Kísérleti projektet indít jövőre az oktatási minisztérium az érettségi dolgozatok informatizált javításának tesztelésére – közölte Sorin Cîmpeanu tárcavezető.
A miniszter rámutatott, jövőre mindegyik megyében lesz egy-egy olyan vizsgaközpont, amelyiknél a dolgozatokat a vizsgázó jelenlétében beszkennelik, valamennyi vizsgatárgyból minden tételhez hozzárendelnek egy kódot, és a tanárok online végzik majd a javítást. Így elkerülhető, hogy ugyanazt a dolgozatot javító két tanár kapcsolatba kerüljön egymással – magyarázta. Erről annak kapcsán beszélt a miniszter, hogy az idei érettségi dolgozatok óvások utáni újrajavítása nyomán az esetek túlnyomó többségében módosult a jegy, és sokszor „megengedhetetlenül nagy” volt a különbség az eredeti és a végső osztályzat között. Cîmpeanu szerint egy másik előnye ennek a fajta javításnak az lenne, hogy nem csak vizsgatárgyanként, hanem tételenként is lesz kimutatás az eredményekről, így tisztább képet kapunk arról, hogy milyen téren vannak hiányosságok, és jobban elő lehet majd készíteni a kompetencia alapú érettségi bevezetését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.