Nincs egy hónapja, hogy negatív tapasztalataimat megosztottam az olvasókkal a villamosenergia- és a gázszolgáltatási szerződésekkel kapcsolatban. Igazamat egyetlen érintett intézmény vagy szolgáltató sem cáfolta. Nehéz is lett volna! Persze, az átverés folytatódott azóta is – sőt, félretájékoztatás erősíti meg, mégpedig egy havi 10 ezer eurós fizetéssel járó állami intézmény éléről.
Döbbenettel olvastam a Háromszék napilap július 2-ai számában a Drágul a villanyáram című cikkben Nagy-Bege Zoltán félretájékoztatását. Azt közölte: „8,9 millió fogyasztónak több mint a fele kötött új, szabadpiaci áron alapuló szerződést szolgáltatójával. Azok a fogyasztók azonban, akik erre nem voltak hajlandóak (…), azok számára a villamosenergia-szolgáltatás várhatóan 3–13 százalékkal kerül többe július 1-jétől.” Félretájékoztatás és hazugság! Az utóbbi hetekben, hónapokban végigjártam, -leveleztem, -vitatkoztam szolgáltatóimmal erről a témáról. A villamos energiát az Electrica Furnizare Rt.-vel, a földgázt az ENGIE-vel. A villamosenergia-szolgáltató 16 százalékkal, a gázszolgáltató 26 százalékkal drágít július 1-jétől, akár kötött valaki szerződést június 30-ig, akár nem!
Az országos energiaár-szabályozó hatóság 10 ezer eurós fizetésű vezetői nem a lakosság érdekeit védik, hanem ezzel az álcázott szabadpiaci mesével valójában szabad kezet adtak a szolgáltatóknak a rablásra. Mert ilyen szintű, indokolatlan energiaár-emelést csak rablásnak lehet nevezni! Mi, a birka nép ezt lenyeltük. Döbbenetes! Egyszerű dolgokért tiltakozunk, tüntetünk, ilyen átverés, meglopás esetén pedig hallgatunk és fizetünk!
Döbbenettel tapasztaltam azt is, hogy a sajtó és más hírközlők is tényként továbbítják ezeket az átveréseket és félretájékoztatásokat. Hónapok óta azt halljuk és olvassuk, hogy ha nem kötünk új szerződéseket június 30-ig, akkor magunkra vessünk a drágításokért! Pedig a szabadpiaci mese félretájékoztatás, azért, hogy óriási, indokolatlan energiaár-emelést hajtsanak végre!
Azért jó lenne tudni, hogy az RMDSZ képviselője tudatlanságból vagy szándékosan tájékoztat félre 10 ezer eurós állami fizetésért.
Újfalvi István, Sepsiszentgyörgy
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.