A barótiak számára két lejjel többet, azaz havonta tíz lejt számláz ezentúl a Tega a szemét elszállításáért, a közigazgatásilag a városhoz tartozó Miklósvár, Köpec, Felsőrákos, Bibarcfalva és Bodos lakói viszont továbbra is nyolc lej szemétdíjat fizetnek. Ha nem lesz tovább kedvezményes a szolgáltatás a városiak számára, az önkormányzat visszakéri a Tegának eddig szimbolikus összegért átengedett szállító járművet – határozott a városi tanács a tegnap reggel tartott ülésén.
Benedek-Huszár János polgármester a tervezet ismertetésekor elmondta: nem csak Baróton, hanem máshol is emelik az árakat; ám ennek ellenére is kedvezményes díjszabásban részesülnek, hiszen Bodzafordulón, Kovásznán és Kézdivásárhelyen 11,5–13 lej közötti összeget fizetnek a hulladék elszállításáért és tárolásáért.
Az emelés részben annak tudható be, hogy a szelektíven gyűjtött hulladék mellett a biológiailag lebomlót is elviszik. Ez fontos – jelentette ki a városvezető –, mivel így csökkenteni lehet a környezetvédelmi előírások be nem tartásáért kirótt büntetés mértékét, ami tavaly 57 ezer lejt tett ki. Hasonlóképp jó hír az is, hogy a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége néhány hónap alatt több mint háromszorosára nőtt, így már a teljes tétel harminckét százalékát teszi ki.
Pál-Szilágyi Zoltán, az RMDSZ frakcióvezetője úgy vélte, ha megszűnik a barótiak számára a kedvezményes díjszabás, akkor kérjék vissza az évekkel ezelőtt a Tega rendelkezésére bocsátott gépjárművet, adják el, árából pedig vásároljanak olyan autót vagy nagy értékű eszközt, amire szükségük van.
A polgármester egyetértett Pál-Szilágyival, és azt javasolta, a vízszolgáltató részére szerezzenek be egy használt, de jó állapotú, üzemzavar-elhárításban használható, szennyvízszippantásra és csővezetékek tisztítására alkalmas gépjárművet. Úgy vélte, ha még a nyáron felértékeltetik a visszakért járművet, akkor idén nem csak eladni lehet, hanem helyette másikat vásárolni is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.