Életút a közösség szolgálatában
Feri bátyánk, akit egyféle büszkeséggel emlegetnek még ma is az idős magyarósiak, megérdemli, hogy sorozatunk jelen darabjának címében is kiemeljük nevét. Kóréh Ferenc lapunk elődjének, a négyéves kicsi magyar világbéli Székely Népnek volt alapító-szerkesztője a bécsi döntés után. Tudhatta, hogy még volt egy Székely Nép nevű újság Háromszéken, a Székely Nemzet utódaként 1906-tól egészen a román adminisztráció megerősödéséig, 1918-ig. Érthető tehát az is, hogy amikor bejöttek a magyar honvédek Erdélybe, Kóréh miért éppen a Székely Népet keltette újra életre.
Túl volt már gyermekként az 1916-os menekülés kálváriáján – a Békés megyei Pusztaföldvárról tértek vissza a javaikból kifosztott szülőfaluba. A román interbellum idején az I. Ferdinánd nevére átkeresztelt kolozsvári egyetem jogi karának hallgatója volt, jogászként lett közíró és sajtótudósító, lapalapító. Nem nehéz kitalálni, hogy a háború végével a magyar lapszerkesztőnek miért kellett elhagynia szülőföldjét. A világháború után Budapesten szerkesztett, Bécsbe emigrált, majd a Szabad Európa Rádió munkatársaként 1950-ben került Amerikába, 1953-tól a magyar Amerika Hangja rádió szerkesztője és bemondója volt. Büszkeséggel emlegeti személyét jelenleg is a magyarósi ember, az is, aki csak hallott róla. Művelt, tehetséges és bátor fia volt Magyarósnak – mondták –, akkor, amikor magyar embernek nehéz volt alkalmazkodni a bajoktól terhes századhoz. Kopját állított számára a szülőfalu népe a templom előterében, nevét felvette a falu kultúrotthona, melynek homlokfalán emléktáblája díszeleg.
Jómagam személyesen nem találkozhattam vele, lányaival az emléktábla-avatón ismerkedtem meg, őt betegsége megakadályozta abban, hogy még egyszer hazajöhessen falujába. Kisiskolásként láttam azonban lapját, a Székely Népet, melyre jó apám szülőfalumban, Árkoson előfizető volt. Menj! – mondta nekem és öcsémnek –, eddig bedobta a postás a lapot. Mintha ma is látnám ceruzával ráírva: Küs Béni, Geréb utca 420 szám. Egy kagylós rádión kívül 1943-ban ez a lap volt egyetlen információ-forrása a családnak, friss nyomdafestékillatát mintha most is érezném.
Kóréh Ferenc legutolsó képe
Kóréh Ferenc 1909. szeptember 4-én született, de riporterként szülőházának már csak a helyét találtam meg a Mátis-kút utcában, a telken azóta már másik ház áll. 1997. április elsején hunyt el 87 évesen az amerikai Engelwoodban, fejénél néhai Havadtőy Sándor (1924–2019) református lelkipásztor – földije – mondott búcsúbeszédet.
Szinte hihetetlen számomra az az információ, hogy a mi Székely Nép című újságunknak utóélete is volt Amerikában, ahol erdélyi emigránsok szerkesztették tovább a lapot. A 2000-es években mint időszaki kiadvány az Erdélyi Bizottság Hivatalos Értesítője és a Magyar News közreműködésével jelent meg. Koréh után az említett kovásznai születésű Havadtőy Sándor, a Yale Egyetem tanára, a Székely Mikó Kollégium egykori diákja vette át a lap szerkesztését.
A Kóréh családnév 1602-ben a Básta-féle katonai összeírásában már megjelenik, Sepsimagyaróson lófő Kóréh Tamás nevét jegyezték be, aki saját lovával és teljes felszereléssel tudott bármikor hadba vonulni, ha hívta a fejedelem. 1604-ben már mind lófők (primipilusok) voltak, 1635-re I. Rákóczi György idejére már több mint tízre nőtt a Kóréh családok száma, vagyonosok voltak, jelenleg azonban már csak egy idős asszony viseli a Kóréh nevet a faluban.
Pillanatfelvétel Magyarós „lelkiállapotáról”
A lepergett utóbbi évtizedek alatt sok riportot írtam erről a 120 lélekszámot meghaladni semmiképp sem tudó faluról. Részt vettem falunapjain, ünnepein. Siratni semmiképp sem akarom, mert hinnem kell, hogy újraéled. A Heveder tetején gyerekricsajra lettünk figyelmesek. Átellenben a Várza család épülőfélben levő Napos oldal lovardájának udvarán kergetőzött a jövő generáció. Jelenleg is sok már itt a hétvégi lakó, s miként a falufelelős Kovács Zsombor, az egyházközség főgondnoka és közbirtokossági elnök elmondta, még egy fél évszázad sem kell ahhoz, hogy Magyarós tősgyökeres családjai kicserélődjenek.
Peregnek-telnek az esztendők. Ott voltam a helyi iskola névadó ünnepségén is, amikor a kis intézmény felvette Fodor János tanító nevét, aki 30 éven át szolgálta a települést. Lám, azóta üres az iskola épülete is, sulibusz szállítja a lisznyói óvodába a maradék kicsiket, a nagyobbakat az uzoni Tatrangi Sándor-iskolába. Fodor János lánya, immáron néhai Fodor Irma nyugalmazott agrármérnök egy kis humoros esemény beszámolójával örvendeztetett meg, s még halála előtt arra kért, hogy örökítsük meg írásunkban ezt a szelíd kis történetet. „Sándor nagybátyám csak amolyan műkedvelő vadászféle volt. A magyarósi vadászok megmosolyogták: szóltunk mi már a nyuszikáknak, hogy táncolgassanak tovább nyugodtan, s ne tartsanak magától bátyámuram, mondták, mert ön csak amolyan stüszivadász!”
Gyermekek a Napos oldalon
Magyarós nem a világvége, múltja is élteti
Ráduly István jelenlegi megyei prefektus, volt uzoni polgármester aszfaltos úttal kötötte be ezt a falut is a környék vérkeringésébe. Csodálatos a fekvése, tájképi értékei egy eljövendő turistatelepülés biztosítékai. A Bodzafordulói-hegyek északi nyúlványa alól szép kilátás kínálkozik a Felső-háromszéki-medencére, a falu templomának tornya messzire ellátszik az erdőkkel borított Csere-tető oldalából. A település fölötti hegyoldalban több alkalommal kerültek napvilágra égetett agyagból készült, római kori vízvezetékcsövek: honnan jött azon a víz, s merre tartott, erre is a történészek válaszát várják a magyarósiak. Ugyanígy régészek közti évszázados vita tárgya a Homárka vagy más nevén a Hunárka töltés eredete, amely átszeli a Csere tetejét, s nekivág a Rétyi Nyírnek.
Régi idők emlékeit idézi itt a Heveder tetején álló Kuruchalom is, régészeti feltárása rég várat magára. „Amikor kiértem a Heveder tetejére a Kuruchalomhoz, megláttam a falu templomának tornyát, szemem megtelt könnyel” – emlékezett vissza egy háborúból hazatérő honvéd szavaira egyik rádióbeszédében Kóréh Ferenc.
„Anno 1704. Ezen esztendő az Isten haragjának, s tűzzel-vassal való pusztíttatásunkkal mostoha ideje lévén a mi bűneinkért, édes hazánknak s nemzetünknek szörnyű pusztíttatásában több környékbeli helységekkel s templomokkal egyedül ége el 14. április drága szépségű s ritka ékességű szép templomunk és egész falunk jutának soha ki nem lábalható kietlen pusztasággá” – olvasható az uzoni református eklézsia egyik jegyzőkönyvében. „A veszedelem futótűzként terjedő híre borzadalmat kelthetett Sepsimagyaróson is, különösen akkor, amikor a Lisznyóból kiszorított és leölt kurucokat a magyarósi határban elhantolták. Erre a küzdelemre emlékeztet ma is a még álló Kuruchalom” – írta Sepsimagyarós helytörténetírója, néhai Fodor Sándor marosvásárhelyi tanár.
A Kuruchalom domborulatát azóta sem bolygatta meg régész ásója. Kovács Zsombor falufelelős szakemberrel szeretné azonosíttatni a halomsírt, megvizsgáltatni kézi fémdetektorral. Az ötletet az uzoni önkormányzat is támogatná, a munkálatoknál segítséget nyújthatna a község falvainak fiatalsága.
Gazdag örökség része Magyarós református temploma is. 1752-ben épült, megmaradtak eredeti, szép, hatszögű, ólomkeretekbe foglalt, hutaüveges ablakai, annak idején mindenik készítését más-más tehetős család fizette. Karzatmellvédjei virágmintás kazettásak, melyeket időközben lefestettek, de restaurálás alkalmával újra feltárhatók. Harangtornya megőrizte a korra jellemző kiképzést, két portikuszának háromszöges oromfala azonban már a korai klasszicista stílus jegyeit hordozza.
– Az egyháztagok kepéjéből nem lehet fenntartani templomunkat és a lelkészi lakást – mondta a gondnok. – Új lelkipásztorunk tiszteletes Gál Adél lisznyói lelkészként szolgál be hozzánk, s így parókiánk lakatlan.
Simon Zsuzsa nyugalmazott tanártól testvérhúga, a Kanadában élő író és lapszerkesztő Dancs Rózsa felől érdeklődtünk. Rózsa sajnos özvegyen maradt, és Torontótól egy távolabb eső településen lakó lányához költözött. Van egy friss verses kötete: Együtt a nyelvhazában. A kanadai Kalejdoszkóp folyóirat versválogatása címmel jelent meg Budapesten. Bárcsak ez a nyelvhaza végtelen hosszú életű lenne... – bucsálódom magamban.
Dancs Rózsa
Végre nekünk is sikerült kapcsolatot teremteni a Szervátiusz-díjas Dancs Rózsával, s megtudtuk, hogy a Kalejdoszkóp 2021-től – egyelőre kéthavonta – az online térben jelenik meg. Ez lehetővé teszi még több tartalom közzétételét, még szélesebb olvasói kör elérését. Mi, az itthoniak is könnyebben elérhetjük így, hiszen bennünket is szolgál.
A hegyoldalban két traktor vágta a szénának valót, a Heveder tetején jószág legelt. Magyarós él, és múltja is élteti, hiszen számosan kötődtek hajdanában is a faluhoz: Sepsimagyarósi előnevet viselt Bartha László XVIII. századi földrajzi utazó, író. Itt született Teleki Sándor (1894–1952) szegedi református lelkész, egyházi író, Teleki József (1905–1986) református lelkész, egyháztörténeti író, székelykeresztúri tanár, akinek édesapja a falu jeles kántortanítója volt. A faluhoz elszakíthatatlan szálakkal kötődött-kötődik említett Dancs Rózsa, aki a világhálón érkezik haza, a magyarósi templom árnyékában lakó nővéréhez, hogy megosszák régi-új gondolataikat-gondjaikat. Ilyen a honvágy...