Harminc éve hunyt el Baász ImreAmikor Szent Kristóf megpróbál átjutni a vízen és a mocsárba vész 1941 és 1991 között

2021. július 16., péntek, Képzőművészet

Baász Imre grafikus 1941. február 22-én született Aradon, meghalt Sepsiszentgyörgyön 1991. július 16-án. Ötven év alatt nem tudta elfogadni azt a rosszkedvű tényt, hogy a művészet szentségével a vállán átérhet még valaki a vízen, viszont a medrét vesztette mocsáron alig.

  • Önarckép vakondokkal
    Önarckép vakondokkal

„Ez cinizmus, és főleg lusta­ság!” – hallanám, ha vitatkozhatnánk valaha még. És túlfűtött patetizmusomért is szégyenkezhetnék, hiszen a dolog sokkal-sokkal egyszerűbben történt. Valahogy így: miután már világosan látszott, a világ hogy megyen, és jó, azaz fényre és sötétségre érzékeny volt a szem, akadt egy linóleumdarab vagy egy rézlap, és különböző vésőkkel, késekkel, tűvel vágni, nyesni, karcolni, savakkal maratni lehetett a leheletfinom vagy kegyetlenül durva vonalakat. Majd az egész felületre kitűnő minőségű festék került (általában minden használt anyag a legnemesebb volt, a papírtól a ceruzáig). A festékkel bekent, bedörzsölt felületről a papírra fordult át és lett látvány a látomás Ilmarinen csodamalmáról, a szampóról, amely a pohjolai mezők szélén állt (Kalevala-illusztrációk, 1972).

Nagy szellemi utazások – Bretter, író- és művészbarátok, olvasmányok – után, a hetvenes évek közepén Baász Imre a háromszéki Szépmező szélén telepedik le. Pohjola és Háromszék, Goya és Dosztojevszkij között húzódik Európa.

A kérdés most már a lét, a magatartás és az alkotás kérdése: mi is valójában a provincia? A nyolcvanas évek végén ez is tisztázódik. Az egyetemesen érvényes életérzésből fakadó jelképek mellett a kortárs művészi kifejezőeszközök, technikák révén itt is lehet „ A föld sebeit” diagnosztizálni (1985), itt, ebben a „városban”, amelynek elhagyására kísérletek történtek ugyan, de társaival együtt az utazóbőröndöt végül elföldeli. Az összképhez tartozik még A madár, majd A ház néven nevezett élmény (két közös kiállítás, 1986, 1989–90), amelynek jelképi értelmét aligha kell nekünk keresni. A témaválasztás sorrendje nem volt szándékos, de sorsszerűvé vált. 

1988 egyik estéjén kezünkbe vettük az Uránia Állatvilág/Emlősök című kötetét, és azt lapozgatva az alábbi sorokon elmélkedtünk: „A közönséges vakondok (Talpa europaea) jól ismert nálunk. A kertek gazdái nem szeretik, mert feltúrja a szépen gondozott ágyásokat és utakat, meg kitúrja a palántákat. Ezért sajnos sok esetben minden eszközzel, csapdával üldözik, bár a vakondok természetvédelmi előírások szigorú oltalma alatt áll. Károkozása tulajdonképpen nagyon csekély. Túrásai azt mutatják, hogy azon a területen gazdag a talajfauna, sok a bogár, hernyó, csiga, lárva. Kizárólag ezekkel táplálkozik... A fiatal gyökereken, palántákon észlelt károkat azok a rovarok okozzák, amelyeket a vakondok olyan szorgalmasan pusztít.”

Játszottunk a szavakkal: Talpa europaea – Európa talpa, majd a fenti szöveg körüli elmélkedésből született Baász talán egyik legfontosabb műve, az Önarckép vakondokkal (1988), amelynek magunk között Gondolatok a szabadságról alcíme volt.

Aztán A madár és A ház témaelemző kiállítások után, 1991-ben a Medium 2, az Argentínától Japánig élő és dolgozó, több száz fiatal képzőművész nemzetközi kiállítása. 

Ide jött a világ, és egy pillanatra felsejlett a szentséget cipelő óriás előtt a virágzó faág.

Jánó Mihály

Hozzászólások
Szavazás
Készül-e ön nyaralni idén?







eredmények
szavazatok száma 718
szavazógép
2021-07-16: Emlékezet - :

Petri János emlékezete (Gidófalvi élettörténetek)

(1933. július 31., Kilyén – 2019. szeptember 11., Gidófalva)
Petri Jánosnak, Gidófalva első helytörténészének köszönhető az, hogy a falu nagy szülötte, Czetz János honvédtábornok emléke napjainkban sem oszlott szét a feledés ködében.
2021-07-16: Képzőművészet - :

Kereplő és Tükörút (Harminc éve hunyt el Baász Imre)

Próbálom megérteni, hogy ki volt Baász Imre. Számomra ez elsősorban műfaji probléma: ha rájövök, hogy milyen műfajban kell írnom, máris könnyebb megoldani ezt a – szinte lehetetlennek látszó – feladatot. Ugyanis nem ismertem Baász Imrét. Rémlik, mintha egyszer Budapesten találkoztunk volna egy bemutatkozás erejéig, de ezt az emléket elnyomta a róla kialakult legendák súlya. Csak arra emlékszem, mindketten érzékeltük, hogy a találkozásunkat „rendben levőként” nyugtáztuk. De az is lehet, hogy álom volt az egész.