Naiv politizálásnak minősítette Antal Árpád az RMDSZ tevékenységét a 2004-ig terjedő időszakban, amiért elsősorban nyelvi, kulturális jogok kivívása mellett állt ki, és nem azon fáradozott, hogy pénzt hozzon a magyarlakta megyék fejlesztésére. Abbeli igyekezetében, hogy a szövetség érdemeit ecsetelje a liberális—RMDSZ-kabinet által nemrégiben a megye számára kiutalt pénzmennyiség ügyében, a sepsiszentgyörgyi polgármester statisztikákat mutatott be az egy főre eső kormánytámogatásról.
A bizonygatás közben pedig kifejtette, mi is a politikai pártok elsődleges célkitűzése. A lexikon szerinti értelmezésre hivatkozva hangsúlyozta: minden politikai párt célja a hatalom megszerzése, sugallva, hogy a kormányon levők azon települések számára szeretnek támogatást kiutalni, melyeket pártbeli kollégáik vezetnek. A polgármester érvelése akár elfogadható is lenne, ha Antal Árpád nem hagyott volna figyelmen kívül egy korántsem mellékes tényt. Éspedig azt, hogy az RMDSZ nem párt. ,,A szövetség a romániai magyar nemzeti közösség érdekvédelmi, közképviseleti és érdekegyeztető társulása, amely a nemzeti identitás védelme, megőrzése és fejlesztése, a gazdasági-szociális esélyegyenlőség kivívása, a szülőföldön maradás érdekében elősegíti a közösség önszerveződését, az anyagi és szellemi létfeltételek javítását, tevékenységét a demokrácia és a pluralizmus jegyében fejti ki." (Idézet az RMDSZ alapszabályzatából.)
Vajon ez az önmeghatározás, célkitűzés is a naivitások sorába tartozik? Csak hogy tudjuk mi is. És az alapszabályzat helyett böngésszük inkább a lexikon szócikkeit, azt emésztgessük újólag, mit is nyújthat számunkra a párt, ha már érdekvédelmi szövetségünk úgy sincs.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.