A rendszerváltás után Kovászna polgármesteri hivatalában nem volt szokás sajtótájékoztatót tartani. A korábbi polgármestereknek csak a választási kampányban akadt közlendőjük a sajtóval, utána nem tartották fontosnak a közvélemény tájékoztatását. Tizenkilenc év demokrácia után végre Kovásznán is megtört a jég. Lőrincz Zsigmond polgármester sajtótájékoztatón számolt be a helyi lapok és a központi hírügynökségek tudósítóinak a beiktatása óta eltelt négy hónap alatt kifejtett tevékenységéről.
A polgármester ismertette a véglegesített és folyamatban levő városi beruházásokat, illetve azokat a munkálatokat, amelyeket terveznek vagy a közbeszerzési eljárásnak megfelelően licit előtt állnak. A polgármester tájékoztatása szerint június 15-től a város fontosabb utcáiban megjavították az útburkolatot, betömték a kátyúkat, és kétezer négyzetméter új aszfaltszőnyeget húztak, a mellékutcákban útgyaluval egyengettek, és kavicsot szórtak. E munkálatok 327 950 lejbe kerültek. Ezenkívül 24 895 lejre anyagot vásároltak, amiből járdalapokat és útszegélyeket készítettek. A régi posta mögötti negyed bejáróútjainak és parkolóinak rendbetétele 743 000 lejbe került. Felújították a játszótereket, a parkokba új padokat készíttettek, és a műanyag palackoknak konténereket gyártottak. Erre 79 498 lejt költöttek. A Tündérvölgyben a Kovászna patakon felújították és kibővítették a vízvevőt, a beruházás értéke 671 701 lej, amiből 386 186 lejt ki is fizettek. A város tanügyi intézményei és a holland kórház karbantartási és fenntartási kiadásaira 35 000, illetve 40 000 lej támogatást nyújtottak a saját bevételekből.
A város infrastruktúrájának rendbetételére rengeteg pénzre lenne szükség, s ha volna, miből, évi tízmillió eurót is el lehetne költeni, hiszen rengeteg a tennivaló — mondta a polgármester, majd arra is kitért, hogy tárgyalt a belvárosi szállodák többségi tulajdonosával, a brassói Transzszilvánia befektetőtársaság vezetőivel, akik arról tájékoztatták, hogy korszerűsítik az Őzike és Szarvas szállókat, majd lebontják a négyemeletes Kovászna Szállót. A polgármester értesülései szerint a társaság tizenötmillió eurót fektetne be Kovásznán szállodáinak felújítására és szolgáltatásai minőségének emelésére. Lőrincz kifejtette: örvend annak, ha valaki befektet Kovásznán, és helyi alkalmazottakat foglalkoztat, hiszen a bérek utáni adó 47 százaléka a városi költségvetésbe megy. Ilyen értelemben azt sugallta a társaság vezetőinek, hogy jó lenne, ha a szállodák vezetésére helyi menedzsereket alkalmaznának. Az International SPA Kovászna Hotellel kapcsolatosan — amelyben a városi tanács is részvényes — a polgármester újságírói kérdésre elmondta: az önkormányzat azért kérte a részvénytársaság pénzügyi és jogi helyzetének kivizsgálását, hogy lássák, a 99 százalékos többségi tulajdonosból a helyi tanács miként lett 36 százalékos részvényes.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.