A legutóbbi két mérkőzését elvesztő Sepsi OSK vasárnap 18.30-tól az idényben még nyeretlen, utolsó előtti FC Argeș ellen lép pályára a sepsiszentgyörgyi stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában.
Az öt mérkőzés óta nyeretlen sepsiszentgyörgyi csapat a következő két fordulóban Leo Grozavu nélkül játszik, ugyanis a vezetőedzőt eltiltották, ráadásul 4500 lejes bírság kifizetésére is kötelezték az FC Farul elleni találkozón történtek miatt. A Mihai Ianovschi irányította Argeș megyei együttes sincs jelenleg könnyű helyzetben, ugyanis az első négy mérkőzésen mindössze egy pontot gyűjtött, ráadásul két szerzett és öt kapott góllal zárta a bajnoki összecsapásokat. A lila-fehérek korábban még nem tudták legyőzni a székelyföldi csapatot, az előző idényben a Sepsi OSK győzött az odavágóban, majd a visszavágóban döntetlent játszottak. A legutóbbi két vereséget követően várhatóan motiváltan lépnek pályára a piros-fehérek, ráadásul valószínű, hogy vasárnap Cătălin Golofca is lehetőséget kap, ugyanis felépült sérüléséből.
„Az utolsó két mérkőzést elvesztettük, így nyomás van a csapaton, ráadásul a következő két fordulóban vezetőedző nélkül játszunk. A felelősség a következő két találkozón engem terhel, viszont bízom benne, hogy a játékosok mindent megtesznek annak érdekében, hogy győzzünk az FC Argeș ellen. Legutóbb két olyan mérkőzést vesztettünk el, ami a kezünkben volt, jelenleg gödörben vagyunk, úgy érzem, a labdarúgók még több bátorításra szorulnak. Ha vasárnap sikerülne vezetést szerezni, akkor megszabadulhatnánk a rajtunk lévő tehertől, és a közönség segítségével nyerhetnénk. Ebben a bajnokságban az ötödik meccsünket is 18 óra 30 perctől játsszuk, szóval ismét kánikulában lépünk pályára, a nagy melegben pedig nem lehet a legjobb teljesítményt nyújtani” – nyilatkozta Ilyés Róbert, a Sepsi OSK másodedzője.
Az 5. forduló programja: * ma: FC Voluntari–Academica Clinceni (18.30 óra), Kolozsvári CFR–FC Farul (21.30 óra) * szombat: U Craiova–Chindia Târgoviște (18.30 óra), Aradi UTA–Craiova (21.30 óra) * vasárnap: Sepsi OSK–FC Argeș (18.30 óra), FC Rapid–FCSB (21.30 óra) * hétfő: Medgyesi Gázmetán–FC Botoșani (18.30 óra), FC Dinamo–Mioveni (21.30 óra). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.