Háromszéken legalább fél tucat értékes ingatlan visszaszerzését remélik a szakszervezetek. A kormány által a napokban jóváhagyott törvénytervezet elfogadása, majd érvényesítése egy közel két évtizede húzódó vagyonvita végére tenne pontot.
A törvénytől, amelynek elfogadása a következő parlamentre hárul, olyan nagy értékű ingatlanok tulajdonjogi helyzetének rendezését várják a szakszervezetek, mint a sepsiszentgyörgyi Dózsa Klub, a művelődési ház, a közszájon ma is szaktanácsnak hívott régi piaci ingatlan, vagy a kovásznai Montana Szálló. Amint Bong Vilmos, az Alfa Kartell szakszervezeti konföderáció megyei vezetője érdeklődésünkre elmondta, ezek az ingatlanok a telekkönyvi bejegyzés szerint még mindig az egykori, gyakorlatilag felszámolt, ám jogilag még mindig létező kommunista szakszervezeti szövetség, román betűszóval az UGSR tulajdonában vannak. Joghézag ez a javából, de a szakszervezeti vagyon rendezésére még nem született törvény.
Az országban működő öt reprezentatív konföderáció az ingatlanok kezelésére különböző egyesületeket hozott létre, illetve a tagszervezetek kezelik a vagyontárgyak egy részét, ám ez korántsem jelenti azt, hogy teljes mértékben birtokon belül lennének.
A politikai vezetők teszik magukat, mintha nem is létezne szakszervezeti vagyon, a pártklientúrák pedig élnek a lehetőségekkel ― fogalmazta meg röviden a tisztázatlan vagyoni helyzet lényegét a szakszervezeti vezető. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a megye több szabadidős és sportbázisa is nagyrészt szakszervezeti pénzből épült, ám az akkori hivatalos elszámolási okiratokban ez nem így szerepel. Mi több, a két világháború között Romániában óriási szakszervezeti vagyon halmozódott fel, ami az érdekvédelmi szervezetek államosításakor lett oda. Ám ezekre jogilag aligha tarthatnak igényt.
A mostani jogszabálytervezetet a szakszervezetek mindenképpen előrelépésnek tekintik, a visszaszármaztatandó háromszéki vagyon értékét azonban egyelőre megbecsülni sem tudják.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.