Nem valami eredeti taktika ez, Magyarország szidalmazása meglehetősen divatossá vált Európa-szerte, az MRSZ–PLUS csak annyit tesz, hogy Brüsszelben rácsatlakozik a fősodorra, bizonyítani próbálván választóik előtt, hogy ők aztán igencsak haladó szellemiséget képviselnek, és maradéktalanul elkötelezettek az európai értékek iránt – bármelyek legyenek azok –, itthon pedig feltekerik ezen üzenetek hangerejét. Nem véletlen, hogy a pedofiltörvény kapcsán az Európai Parlamentben folytatott vita során a Renew-frakció tagjaként az MRSZ–PLUS-os Ramona Strugariu igen erős kijelentésekre ragadtatta el magát: „Elegem van Orbánból, Kaczyńskiből, a hazugságaikból, ahogy nap mint nap bontják le a szabadságot, alapjogokat támadnak meg” – fakadt ki a román képviselő, és a szavazás végeredménye szerint az alakulat összes EP-képviselője megszavazta a Magyarországot elítélő határozatot. Sokadszorra mutatta ki foga fehérjét Dacian Cioloș is, aki olyan leplezetlen örömmel jelentette be, hogy az Európai Bizottság nem fogadta el a Magyarország által benyújtott helyreállítási tervet, mintha azt a pénzt Románia kapná meg. Túl azon, hogy Cioloș konkrétan hazudott, e kárörvendő, gusztustalan magatartás sokat elárul arról, milyen irányba terelnék az országot, ha tehetnék, az úgynevezett reformerek.

Az MRSZ–PLUS Magyarország-ellenes ámokfutása azonban Stelian Ion igazságügyi miniszter múlt heti kijelentéseivel csúcsosodott. A felszámolás előtt álló, az ügyészek és bírák visszaéléseit vizsgálni hivatott különleges ügyészség hatásköreinek átruházása kapcsán a tárcavezető nem kevesebbet sugallt, mint hogy az RMDSZ a magyar kormány trójai falova a román kormánykoalícióban, Magyarország pedig közvetett módon akadályozza Románia schengeni csatlakozását. A nyilvánvalóan hazug vád nemcsak azért aljas, mert magas, kormányzati szintről erősít rá a román közvélemény jelentős részében amúgy is élő magyarellenes érzelmekre, hanem azért is, mert tovább mérgezheti a törékeny államközi kapcsolatokat egy olyan időszakban, amikor viszonylagos béke honol Bukarest és Budapest viszonyában. Szerencsére Budapest nem dőlt be a provokációnak, a magyar fél reakciója meglehetősen visszafogott és korrekt volt, a külügyminisztérium azt hangsúlyozta, hogy Magyarország érdekelt Románia schengeni csatlakozásában és a két ország közti jó kapcsolatok fejlesztésében.

Mindenesetre, a fenti megnyilvánulások alapján egyértelműnek látszik, hogy az MRSZ–PLUS Magyarországban találta meg azt az ellenségképet, amelynek segítségével meg akarja szólítani választóit. Hogy a magyarellenes hangulatkeltés mennyire összeegyeztethető azokkal az „európai értékekkel”, amelyeket a pártszövetség képvisel, arról a romániai valóságot ismerve a pártszövetségnek és vezetőinek talán soha nem kell számot adniuk.