810 éves Miklósvár

2021. július 26., hétfő, Közélet

Miklósvár első írásos említésének 810. évfordulóját ünnepelték tegnap a hagyományos Anna-napi búcsúval, egész napos rendezvénysorozattal, családoknak szóló programokkal a Kálnoky-kastélyban és parkjában a helybeli római katolikus egyházközség, a Kálnoky Alapítvány és más civil szervezetek, valamint a baróti önkormányzat összefogásával, Demeter Zoltán főszervezésében.

  • Ünnepi megemlékezés a Miklósvár 800 emlékműnél. A szerző felvétele
    Ünnepi megemlékezés a Miklósvár 800 emlékműnél. A szerző felvétele

Az ünnepi szentmise a 810. évfordulón és az Anna-napi búcsún túl is rendhagyó volt, hiszen kibúcsúzott a gyülekezetből Fülöp László plébános, aki öt éve került ide Gelencéről, most Nagykászonba távozik. Örömét fejezte ki, hogy ittléte alatt sikerült az egyházat építeni, többen befogadják Jézust, mint annak előtte. Hitvallása, hogy Jézus az életet jelenti.

A szentmise után a templom közelében, a Petőfi utca sarkán a tíz éve felavatott Miklósvár 800 emlékműnél, a Mihály János történész által koordinált Székely Címer- Pecsét és Zászlótörténeti Munkacsoport által összeállított Székely Történelmi Zászlósor előtt folytatódott az ünnepi műsor. Demeter László történész, Erdővidék Múzeumának vezetője emlékeztetett: „Tíz évvel ezelőtt kerek évfordulót ünnepeltünk, az 1211-es említés is, meg Barót 1224-es említése is bizonyítja, hogy Székelyföld már az Árpád-korban benépesült. Ennek az évfordulónak óriási a jelentősége, hisz elsőnek lenni büszkeség a falunak, büszkeség Erdővidéknek, mindannyiunknak, erősíti a szülőföldünkhöz való ragaszkodást. Hogy itt most ünnepelünk, bizakodással tölt el, hogy újabb 800 évig megtartjuk a szülőfalut, szülőföldünket, hogy születnek gyerekek, lesz, aki megtöltse az iskolát, a templomot.”

Jakab István Barna, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke csatlakozott az előtte szóló szavaihoz, figyelmeztetett: az ünneplésen túl nem dőlhetünk hátra, el kell kezdenünk tervezni a következő legalább 810 évet, együtt álmodni álmainkat, megírni jövőnket, hogy ezek az értékek, hagyományok gyermekeink számára is megmaradjanak. Benedek-Huszár János, Barót város polgármestere kijelentette, büszkék lehetünk arra, hogy Székelyföld első, írásban megjelölt települése Miklósvár. A matuzsálemi életkortól még messze van a település, hiszen Matuzsálem 969 évet élt, 800 éves korában talán még gyermeket is nemzett. A település életében következő 800 esztendőnek az első napja a mai – mondta a polgármester, aki így zárta beszédét: Isten éltessen, ifjú Miklósvár! Végezetül a megyeháza és az önkormányzat képviselője koszorút helyezett el az emlékmű talapzatán.

Ezt követően családi délutánt tartottak a Kálnoky-kastélyban és kertjében. Megnyitóbeszédet a házigazda gróf Kálnoky Tibor, a Kálnoky Alapítvány elnöke mondott. Ő is emlékeztetett Miklósvár 810 évére, továbbá jelezte: családja, a Kálnokyak valamivel fiatalabbak, hisz „csupán” 1252-ben említik ősüket, Bencencet, akit ma Vincének nevezhetünk. Fülöp László plébános áldást és imát mondott. A színpadon estig egymást követték a fellépők, a kastélykertben különböző gyermekprogramok zajlottak: póniszekerezés, kincskeresés, horgászverseny, rajzfilmvetítés, reneszánsz játszóház, és voltak kézműves-foglalkozások is. Idegenvezetéssel meg lehetett tekinteni a kastélyban berendezett Erdélyi Élet Múzeumát. Ugyanott történelmi előadásokat is meg lehetett hallgatni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 747
szavazógép
2021-07-26: Közélet - :

Zöldítéssel enyhítenék a gondokat

A Mikes utcai két szociális tömbház és leromlott, zöldövezet nélküli környékének felzárkóztatására, élhetőbbé tevésére keres lehetőséget Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a megyei környezetvédelmi ügynökség egy olyan programmal, amely természetre alapozó megoldásokat keres a városperemek fenntartható megújulására.
2021-07-26: Közélet - Mózes László:

Közösségi ünnep a léleksorvadás ellen (Családi nap Erősdön)

Aprócska, ám annál meghittebb családi ünnepet tartottak szombaton Erősdön a református parókia udvarán. A helybeliek mellett árapatakiak, hidvégiek is eljöttek a magyar kultúra értékeinek jegyében tartott rendezvényre, mely gyermekeknek és idősebbeknek egyaránt  kikapcsolódást, közösségi élményt jelentett.