A világörökség részévé nyilvánította tegnap az aranybányászatáról híres Verespatakot és környékét a kínai Fucsouban zajló tanácskozásán az UNESCO Világörökség Bizottsága. A világörökségi státusz azoknak kedvez, akik ellenzik az aranybányászat újraindítását a térségben.
A döntést azonnal üdvözölte közösségi oldalán Klaus Iohannis államfő, aki szerint Verespataknak a hatóságok és a szakértők összehangolt erőfeszítései révén a helyi örökség bemutatásának és a bányavidék fenntartható fejlődésének a példájává kell válnia. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter – aki éppen Verespatakon tartózkodott tegnap, hogy számba vegye a múlt heti árvizek pusztításait – úgy vélte: a döntés lehetőséget biztosít a turizmus fenntartható fejlesztésére a térségben. A kormánykoalíció második legnagyobb pártja, az MRSZ–Plus közleményében azt hangoztatta: az UNESCO döntésével a helyi közösség esélyt kap arra, hogy az örökség megőrzésére építve fejlődhessen.
Verespatak polgármestere, a Nemzeti Liberális Párt színeiben megválasztott Eugen Furdui azonban elégedetlenségének adott hangot a határozat miatt, amely szerinte kedvezőtlen a település lakói számára. Az elöljáró úgy látja, az UNESCO döntése Európa legnagyobb aranytartalékának a kibányászását akadályozza, és sokkal bürokratikusabbá teszi a település lakói számára az építkezések engedélyeztetését.
A tegnapi döntés annak a pernek a kimenetelét is befolyásolhatja, amelyben a kanadai Gabriel Resources társaság 4,4 milliárd dolláros kártérítést követel a román államtól. A társaság romániai leányvállalata, a Roșia Montana Gold Corporation ugyanis megvásárolta a bányalicencet, de mintegy 15 éven keresztül hiába próbálkozott a felszíni bánya megnyitásához szükséges engedélyek beszerzésével, ezeket a román állam intézményei nem bocsátották ki számára. Az Erdélyi-érchegységben, Verespatakon és környékén a Gold Corporation Európa legnagyobb külszíni aranybányáját akarta megnyitni, ahol vitatott ciántechnológiával bányásztak volna ki 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt. 2013-ban nagyszabású tüntetések robbantak ki a beruházás ellen Romániában, ezért a parlament 2014-ben elutasította az aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet.
Verespataknak a világörökség részévé való nyilvánítását a Dacian Cioloș által vezett szakértői kormány 2016-ban kezdeményezte. Bukarest akkor az egyedi kulturális tájra, az ember és környezete közti értékteremtő kölcsönhatásra hivatkozott, amely a több ezer éves aranybányászat során alakult ki az erdélyi településen. Verespatakon ma is látogathatók azok a föld alatti járatok, amelyeket a római birodalom aranybányászai ástak mintegy 1900 évvel ezelőtt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.