Az Incitato Sportegyesület szervezésében vasárnap a Katrosában vette kezdetét a 29. Incitato lovas művésztábor. A hagyományokhoz híven a művészeket a Tóth család hétvégi házuk udvarán látta vendégül. Az idei tábor témája a lószimbólumok, ennek jegyében alkot majd huszonnégy hazai és egy magyarországi képzőművész – festő, grafikus, fotós és szobrász – két héten keresztül.
Az Incitato 1993 óta Kelet-Európában az egyetlen művésztábor, melynek témája lovakhoz kötődik. Néhai Tóth Ferenc mérnök, a művésztábor szellemi atyja már tizenhárom éve eltávozott az élők sorából, de az általa megálmodott művésztábort özvegye és lányai, Ildikó, Katalin és Enikő tovább éltetik.
A művésztábor ideje alatt készülő alkotásokat július 18-án délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítási termében megnyíló tárlaton mutatják be a nagyközönségnek.
A művésztelep helyszíne immár második alkalommal a Katrosa – tizenegy évig fortyogófürdői üdülő- és kezelőközpont, majd tizenhat évig a bálványosfürdői Vár és Kárpátok Panzió volt a művésztábor „főhadiszállása”. A tábor művészeti vezetője idén is a négyfalusi Tomos Tünde, a táborszervező pedig Tóth Ildikó. Háromszéket a kovásznai Deák M. Ria és Deák Barna, a sepsiszentgyörgyi Simó Enikő, a kézdivásárhelyi Nagy Lajos, Sárosi Csaba, Vetró András, Gábor Balázs és a zabolai Németh Orsolya képviseli.
Az egyre csökkenő anyagi támogatás miatt Magyarországról csak egy alkotó vesz részt az idei táborban: Vincze László, aki Sárándról érkezik. A művészek zöme visszatérő, de pár újonc is akad közöttük. A műtermi munka mellett a tábor programjában egész napos tanulmányi kirándulás is szerepel, amelynek során a művészek Kovásznán megtekintik a Gazdáné Olosz Ella-kiállítást, és meglátogatják Imecsfalva és Kovászna között, a „Négyháznál” a Sacramento, a kézdialmási Táltos Paripa és a kurtapataki Zonda lovardát.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.