Megállítanák az átfolyó szemetet

2021. július 27., kedd, Belföld

Folyami hulladékmentesítő szerkezeteket szerelnek fel Romániában tizenkét helyen a román–magyar határszakasz mentén, hogy a jövőben megelőzzék a magyarországi folyók szennyezését – jelentette ki Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter tegnap Nagyváradon.

Azt a következő hónapokban mérik fel, hogy hova kellene felszerelni ezeket a szerkezeteket, amelyek nem engedik, hogy tovább haladjanak a víz által sodort különböző hulladékok. A miniszter emlékeztetett, hogy az elmúlt években sokszor hatalmas mennyiségű műanyag és egyéb hulladék került át Magyarország területére a folyóvizeken keresztül. Felidézte: a legutóbbi magyarországi látogatásán tárgyalópartnereivel megállapodtak, hogy Románia konkrét lépéseket tesz a további szennyezések megelőzése érdekében. Közölte: a tizenkét helyszín azonosítása után várhatóan még idén meghirdetik a megvalósíthatósági tanulmány elkészítéséhez szükséges közbeszerzési eljárást, és a román kormány finanszírozni fogja ezeknek a szerkezeteknek a megépítését. Elmondta, hogy a holland nagykövetség támogatásával Románia elhelyezett már ilyen hulladékmentesítő szerkezeteket, ezek tapasztalatát felhasználva akarják kiterjeszteni a védőrendszert a határ teljes szakaszára.

A Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék problémájára Áder János magyar köztársasági elnök július elején az Európai Bizottság elnökének figyelmét is felhívta. Levelében az államfő emlékeztette Ursula von der Leyent, korábban azt kérte Volodimir Zelenszkij ukrán, valamint Klaus Johannis román elnöktől, hogy vessék latba befolyásukat a szennyezés megállítása érdekében. Tánczos Barna júniusban látogatott Magyarországra, ahol többek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint Nagy István agrárminiszterrel találkozott, és egyebek mellett a folyami szennyezésekről is beszéltek.

Tánczos Barna egyébként úgy látja, a Bihar megyei hulladékgazdálkodás megszervezése példaként szolgálhat más megyéknek, de még a fővárosnak is, a Bihar megyei prefektusnak a vonatkozó jogszabályokra tett módosító javaslatait pedig megszívlelendőnek tartja. A tárcavezető nyilvánosan is gratulált a Bihar megyei helyhatóságoknak és a megyei önkormányzatnak a szelektív hulladékgyűjtés megszervezéséért – szerinte kevés megye büszkélkedhet hasonló teljesítménnyel –, és üdvözölte, hogy folyamatosan a hulladékgazdálkodás tökéletesítésén fáradoznak.

Dumitru Ţiplea Bihar megyei prefektus a hulladékok ideiglenes tárolására, az ideiglenes hulladéklerakók engedélyeztetésére és az országhatárt átlépő hulladékszállításra vonatkozó javaslatcsomagot adott át a miniszternek. A kormány megbízottja elmondta, hogy míg másfél éve mindössze tíz ideiglenes hulladéklerakó volt a megyében, mára az engedélyezett létesítmények száma eléri a 65-öt. Rámutatott: a jelenlegi törvények szerint bárki kérheti egy ideiglenes hulladéklerakó engedélyeztetését három évre bármiféle követelmény (például a helyszín bekerítése) teljesítése nélkül, a jogszabály még a településektől való minimális távolságot sem írja elő. A román határon át külföldről érkező hulladékokról a prefektus elmondta: a szállításukat egyetlen, szakszemélyzettel ellátott határátkelőn keresztül kellene lebonyolítani.

A többtucatnyi ideiglenes lerakót – amelyeken „bizonyos vállalatok az engedélyek birtokában illegális tevékenységeket folytatnak” – Tánczos Barna is elfogadhatatlannak nevezte, a prefektus által előterjesztett törvénymódosító javaslatokra azonban nyitott a minisztérium, és megoldást fognak találni az európai országokból Romániába irányuló hulladékszállítás megfékezésére is – ígérte. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapokban az illetékes hatóságok erőfeszítéseket tettek a jelenség felszámolására, mégis azt tapasztalják, hogy „utólag hamisnak vagy hiányosnak bizonyuló dokumentumok alapján Romániába nagy mennyiségű hulladék jut be, ahol gazdátlan marad, vagy legjobb esetben lerakókba kerül”.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1298
szavazógép
2021-07-27: Világfigyelő - :

Felszólítást kapott a Google

Az Európai Bizottság arra szólította fel tegnap a Google-t, hogy az uniós jogszabályoknak megfelelően tegye átláthatóvá keresőprogramja működési elvét a keresési találatok sorrendjének meghatározása terén; különben az amerikai internetes szolgáltató szankciók bevezetésével nézhet szembe – tájékoztatott az uniós bizottság.
2021-07-27: Belföld - :

Tízmillió euró a nagyvadakra

Lesz pénz a nagyragadozókkal való konfliktusokat megelőző intézkedésekre: az európai beruházások minisztériuma egy 10 millió eurós programot finanszíroz – jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter tegnap Nagyváradon.