A napokban a hazai ralisport krémje Nagyszebenben gyűlt össze, itt rendezik meg ma és holnap a román bajnokság hetedik futamát. A 2021-es Szeben Rali rajtjánál ott lesz a sepsiszentgyörgyi Szabó Csongor és ugyancsak megyeszékhelyi navigátora, Marcus Andreoiu, akik ezt a viadalt is bérautóval teljesítik.
Az Argeș és a Moldva Ralit követően is bérelt autóval, egy Peugeot 208 R2-essel versenyez a sepsiszentgyörgyi Szabó Csongor, aki másodpilótájával, Marcus Andreoiuval nehéz versenyre számít a ma kezdőző Szeben Ralin. A román pontvadászat hetedik állomására – mely a szezon második murvás versenye – összesen 67 egység nevezett, és köztük ott van a címvédő és éllovas Simone Tempestini/Sergiu Itu (Škoda Fabia R5) kettős is. A hazaiak mellett török, magyar, olasz és ecuadori duója is lesz a megmérettetésnek.
„Elsősorban azt szeretnénk, ha túlélnénk a nagyszebeni viadalt” – nyilatkozta érdeklődésünkre az összetett pontverseny tizennegyedik helyezettje, Szabó Csongor. „Elég durva, autógyilkos viadalnak ígérkezik ez a futam, és úgy gondolom, hogy ezen a hétvégén az lesz előnyben, aki nem kap defektet és elkerülik a technikai gondok. Tudtuk, hogy nehéz versenyünk lesz, de titokban reménykedtünk abban, hogy nem ennyire, ám úgy tűnik, maradt a hagyományos Szeben Rali. Másodsorban élvezni akarjuk a versenyzést, és ahol lehet, támadni fogunk, és megpróbáljuk a legtöbbet kihozni magunkból” – tette hozzá a szentgyörgyi pilóta, aki a kétkerék-meghajtású autók kategóriája mellett az RC4-es géposztályban érdekelt.
Ma délelőtt tartják a versenyhétvége hivatalos edzéseit, majd 15.30-kor kezdetét veszi a rali első gyorsaságija. A mezőnynek ma és holnap egyaránt 8–8 mért szakaszt kell teljesítenie, amelyek összhossza 112,62 kilométert tesz ki.
A bajnokság állása hat futam után: * FIA-rangsor: 1. Simone Tempestini/Sergiu Itu (Škoda Fabia R5) 150.80 pont, 2. Dan Gârtofan/Tudor Marză (Škoda Fabia Rally 2) 119 pont, 3. Sebastian Barbu/Bogdan Iancu (Škoda Fabia Rally 2) 110.20 pont… 14. Szabó Csongor/Marcus Andreoiu (Peugeot 208 R2) 32.40 pont * kétkerék-meghajtású autók: 1. Mihai Manole/Marc Bancă (Renault Clio R3) 132 pont, 2. Szabó 97.60 pont, 3. Radu Necula/Adrian Temeș (Suzuki Swift Sport) 72.40 pont * RC4: 1. Manole 132 pont, 2. Szabó 102.60 pont, 3. Marius Sîncrăianu/Alina Bianca Pop (Peugeot 208 R2) 86.40 pont. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.