Alexandru Nazare pénzügyminiszter felmentését kérte Klaus Iohannis államfőtől csütörtökön Florin Cîțu miniszterelnök, az elnöki hivatal koradélután közölte: az államfő aláírta az elnöki rendeletet Alexandru Nazare felmentéséről, egy másik rendelettel pedig Florin Cîțu kormányfőt nevezte ki ügyvivő pénzügyminiszterré.
Cîțu a kommunikáció-képtelenséget vetette Nazare szemére, és arra hivatkozott, hogy a legtöbb késést a kormányprogram végrehajtásában a pénzügyi tárcánál tapasztalta. A kormányfő elsősorban az adócsalás visszaszorítását és az ország rendelkezésére álló európai alapok felhasználási ritmusát illetően elégedetlen Nazare teljesítményével.
A román média azonban a Nemzeti Liberális Párton (NLP) belüli választási küzdelem újabb fejezetének, a pártelnöki székre is pályázó Cîțu erődemonstrációjának tartja a minisztercserét, amellyel korábbi nyilatkozatai szerint Orban nem ért egyet. A kormányátalakításról szóló sajtótalálgatásokra reagálva a pártelnök a napokban több ízben jelezte: a maga részéről elégedett a liberális miniszterek teljesítményével és nem tartja indokoltnak egyikük leváltását sem.
A román média szerint az is fontos szempont lehetett a pénzügyminiszter eltávolításánál, hogy a kormány költségvetés-kiigazításra, illetve a helyi infrastruktúra-fejlesztésekre fordítható pénzalapok elosztására készül, és jelentősen megnöveli Cîțu politikai hatalmát, ha nemcsak jóváhagyóként, hanem - ügyvivő pénzügyminiszteri minőségben - javaslattevőként is részt vehet a költségvetési források elosztásában.Az alkotmány elvileg szabad kezet ad a miniszterelnöknek a kormány összetételét illetően, de az USR-PLUS szövetség által jelölt egészségügyi miniszter egyoldalú leváltásakor kirobbant koalíciós válság megoldásaként áprilisban a kormánypártok megállapodtak arról, hogy a miniszterelnök ezentúl csakis a koalícióval egyeztetve alakíthatja át kormányát. Erre utalva a mai kormányülést követő sajtóértekezletén Cîțu elmondta: már kedden tájékoztatta a koalíciós pártok vezetőit, hogy megvonta Nazarétól a bizalmat, majd amikor a tisztségviselő ennek ellenére nem volt hajlandó lemondani, mai döntését megelőzően arról is tájékoztatta a pártvezetőket, hogy Nazare visszahívását akarja kezdeményezni az államfőnél és a koalíció vezetőinél, akik - elmondása szerint - ez ellen sem emeltek kifogást.