Ma délben mutatják be azokat az egyéni elképzelések alapján készített ruhadarabokat, melyek a Máltai Szeretetszolgálat és a Ringató – Biztos Kezdet Gyerekház által a napokban szervezett műhelymunkán születtek.
A foglalkozásokba 14 lelkes érdeklődő, őrkői lányok és fiatal édesanyák kapcsolódtak be, akik a szabás-varrás fortélyait a megyeszékhelyi Művészeti és Népiskola oktatóitól sajátították el. A Néri Szent Fülöp Multifunkcionális Központ által befogadott jó hangulatú műhelymunkán mindenki maga tervezte és díszítette az egyedi stílusú darabokat. A tevékenységek indítékáról Czegő Tünde, az Őrkőn futó Esély a családnak elnevezésű program munkatársa lapunknak elmondta, az utóbbi időben sokat foglalkoztak a pályaorientációval, korábban manikűröst is meghívtak egy találkozóra. Évente szerveznek egyhetes nappali tábort is, idén ezt tematikus foglalkozásként hívták életre az őrkői lányok, asszonyok számára.
A hölgyeknek meghirdetett tevékenységekkel párhuzamosan zajlott egy, a 14 évnél idősebb, szociálisan hátrányos helyzetben lévő fiúkat célzó, Tőlünk nektek elnevezésű projekt, mely a tapasztalatgyűjtést, a természet adottságainak felfedezését célozta. A foglalkozásban részt vevő fiúk egyebek mellett egyhetes sátorozáson vettek részt, az előző éjszaka pedig négyen Brüsszelbe repültek, ahol a következő napokban felfedezik a várost és meglátogatják az Európai Parlamentet is – számolt be Czegő Tünde.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.