Heves vita jellemezte az RMDSZ Háromszéki Küldöttek Tanácsának (HKT) múlt csütörtöki, a maksai Benke-kúriában lezajlott ülését. A nézeteltérésekhez az vezetett, hogy a Háromszéki Ifjúsági Tanács jelen lévő vezetői szóvá tették: az ernyőszervezetnek nem biztosították a HKT-n belül a szabályzat szerinti arányos képviseletet, azaz a 15 százalékot, más „létező és nem létező ifjúsági szervezeteknek adva át a helyeket”, és önkényes fellépéssel vádolták meg Tamás Sándort, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnökét. Utóbbi szerint az ernyőszervezet képviselői előzőleg belegyezésüket adták az egyeztetések során az ifjúsági küldöttek eloszlását illetően, később pedig előálltak a kifogásaikkal.
Kelemen Szilárd Péter, a Hárit elnöke Facebookon is közzétette álláspontját, mely szerint megtagadták, hogy az általa vezetett ernyőszervezet biztosítsa az országos RMDSZ alapszabályzatában előírt 15 százalékos ifjúsági képviseleti jogot a július elsejei HKT-ülésen. Kelemen Szilárd szerint a szövetség alapszabályzata világosan leszögezi az ifjúsági képviselettel kapcsolatos tudnivalókat, eszerint minden megyében a MIÉRT tagszervezetei látják el ezt a képviseletet, Kovászna megye esetében pedig ez a Hárit. Az elnök azt is megemlítette, hogy 2008-ban már született egy döntés a szövetség országos szabályzatfelügyelő testületétől, amelyet az idézett elő, hogy a háromszéki RMDSZ akkori vezetése megkérdőjelezte ezt a jogot. Kelemen Szilárd szerint nem széki szintű döntés vagy jelölés, továbbá nem a megyei szervezet jogköre, hogy kiválassza a delegáló ifjúsági szervezeteket az előírt, 15 százalékos ifjúsági képviseletre. Az ifjúsági vezető szerint a döntést önkényesen hozta meg Tamás Sándor, aki a Háritnak „szabályszerűen járó helyeket más létező és nem létező ifjúsági szervezeteknek adta át”. Közölte azt is, hogy a szabálytalanságot jelezte már a Magyar Ifjúsági Értekezlet vezetőtanácsa felé, továbbá a Szövetségi Szabályzatfelügyelő Bizottsághoz fog fordulni az ifjúsági képviselet ügyében.
A HKT ülésén felszólalt Grüman Róbert is, a Hárit korábbi vezetője, valamint a háromszéki RMDSZ volt ügyvezető elnöke, felróva Tamás Sándornak, hogy sokadszorra sértette meg a szövetség alapszabályzatát, nem biztosítva a képviseleti jogot az ifjúsági szervezetnek. „Ez a magatartás régmúlt időkre emlékeztet, amely egy modern szervezetben elképzelhetetlen. Ha kellett, újra bebizonyosodott, hogy nem a közösségépítés, nem a szervezet, hanem a hatalom megőrzése a legfontosabb a megyei szervezet vezetője számára” – jelentette ki. Meglátása szerint átfogó reformra van szükség a megyei RMDSZ szervezetben. „Az összhangról nem beszélni kell, hanem meg kell azt teremteni, akik nincsenek velünk egy hullámhosszon, azokat nem kilökni kell, hanem meg kell próbálni integrálni, akik megkérdőjeleznek szabályzati eljárásokat, azokat nem feljelentőnek kell titulálni, hanem a feltett kérdésekre válaszokat kell adni. Ilyen szempontból az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete mélyponton van” – fogalmazott a Facebookon is közzétett álláspontjában.
Tamás Sándor lapunk megkeresésére elmondta: számára érthetetlen a Hárit vezetőjének elégedetlenkedése, miután a megyei RMDSZ Állandó Tanácsának június 24-i döntését követően – mellyel az ifjúsági küldöttek arányát az addigi hét százalékról 15 százalékra növelték, és ami a 99 tagú HKT esetében 15 helyet jelent – egyeztettek az ifjúsági szervezetekkel, hogy az újonnan alakultak és a korábban már létezők között miként oszlanak majd meg a delegátusi helyek a HKT-n. Az egyeztetésen ott voltak a Hárit képviselői is, Antal Balázs és Lakatos László, ez a találkozóról készült – lapunk rendelkezésére bocsátott – jegyzőkönyvből is kiderül, és egyhangú döntés született arról, hogy melyik szervezet (székenként), hány fiatalt delegálhat. A találkozó június 25-én zajlott, és minden döntés egyhangúlag született.
Tamás Sándor szerint a Hárit vezetői utólag álltak elő azzal, hogy szabálytalanság történt, miközben korábban mindenbe beleegyeztek (öt hely jár az ernyőszervezetnek, a többi az utóbbi időben alakult vagy átszervezett 36 ifjúsági szervezeteknek, a székek HKT-beli arányának is megfelelően), sőt, javaslatokkal éltek a küldöttek elosztása kapcsán egyes székeknél. Az RMDSZ megyei elnöke továbbá azt is kifejtette lapunknak, hogy az állandó tanács döntésével azt szerették volna, hogy a 15–30 éves korosztálynak is megteremtsék a közéleti szerepvállalás lehetőségét, ezért növelték 15 százalékra az arányt, illetve az elmúlt időszakban minden széken alakult ifjúsági szervezettel együttműködési megállapodásokat is kötöttek. Az elnök szerint a Hárittal nem létezett ilyen megállapodás, legalábbis nem találtak az archívumban. Tamás Sándor azt is hozzátette: a fiatalabb korosztályok irányába történő nyitást az is indokolta, hogy a Hárit vezető képviselői mindannyian túl vannak a harmincadik életévükön.
A HKT ülésén a résztvevők rábólintottak, hogy Bodor László (fotó) töltse be a továbbiakban az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöki tisztségét. A sepsiszentgyörgyi származású jogász 1979-ben született, korábban Kolozsváron dolgozott, a szövetség országos ügyvezető alelnökeként előbb az ifjúságért, majd a programokért felelős főosztályt vezette, 2008–2013 között a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke volt.