Tőkés László: Nem a törvény homofób, hanem a kampány hungarofób

2021. július 9., péntek, Belföld

Magyarország példamutató módon, az alapvető európai értékeket tiszteletben tartva vette védelmébe a kiskorúakat, a pedofíliaellenes törvény esetében tehát nem homofóbiával, hanem mesterségesen gerjesztett hungarofóbiával van dolgunk – állapította meg tegnap közzétett állásfoglalásában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöksége.

A szervezet elnöke, Tőkés László volt európai parlamenti képviselő által aláírt nyilatkozat szerint a magyar Országgyű­lés eljárása „jó gyakorlatként” mintául szolgálhatna az egész unió számára. Ezzel szemben az európai törvényhozás szélsőbaloldali, baloldali és liberális részvevői a tárgytól eltérve az LMBTQI-csoporthoz tartozó személyek jogainak vélt megsértése ürügyén csaptak magyarellenes hisztériát. Tették ezt a kifejezetten tagállami hatáskörbe tartozó gyermekvédelem ügyében, egy olyan jelentéstévő határozati dokumentuma alapján, akit nemrégiben szexuális bűncselekmény elkövetése miatt ítélt börtönbüntetésre saját országának igazságszolgáltatása – mutat rá a dokumentum.

„Határozottan visszautasítjuk azokat a megalapozatlan vádakat, vádaskodásokat, melyek szerint a magyar gyermekvédelmi törvény szexuális orientáció alapján diszkriminálna, és ellene volna az EU alapvető jogainak és értékeinek. Gyermekeink és unokáink iránti féltő szeretettel állunk ki a törvény mellett, amely gátat vet megrontásuknak, és – egyebek mellett – kitiltja az iskolákból, illetve a kiskorúak által elérhető közösségi terekből azt a propagandát, amely a homoszexualitást és a genderideológiát, az öncélú szexualitást, a pornográfiát és a nemváltoztatást népszerűsíti” – olvasható az EMNT elnökségének állásfoglalásában.

A szervezet visszautasítja a júniusban elfogadott Matic-féle EP-jelentés „aberrált ajánlásait”, ugyanakkor „az általánostól eltérő szexuális orientációjú európai polgárok alapvető emberi jogait és méltóságát tiszteletben tartva” szorgalmazza a normalitáshoz való visszatérést az Európai Unióban. „Nemes konzervativizmussal, biblikus keresztény hitünk alapján ragaszkodunk a teremtés ősi természeti rendjéhez, és határozottan visszautasítjuk azokat az Európától idegen, kommunisztikus, liberális és ateista törekvéseket és irányzatokat, amelyek megsértik az európai kultúra és moralitás klasszikus értékeit, és szembemennek a realitással, a racionalitással és az erkölccsel” – szögezik le a nyilatkozat szerzői.

Követelik, hogy az Európai Unió szélsőséges, liberális és baloldali politikai erői hagyjanak fel az LMBTQI-lobbi és a genderideológia propagálásával, tartsák tiszteletben Magyarország – és más „kipécézett” EU-tagállamok – szuverenitását, illetéktelenül ne avatkozzanak be törvényhozásába. A romániai magyar kisebbségi közösség nevében az EMNT elnöksége arra szólítja fel az Európai Unió vezetőit, hogy mesterséges módon kreált ügyek felnagyítása helyett az európai nemzeti kisebbségek valós problémáira fordítsanak fokozott figyelmet, szabad utat engedve a helyzetük rendezésére irányuló európai polgári kezdeményezéseknek.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen lesz a járvány negyedik hulláma?







eredmények
szavazatok száma 1028
szavazógép
2021-07-09: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Tánc
TÁNCHAPPENING. Ermira Goro, a világhírű brit DV8 Physical Theatre, Lloyd Newson együttesének volt táncművésze rendhagyó közösségi eseménnyel tér vissza az M Studióhoz, a MEETINGS nevű közösségi táncprojekt július 2–9. között valósul meg az ő vezetésével Sepsiszentgyörgyön. Az egyhetes műhelymunka során hivatásos színészek és amatőr résztvevők hoztak létre egy közös tánchappeninget, amelyet ma 19 órától mutatnak be a Háromszék Táncstúdióban. A belépés ingyenes.
2021-07-09: Belföld - :

Verespatakot támogatják

Az MRSZ–PLUS visszautasít minden olyan kezdeményezést, amely által Verespatak lekerülne az UNESCO világörökségi jelöltlistáról – nyilatkozta a szerdai kormányülés után Dan Barna kormányfőhelyettes, az MRSZ–PLUS társelnöke.