétvégén a bolgár Albena adott otthont a serdülő (13–15 év) és az ifjúsági (16–19 év) asztaliteniszezők számára kiírt Balkán-bajnokságnak, amelyről a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK sportolója, Canea-Kocsis András csapataranyéremmel tért haza. A román válogatott tagjaként a céhes városi pingpongozó egyéniben, fiú- és vegyes párosban is próbára tette magát a viadalon.