Száz új bölcsőde építését hagyja jóvá augusztusban a fejlesztési minisztérium, így az RMDSZ által meghirdetett bölcsődeépítési program hamarosan a kivitelezési szakaszba lép – közölte tegnap Cseke Attila fejlesztési miniszter.
Emlékeztetett, hogy fél éve dolgoznak a program kivitelezésén, elkészültek a látványtervek, a megvalósíthatósági tanulmányok, és most a technikai szakbizottság is jóváhagyta a terveket. A szakmai jóváhagyást követően a minisztérium elemzi a már beérkezett 128 bölcsődeépítési kérést, és az elsőket augusztusban jóváhagyja. „A fiatal családokat akarjuk támogatni a bölcsődék építésével. Erre vállalkoztunk, és az intézkedés már nemcsak papíron létezik, hanem hamarosan elkezdhetjük jóváhagyni a létesítmények megépítését” – jelentette ki Cseke Attila. Hozzátette: az RMDSZ javaslatára a kormánykoalícióban döntés született a bölcsődék működtetésének állami finanszírozásáról is, ezért arra biztat minden önkormányzatot, hogy adjon be bölcsődeépítési kérést, ha eddig nem tette meg. A kérések indoklásához a településre vonatkozó születési ráta igazolása is szükséges. Romániában jelenleg mindössze 386 bölcsőde működik, egy megyére átlagban tíz sem jut.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.