Minden alkalommal, amikor egy művésztelep utolsó napján megnyílik a két hét munkáiból összeállított kiállítás, akarva-akaratlan két gondolat fogalmazódik meg bennem. Az egyik, hogy mennyire szép és befogadható élmény tud lenni, amikor ennyi különböző egyéniség összehangolódik és létrehoz egy olyan közös tárlatot, amelyben a téma egysége fejeződik ki. A második gondolat pedig az, hogy milyen szerencsés minden olyan kis és nagy közösség, amely elmondhatja magáról, hogy helyet és otthont ad egy ilyen tárlatnak.
Az immár 29. alkalommal megszervezett Incitato tábor egyfajta családi hagyomány. Hagyomány, hiszen vírushelyzettől, időjárástól, egyéni és közösségi problémáktól függetlenül 1993 óta minden évben megszervezik és gondozzák ezt az eseményt a közösség azon művészei, szervezői, akik ösztöneikben hordozzák a művészetek iránti alázatot és megbecsülést. És családi, mert a ma kiállító művészek egy része jelen volt az első táborokban is, és azóta is nem kevesebb lelkesedéssel fogadják az új, évről évre fiatalodó kollégákat.
Az idei tábor témája a Ló szimbólum volt, és azt gondolom, hogy ha a tárlaton végighaladunk, testet öltenek mindazok az értelmezések, nézőpontok, amelyek mindannyiunk ló-képzeteihez társulhatnak. A formák néha konkrétan vagy pedig absztrakciók mentén bontakoznak ki, de mindegyikük közös jegye az a megértés, melegség és pozitív viszonyulás, amely hiszem, hogy mindannyiunkban él. Gyermekkorunk talán első meséi között van a Fehérlófia című népmese. Iskolai tanulmányaink egyik első monda-élménye Hunor és Magor története. A világtörténelem egyik legikonikusabb mozzanata a trójai faló, Parisz és Helené szerelmi története. Az utóbbi idők leghíresebb és legtöbbször letöltött magyar filmje a Kincsem, melynek főhőse szintén egy gyönyörű ló. A művészettörténet egyik legkiemelkedőbb alkotásaként Marcus Aurelius lovas szobrát tartjuk számon, és a sort folytathatnánk olvasmányélményekkel, történelmi, csillagászati és más művészeti példákkal vagy pedig jelen tárlat alkotásaival.
A lóforma plaszticitásában és kivitelezésében egyedi és különleges. Ennek tudható be, hogy a falakon bemutatott festmények, grafikák, fényképek, valamint a posztamenseken kiállított installációk, szobrok, 3D nyomtatással készített elemek mind mások és mások. Eltérnek egymástól mind a különböző értelmezési módok, mind a kontextusok, mégis egy történetté válik mindazon narráció, amely a terembe való belépéstől egészen a másik terem ellenkező sarkáig tart. Ez a narráció mindannyiunk sajátja. Ezt a narrációt minden most jelen lévő és a későbbiekben betérő szemlélő magának kell hogy megalkossa.
Jellemző ábrázolási mód a szárnyas ló, valamint az emberi tulajdonságokkal felruházott ló figurája. Előző a mitológiai szférából, valamint a magyar és székelyföldi eredettörténetekből, utóbbi pedig a mindennapok monotonságából való kiszakadás élményéből táplálkozik. Az erős színek általi kiképzés, az örvényeken keresztül láttatott, valamint különböző perspektívából bemutatott lóformák bevezethetnek egy-egy olyan dimenzióba vagy éppen világba, mely sokszínűségében, dinamikájában és kompozíciójában ragadja meg a környezet és motívumai közötti egységet. Láthatunk karikatúrákat, ahol nem az emberi jelleg van a középpontban, az ember mintegy mellékszereplő, vagy éppen egy tulajdonság van jelen. Láthatunk történelmi jelentőségű eseményeket és láncokat, ahol nem annyira az emberi jelenlét, mintsem az állati szerep fontossága hangsúlyozódik. Végigkövethetjük egy szimbólum útját különböző átváltozásokon, és tetten érhetjük azt a művészeti ágak közötti szimbiózist, mely egy grafikai művet részben textilalkotássá lényegít vagy egy festményt majdnem domborművé minősít.
Minden művésztelep és tábor egy közös szellemi műhelyt jelent a részt vevő alkotók számára, és minden hasonló kiállítás a gondolkodás és a másképpen látás terét jelentheti a közönség számára. Hatások érnek. Megdöbbentenek a sötét háttérből kibontakozó vonalak és formák, lenyűgöznek a különböző színek kontrasztjai, harmóniái, hunyorításra kényszerítenek a vonalak kuszaságai, amikor érezzük, hogy mit kellene látnunk, de első ránézésre nem találjuk az illető motívumot, felzaklathatnak gesztusok, amelyek most új kontextusokba kerülnek.
Hiszem, hogy mindezen hatások megérinthetik mindazokat, akik a következőkben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum termeit látogatják.
Vargha Fruzsina
