Minden országban egyetemes kritériumokat kellene bevezetni a politikában való részvétel engedélyezésére, olyanokat, amilyenek a sportban is léteznek. Az olimpiára nem lehet csak úgy, egyszerűen bejelentkezni, mint nálunk képviselőnek a választásokra (párt gyűjtötte aláírásokkal), jó lenne hát tőlük is megkövetelni a mérhető eredményeket. A sportban a „gyorsabban, erősebben, magasabbra” és „együtt” a jelszó. A politikában is egy párt színei­ben minél gyorsabban, minél magasabbra, erősebben akarnak nyerni, hogy aztán együtt seperjék be négy évig választási sikerük jutalmát: beosztást, előnyöket, pénzt.

A sportolók orvosi vizsgálatokon esnek át. Nem ártana a legmagasabb, például államfői címre aspirálókat is bár egy elmeorvosi vizsgálatnak alávetni, nehogy elmebetegek váljanak ország- és világvezetőkké, ahogy az már nemegyszer megtörtént a történelemben.

Különben a politikai küzdelmeknek is különféle formáik vannak, ugyanúgy, ahogy a sportban. 

Először is létezik a lovaglás, mégpedig a szavakon való lovagolás. Ezt a sportot általában elég magas szinten űzik a politikusok. Másik küzdési forma a szájkaratézás, amiben szintén jónak kell lennie egy olyan jelöltnek, aki a győzelemre hajt. Párbajtőr és kardvívás nincs ugyan, de helyette van szópárbaj, szavakkal történő vagdalkozás és a különféle csörték. Öttusa ugyan nincs, annál inkább másféle tusakodások. Tízpróba sincs, de sokszor kiderül, versenyző lehet akár elítélt hétpróbás (gaz)ember is, aki aztán mentelmi jogot nyerhet. 

Míg a sportban nem, a politikában megengedettek a sportszerűtlen megnyilvánulások, így iszapbirkózás közben például a sárdobálás. Ugyanakkor, míg az ökölvívásban tilos az övön aluli ütés, a politikában akár erénynek és előnynek is számíthat. Egy politikusnak nagy előnyére válhat, ha jó könyöklésben, amiből sokan sportot űznek. Nincs ugyan kalapácsvetés, de a politikusok bizony sokszor elvetik a sulykot, és szokásos egy másik, nem éppen sportszerű tevékenység, amiből sportot űznek, a fúrás. 

Jelenleg ezt nálunk a miniszterelnök Cîțu műveli a pártelnök Orbannal, akit – úgy néz ki – megfúrt az elnök Iohannisnál. Mindkettő saját csapatot alakított, akikkel aztán végső rohamra indulhatnak a másik ellen a pártelnöki székért. Régen az ilyesmit sportszerűen, lovagi tornán intézték, amikor a két küzdő egy szál kopjával próbálta kiütni a másikat a nyeregből. Most egy előcsatározás folyamán Temesváron a két egymásnak feszülő tábor (Cîțu kontra Orban) küzdelme egyfajta utcai verekedésbe torkollt. 

Megengedett egyik politikus másik elleni orvtámadása, sőt, még a karaktergyilkosság is, amit szintén orvul, hátulról követnek el úgy, hogy valamivel lejáratják az ellenfelet, ami lehet igaz, de hamis vád is. Ebben persze mindenféle segédeszközt igénybe lehet venni. Orban máris azon sírdogál, hogy a miniszterelnök a (titkos)szolgálatokhoz fordult, hogy segítsenek őt politikailag meggyilkolni. 

A politikai csatározásokban nagy szerepük van a hírközlő szerveknek, amelyek a hazugságversenyeken (ahol ígérgetésözönt zúdítanak a jelöltek a választók nyakába) leginkább azok pártjára állnak, akik jobban megfizetik őket. 

Nálunk már több mint harminc éve az összes párt reformokat ígért, akárcsak a mostani nyertesek. A nagyon Európa-párti Cioloș éppen most kedden jelentette be és ismét ki, hogy ők reformokat akarnak, de nagyon, és ha azok nem valósulnak meg, akkor kiállnak a kormányból. Biztos, azért, hogy a következő választások előtt ismét elmondhassák, hogy reformokat szeretnének. 

Ahhoz, hogy valamit véghez lehessen vinni, tervet kell készíteni, ám az hosszas folyamat, az uralmon levő pártot pedig másik váltja, amelyik bejelenti az újratervezést. Így aztán a pártok állandóan terveznek és újraterveznek. Tervezik az autópályákat, a vasutak modernizálását, az egészségügy, tanügy reformját, a regionális kórházakat, ugyanúgy, ahogy a modern, a tanult és a jól végzett munka Romániáját is. 

Álom és esős idő.