Kocsis István nem veri félre azokat. Maradnak a felkiáltások is, amelyek az igazmondás és a valódi kötelezővé tételét hirdették. Azok még akkor is igazak, ha az aranyszavú vagy csak annak kiplakátolt és uralkodó kegyben dúskálók száján szellőznek.
A szabadságnak illatát nem szükséges hirdetni, ám amikor ilyen dobverő szépírók kiáltják bele a jelenbe a történelmünk s általánosan az európai történelem több évszázados gazságát és nemzetek igazát, mint Kocsis István, le kell csapnunk a jelenünk drótköteleivel a kihonosító készítményekre s készítőikre.
Kocsis írt regényeket, színpadra drámákat, írt prózát, legyen, amivel leöblíteni könyvtárnyi hazugságokat a történészek tálalásaiból és a tálalókról. A tálaló a hagyományos erdélyi konyhák edénytartó bútora, melyre soha nem volt szabad véletlenül se akasztani rozsdás, hitvány, tisztátlan holmit. Ahogy ez történik az egykorivá zsugorított Magyarországon és körülötte százfelé a trianoni fajtalankodásból megszületett országok egész sorában.
Számomra ez a mai Magyarország akkor is „egykori”, ha benne lakom, ahogy benne laktam 23 évig. S a mai magyarság élő lakói nem ballagnak fel a Hargita-tetőre azért, hogy megéreznék az egykori Magyarország hiányát. Kocsis István új könyve magában hordozza a magyarok veszteségeit, azok magyarázatát és maradékát a mai magyarság álmain és mindennapjain Romániában és szanaszét, Temesvártól Pozsonyig, a moldvai csángóktól Jászvásárig s tova a Duna-deltáig. Nem kérdeztem, Ő mondta, húsz évet dolgozott ezen a könyvön. Ezen is, teszem hozzá magamban, ugyanis szépirodalmi olvasóit sem hagyta magukra.
A Trianon című könyv szerkesztésén, annak gondosságán észrevehető a drámaíró illesztgetése, a regényíró komponáló gondja. Hiszen ez természetes is, mert számot vetni ekkora történelmi idő eseményeiben, a hazudozás, a történelmi méretű lealjasodás következményeiben, azok okaival meg az árulások fölnyitogatásaival, a haszonlesés eredményeivel – húsz esztendő nem is olyan sok. Ám lázad a lélek, mely megéli, ha egyszer is, de ötször is akár, hazája szétdarabolásának következményit. Az már maga a rettenet, az igazság keresése százötven év fájdalma legalább, egy-egy idegenségbe szakadt magyar ember, lélek számára. A könyv ezt a sorsot vizsgálja, éli az élőkkel meg a szerzővel.
Az igazság során az első rangú, hogy könnyebb erről a hallatlanul értékes könyvről írni, mint annak okfejtéseit, évezredek kiteregetéseit elemezni. Isten is óvjon kritikai lóversenyektől! A tények rendjében az is, hogy a könyv a kettős (első és második) honfoglalást és azok „lelhető” tény-maradványait úgy elemzi, hogy az olvasó már a plafonra is jegyezne, hogy semmit ne feledne, semmit a nemzet életének csodáiból.
Kocsis István: Trianon Napkút
Kiadó, Budapest, 2021
