A sepsiszentgyörgyiek biztonságban szeretnének kerékpározni és szaladni, ezt jelezték a múlt hét során több spontán belvárosi megmozdulással, melyeket reggelenként és esténként szerveztek. Az érintettek a Sugásfürdő környéki, illetve erdei sportolásról kényszerültek lemondani az egy héttel ezelőtti medvetámadás miatt.
Pénteken este nyolc órakor mintegy félszázan gyülekeztek a megyeszékhelyi Tamási Áron Színház előtt, bringások és futók, köztük gyermekek is. Akciójukat keddtől kezdődően szervezték, reggel és este egyaránt, nem tüntetésnek vagy tiltakozásnak szánták, hanem, mint kihangsúlyozták, csupán spontán sportolásnak, közös mozgásnak, hiszen biztonságos körülmények között kívánnak mozogni. Jelen helyzetben ugyanis úgy vélik, jobb, ha a sugásfürdői út helyett a belvárosban kerékpároznak, illetve szaladnak, de sajnálják, hogy megszűnt a sugásfürdői sportolási lehetőség.
Pénzes Szabolcs kerékpározik és szalad is, pénteken éppen a futók élén állt. Mint érdeklődésünkre elmondta, a városban ugyan nem olyan a levegő, mint a sugásfürdői úton, de mivel ott már nem tudnak biztonságos körülmények között mozogni, egyedül szaladni vagy kerékpározni, a gyermekek sem mehetnek már, úgy döntöttek, ezután a központban fognak sportolni. „Számunkra fura, hogy nem a természetben történik mindez, mert nagyon sok természetet kedvelő futó és bicikliző van közöttünk, de arra kényszerültünk, hogy itt bent, a városban mozogjunk. Mi nem tiltakozunk semmi ellen, mi csak mozogni szeretnénk egészséges környezetben, itt sajnos szmogos a levegő, de most ez adatik meg nekünk, ezt használjuk ki, próbálkozunk, amivel tudunk” – magyarázta.
A bringásokat Kertész Huba vezette, ő zenészként is szenvedélyes hegyi kerékpáros, most éppen egy Güdüctelepen tartandó versenyre készül. Eddig rendszeresen biciklizett a Sugásfürdő irányában kialakított erdei pályán, naponta olykor két alkalommal is. Úgy véli, Sugásfürdő „nagyon nagy kincs” túrázóknak, biciklizőknek, futóknak egyaránt, más városok környékén, ha van is hasonló kerékpáros pálya, azért fizetni kell, míg az itteni nagyon jó és ingyen használható, de már nem mernek oda menni. Félünk – nyomatékosít, hozzátéve, hogy a múlt heti, városközpontban tartott közös edzések ugyan összehozták az embereket, együtt futottak, bicikliztek, jó volt találkozni, beszélgetni, de nagy kiesést jelent, hogy szüneteltetniük kell a Sugásfürdő környéki rendszeres sportolást.