A Mester köszöntése

2021. július 23., péntek, Képzőművészet

Vetro Arturt a hetvenes évek végén, középiskolás koromban ismertem meg személyesen. Kolozsvárra akartam felvételizni szobrászati szakra, és mentorom, Vetró András a kincses városba, édesapjához irányított, hogy korrektúrázza a szakkörön készített munkáimat, ezzel kívántunk mintegy közelebb kerülni az egyetemi követelményekhez. Mindig nagyon vártam ezeket az alkalmakat. Olyan szobrászt ismerhettem meg benne, akinek megjelenése, karizmatikus előadói stílusa, de impozáns, szobrokkal zsúfolt műterme is a szó szoros értelmében elvarázsolt.

  • Kompozíciós portré – pasztellkréta, papír
    Kompozíciós portré – pasztellkréta, papír

Kolozsváron a Törökvágáshoz közeli művésztelepen, ideális környezetben volt a műterme. Az épületek körüli kis parkban szobrok, installációk. Dohány- és kávéillat kellemes keveréke fogadott mindig, lemezjátszóról vagy magnóról finom, halk zene szólt, inkább klasszikusok, olykor dzsessz, de – kortársaira egyáltalán nem jellemző módon – szerette a Beatlest, és az akkoriban kibontakozó táncházzene is szimpatikus volt számára. Amíg a tanítványok dolgoztak, paravánnal elkerített társalgójában olyan egyéniségekkel beszélgetett, vitázott, mint Szabó T. Attila, a híres nyelvész, Ditrói Ervin művészettörténész, Kőmíves Mihály színész, Kányádi Sándor költő vagy szomszédai: Gergely István szobrász, Cseh Gusztáv grafikus és Mircea Vremir festőművész.

 

Nagy Imre portréja - 1951, terrakotta

 

Korrektúrái élményszámba mentek: kiindult az éppen készülő tanulmány formai vagy felületi erényeiből (hiányosságaiból), és eljutottunk a művészettörténet nagy klasszikusaihoz: Michelangelóhoz, Rodinhez, Brâncuși-hoz, Bourdelle-hez, Medgyessyhez. Bonckés alá vettük az emberi kultúra nagy időszakait, vallásokat, forradalmakat, a filozófiát, a művészeti élet izmusait... Tárgyi tudása és műveltsége lenyűgöző volt, művészettörténeti tanszéken is megállta volna a helyét. Ahogyan a fogalmakkal, művészegyéniségekkel dolgozott, érezhető volt az elmélyültség, az összefüggések keresése, az egységben látás művészete.

A vendégeivel, barátaival folytatott beszélgetéseit munka közben hallhattuk, „füleltünk”, és minden ilyen alkalom felért egy egyetemi kurzussal. De nem száraz, tanáros kurzusra gondolok, hanem anekdotákkal bőven fűszerezett, életszagú, izgalmas csevegésre, amely lángra lobbantotta a művészpalánták képzeletét. Igen, ide kellene elérni, íme a szobrász, aki nem egy kőporos mesterember, hanem a szívével, elméjével, olykor ösztöneivel dolgozó alkotó!

A tanár úrral eltöltött viszonylag rövid időtartamú, de tartalmas találkozásokra ennyi év távlatából is jól emlékszem. Az egyéniségében volt valami tiszteletet parancsoló, arisztokratikus vonás, mégis minden mozdulatát, szavát áthatotta a művészet, a világ iránt érzett rokonszenve, szeretete. Gyakran kérdezett minket, érdekelte a környezete, a mások gondjai is. Az akkor nyugdíjas éveihez közeledő Vetro Artur a kötelező korrektúrák mellett olykor atyaian érdeklődött életvitelünk felől, hogyan étkezünk, pihenünk, mit gondolunk a világról, a szobrászat mellett mi érdekel. Amikor kiderült, hogy a néptánc fontos számunkra, az ő külön kérésére a műterem padlóját is megropogtattuk...

 

 Haját rendező akt – XX. század második fele, szén, papír

 

Közlékenysége, nyitottsága ellenére mégis titokzatos embernek tűnt. Tudtuk, hogy érdeklik a távol-keleti filozófiák, az ezotéria, a jóga, azt is tudtuk például, hogy vegetáriánus. A helyes légzés és a fejállás technikájának elsajátítására is biztatott, mondván, hogy a szobrászat igénybe veszi a fizikumot, kell törődnünk a testünkkel. Egész nap a műtermében ült, írogatott, elmélkedett, beszélgetett, olykor átment az egyetemre oktatni. Akkor már láthatóan egyre kevesebbet szobrászkodott. Amikor a művészete szóba került, gyakran rezignáltságot, keserűséget éreztem szavaiból... Köztéri szobrainak mennyisége alapján nem tűnt egy félreállított művésznek, de a rendszer kegyeltjének sem lehetett nevezni.

Negyven év távlatából próbálok ifjú­kori emlékeim tükörcserepeiből, a Mester szűkszavú önéletrajzából és jegyzeteiből összeállítani egy képet, próbálom megérteni Vetro Arturt, az embert és a művészt. Fiatal éveiben a Trianon utáni Temesvár még bőven őrizhette többkultúrájú, világfias, européer hangulatát. A bécsi döntést követő budapesti egyetemi évek biztosan megtermékenyítőleg hatottak rá, még akkor is, ha az erősen akadémikus szemléletű Kisfaludi Strobl tanítványa volt. De megismerhette ugyanakkor az oldottabb, franciásabb Medgyessy Ferenc és Ferenczy Béni művészetét, akiknek nagy csodálója volt. Budapest ostromát és a szovjet fogolytábort is megúszva hazatért szülővárosába, Temesvárra, ahol egykori mestereinek, Catul Bogdannak és Romul Ladeának kollégája lett. A kolozsvári Magyar Művészeti Intézetbe való meghívása mindenképpen elismerést jelentett, hiszen az erdélyi magyar művészet legjelesebbjei adhattak ott elő: Kós András, Nagy Imre, Szervátiusz Jenő, Miklóssy Gábor, Kádár Tibor. A kommunizmus beköszöntése és a proletkult ideológiai behatároltsága sem hagyott látható nyomokat Vetro Artur művészetében, Varga Katalin című szobra áll a legközelebb e kor elvárásaihoz. Köztéri szobrai az alaposan elsajátított mesterségbeli tudást tükrözik, de műtermi kísérletein, rajzain és festményein sem az avantgárd nyugtalanság érződik. Belső vívódásai a művészet helyéről és szerepéről inkább írott tanulmányaiban és barátaival, tanítványaival folytatott elmélkedéseiben csapódnak le. Alkotásai mértékletességet sugallnak: néhány fémdomborítását, drótplasztikáját kivéve szobrai inkább klasszicizálóak, gazdag árnyalatú szénrajzai pedig a természet iránti tiszteletet sugallják. A legtöbb szabadságot talán az arcképein, vázlatain látom, ahol nagyvonalú felületkezelése meggyőzően erősíti fel modelljei karakterét és az irántuk érzett rokonszenvet, szeretetet. A kiállítás egyik kellemes színfoltja a feleségéről, Vetró Máriáról festett színes, dekoratívba hajló pasztellsorozat, amelynek darabjai pontos komponáltságuk mellett a többnyire komplementer színekre épített színhatásukkal válnak az életmű legjátékosabb munkáivá.

Életútját nem tördelték nagy sorscsapások. A frontot, hadifogságot megjárt Kós Andráséhoz, a spanyol polgárháborúban harcoló Vida Gézáéhoz, az ötvenhatos forradalom miatt börtönbüntetésre ítélt Tirnován Vidéhez, Balázs Imrééhez és Pál Lajoséhoz hasonló kálváriában nem volt része. Vetro Artur nem volt forradalmáralkat. Bár egyik kedvenc költője Ady Endre, nem jellemző rá a formabontás, a polgárpukkasztás. Előadásaiban is méltányolja a poszt- és neoimpresszionistákat, egészen Picassóig, de a két világháború közötti izmusrobbanást (dadaizmus, futurizmus) nagyon kritikusan látta. A keleti filozófiák iránti rokonszenve is jelzi: az izgatott nyüzsgés helyett ő inkább a termékeny szemlélődést részesítette előnyben. Talán ezzel az életszemlélettel magyarázható, hogy életében egyetlen egyéni tárlata sem volt? Mivel indokolhatnánk, hogy az ideológiai szigor 60–70-es évekbeli enyhülésével létrejött romániai alkotótábor-konjunktúrában nem vett részt, pedig akkor még férfiereje teljében volt? A szárhegyi alkotótáborban megjelent néhányszor, de a kor nagy szobrásztalálkozóin (Măgura, Tulcea, Galac, Árkos) hiába keressük nevét.

 

 Integető lány – 1968-1976, bronz

 

Első látásra nagyon szimpatikus, amikor írásaiban művészi hitvallásként a Tett elsődlegességét hirdeti a Látva lássanak igényével szemben, hiszen az alkotói munka egyfajta meditáció, amikor az Idő megszűnik és csak az Idea marad. Az Idea, az eszménykép, az elérhetetlen. Azt ostromoljuk izzadva, kőporosan, csatakosan. Ez nagyon szép. Bennem, egykori tanítványában mégis hiányérzetet kelt az ízig-vérig szobrásznak ez a sokszor megmagyarázhatatlan szemérmessége. Ezt a vonását a mai napig sem sikerült a helyére tennem. Gyakran ostorozta a „kufárokat”, akik aprópénzre váltják a tehetségüket, megalkudván az adott konjunktúrával, és mi akkor a „népuralom” körülményeit értettük ezen. Tiszteltük is azért, hogy soha nem mintázta meg a diktátor házaspár szobrát, vagy hogy – annyi nemzedéktársához hasonlóan – nem állt be a rendszert dicsőítő művészek közé. Ez lehetett az oka a hallgatásnak, az öncenzúrának? Ezt a titkot a Mester magával vitte az „elágazó ösvények kertjébe”. Őrzöm néhány nekem címzett (válasz)levelét, amelyeket katonaként, egyetemista diákként, majd frissen kinevezett muzeológusként kaptam tőle. Szép, férfias, szálkás betűit, pontos mondatszerkesztését ma is csodálom. Utolsó levelében, amelyet halála előtt egy évvel címzett nekem, arról beszélt, hogy egy művésznek „coeur mathématique”-nak kell lennie, vagyis matematikus szívnek: a tiszta észnek a szívbeli érzéssel kell társulnia ahhoz, hogy érvényeset, maradandót alkossunk.

Vetro Artur kiállítása a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban augusztus 6-áig látogatható.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen lesz a járvány negyedik hulláma?







eredmények
szavazatok száma 839
szavazógép
2021-07-23: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Kóréh Ferenc szülőfaluja, Sepsimagyarós (Mesélő falvaink)

Életút a közösség szolgálatában
Feri bátyánk, akit egyféle büszkeséggel emlegetnek még ma is az idős magyarósiak, megérdemli, hogy sorozatunk jelen darabjának címében is kiemeljük nevét. Kóréh Ferenc lapunk elődjének, a négyéves kicsi magyar világbéli Székely Népnek volt alapító-szerkesztője a bécsi döntés után. Tudhatta, hogy még volt egy Székely Nép nevű újság Háromszéken, a Székely Nemzet utódaként 1906-tól egészen a román adminisztráció megerősödéséig, 1918-ig. Érthető tehát az is, hogy amikor bejöttek a magyar honvédek Erdélybe, Kóréh miért éppen a Székely Népet keltette újra életre.
2021-07-23: Kiscimbora - :

Fésűs Éva: A pitypang bóbitája

Tücsök úrfi a hegedűjét hangolta, és körülnézett a réten, hogy melyik virágnak muzsikáljon. Megakadt a szeme a pitypangon. Igazán bájos volt, amint sárga szoknyáját lobogtatta, libegtette, játszi szélben teregette, pipiskedve hajladozott, bogárkáknak bólogatott.