KILÁTÁS A KÓRHÁZI ÁGYBÓL. Ezt a nevet viseli a rendőrség napokban elindított kampánya, mellyel a gyorshajtás veszélyeire próbálják felhívni a figyelmet.
„A túlzott sebesség okozta legtöbb súlyos közúti baleset nyáron, a szabadságok idején következik be, amikor az emberek nyaralni sietnek – hegyvidékre, tengerre. Az emberek sokszor választanak szép kilátást biztosító szállást nyaralásukra. A vakációzni siető gépkocsivezetők azonban nem gondolnak arra, hogy a nagy sebesség miatt egy másfajta kilátásban is részük lehet: a kórházból nyíló kilátásban” – áll a kampány szövegében. A közlekedésrendészet különböző akciókkal igyekszik figyelmeztetni a sofőröket a kockázatokra, amelyeket akkor vállalnak, ha nem tartják be a követési távolságot, nem igazítják sebességüket az útviszonyokhoz, és főként ha nem tartják be a sebességkorlátozást – mondta Grigore George főfelügyelő, a rendőrség közlekedésrendészeti osztályának megbízott vezetője. A rendőrség szórólapokkal, videóanyaggal, rádiócsatornák által sugározott közhasznú hirdetéssel, a közösségi hálón közzétett üzenetekkel készült a kampányra. (Agerpres)
ROSSZ ELŐJEL. A besztercei megyei kórház bejelentette, hogy ismét karantén alá helyezik az intézményt, azaz nem fogadnak látogatókat a beutalt betegekhez. Ezt a döntést azért hozták meg, mert újra megugrott az igazolt koronavírusos esetek száma. Egy nap alatt ugyanis 6 új fertőzöttet utaltak be: korábban 11-en szorultak kórházi kezelésre, 39-en pedig otthoni karanténban lábadoztak, szerdára viszont már 17 koronavírusos páciens volt az egészségügyi intézményben, ebből egy az intenzív, egy pedig a pszichiátriai osztályon. Közben a napi esetszám is tovább növekszik: miután kedden 312 volt, szerdán már 326 új fertőzöttet jegyeztek. A napi jelentésben 8 új haláleset is szerepel, intenzív osztályon pedig már 96-an vannak, ami szintén látványos növekedést jelent, hiszen a múlt hónap közepén 30 körüli volt a kritikus állapotban lévő betegek száma. (Főtér)
SOROZATOS FÖLDMOZGÁS. Három földrengést jegyeztek 30 perc leforgása alatt szerdára virradó éjszaka Buzău és Vrancea megyében. Kettő 2,9-es, egy pedig 2,5-ös fokozatú volt a Richter-skála szerint – számolt be a földfizikai intézet. Az első földrengés 1.06-kor következett be Buzău megyében, a második 1.22-kor Vrancea megyében, a harmadik pedig 1.32-kor Buzău megyében. Erősségük sorrendben 2,9, 2,5 és 2,9-es fokozatú volt a Richter-skála szerint. Délben újabb földmozgást észleltek, a Richter-skála szerinti 4,2-es erősségű földrengés Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségében történt. Augusztusban eddig 18 földrengést jegyeztek Romániában, a legerősebb 4,1-es fokozatú volt. (Agerpres)