Az arató-cséplő gép (kombájn) korában az akkori cséplés mai fiataloknak, de még középkorúaknak is ismeretlen lehet. Emlékeimben elevenen él az utcánkban (Baróton) lezajlott cséplési ceremónia.

A gazdálkodók, akik az aratást követő betakarodáskor a csűrökbe és a csűr mögötti kertben kaszajokba rakták a learatott gabonát, várták a cséplőgép érkezését. Ez az aratást követő egy-két hét múlva következhetett be, sorba véve az utca gazdálkodóit. A cséplőgép felvonultatása túl bonyodalmas volt ahhoz, hogy egy utcába többször is el tudott volna jönni.

Amikor utcánkban az első gazdához megérkezett, akkor már az utca gyermekserege ott termett „lábatlankodni”. Nekünk, gyermekeknek nagy élményt jelentett, mert sok érdekes látnivaló volt. Egy egész szerelvényt tett ki a cséplőgép, műszeres stráfszekér, melyet vaskerekű traktor vontatott csigalassúsággal, pöfögve. Már a beállás az udvarra és a cséplőgép üzembe helyezése nagy esemény volt. A cséplőgépet vízszintes helyzetbe kellett tenni, egyik-másik részét nagy emelőkkel megfelelő magasságba emelni és rögzíteni talpfákkal, faékekkel. A traktor vastag bőr hajtószíjjal (12–15 méter hosszú, 13–15 cm széles, ujjnyi vastagságú lehetett) működtette a cséplőgépet. Ezért a traktort is megfelelőképpen kellett rögzíteni, hiszen a működéskor nagy húzóerőnek kellett ellenállnia és helyben maradnia. A cséplőgépre felerősítették a zsákokat, majd kezdődött a gép  „etetése”, ami a gabonakévék köteleinek sarlóval való elvágását és a kévék beeregetését jelentette a cséplőgépbe. A gép külön szórta ki a töreket, fűmagot és polyvát, majd hátul a szalmát. Minden művelethez be voltak osztva a személyek. A zsákoknál volt a gazda, sarkában a vámszedő, egy ember a kaszajról vagy a csűrből kézi villával hányta a kévéket a gépre, egy ember etette a gépet, egy-két ember szedte el a szalmát és rakta kaszajba, egy ember húzta el gereblyével a töreket, külön a polyvát és a fűmagot.

A háziasszony főzte a tokánylevest, majd terítette az asztalt. Köményes pálinka és fánk emelte a hangulatot.

Visszatérve Csernátonba, az arató-cséplési folyamat eredetiségének megőrzése érdekében javaslom a szervezőknek a felvonulási útirány megváltoztatását egy kis kitérővel. A kévékkel megrakott szekér ne a műúton jöjjön, hanem a vele párhuzamosan haladó Kis utcán. Ott elhaladhat a volt kollektív gazdaság székhelye előtt, majd jobbra térve a mező felé alig 200 méterre elérkeznek a legutolsó volt szérű helyére. Onnan visszafordulva, érintve a Millenniumi Emlékművet folytathatják a kijelölt utat. Ez azért is érdekes lenne, mert ezek az utcák napjainkig megőrizték a kaszával, sarlóval való aratás korabeli állapotukat.

Bede Ferenc, Alsócsernáton