Magányos időseken segítenek

2021. augusztus 12., csütörtök, Közélet

Másfél hónappal ezelőtt kísérleti jelleggel indította útjára a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezete azt a programot, melynek célja, hogy az egyedül élő idős embereket napi teendőik elvégzésében segítsék. A Segítő háló önkéntesei azonban ennél többre vállalkoztak, az emberi kapcsolatok megerősítésére is figyelmet fordítanak munkájuk során.

  • Fotó: Máltai Szeretszolgálat
    Fotó: Máltai Szeretszolgálat

Az időseket célzó kezdeményezés nem új keletű, tavaly a járvány kezdetén elrendelt szükségállapot ideje alatt az önkormányzattal közösen működtette a szeretetszolgálat – idézte fel lapunk megkeresésére Székely Róbert, az önkéntesek koordinátora. Rámutatott, a telefonos segélyszolgálat ugyan egy ideje megszűnt, az igény azonban megmaradt. Ezért döntöttek úgy, hogy hetente két alkalommal, kedden és csütörtökön a 0743 408 028-as telefonszámon fogadják önkénteseik az egyedül élő idősek hívásait, kéréseit. Segítenek a bevásárlások lebonyolításában, a számlák kifizetésében vagy akár a gyógyszerek kiváltásában is – vázolta.

Az indítás óta eltelt időszakban 35–36 betelefonáló kéréseit gyűjtötte össze a szervezet. Székely Róbert szerint az igénylők túlnyomó része nem egyszeri, hanem folyamatos segítséget kér, és sok az „érdekes” kívánság is. Példaként hozta fel azt a betelefonálót, akinek beszélgetőtársra volt szüksége, így hozzá hetente két alkalommal látogatnak el a máltás önkéntesek, és volt olyan érdeklődő is, aki kártyapartnert keresett. Székely Róbert szerint ezek az óhajok is pontosan jelzik, mennyire nagy szükség van a társas kapcsolatok megerősítésére, így a szolgáltatás „emberi oldalát” is igyekeznek erősíteni: papokkal, pszichológussal vették fel a kapcsolatot, hogy alkalomadtán velük is találkozhassanak a hozzájuk forduló magányos, idős emberek.

A Segítő háló programban mintegy félszáz máltás önkéntes vesz részt, a szeretetszolgálat pedig azt tervezi, hogy a sepsiszentgyörgyi tapasztalatokra alapozva országos szintre is kiterjeszti az időseket célzó szolgáltatását.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2021-08-12: Közélet - :

Nemzeti örökségeink a vízimalmok

Földrajzilag meglehetősen távol fekszik egymástól Csernáton és a magyarországi Pápateszér, melynek néhány képviselője két évvel ezelőtt látogatott először Csernátonba azzal a szándékkal, hogy testvértelepülési kapcsolatot létesítsenek a két falu között. Az ötletet az szülte, hogy egykor mindkét településen rengeteg vízimalom működött: Csernátonban harmincnégy, Pápateszéren huszonöt – mondta Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus, a Pápateszéri vízimalmok című kiállítás házigazdája a tárlat kedd délutáni megnyitóján (képünk) a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban.
2021-08-12: Jegyzet - Demeter J. Ildikó:

Független, de mitől?

Az igazságszolgáltatás függetlensége a valódi demokráciák egyik alapköve, amit állítólag Romániában is letettek 1989 decembere után, csakhogy ami ráépült, az inkább torzó, a tisztességes eljáráshoz való jogot főleg a filmekből ismerjük.