1857. március 8-i levelében írja Arany János Tompa Mihálynak: „Szász Károlyt, amint hallom, a kunszentmiklósiak papnak választák. Csak lesz esze, és eljön abból az istenverte Székelyországból.”
Szóval, „abból az istenverte Székelyországból”. S mondja ezt az az Arany János, aki nemhogy Székelyföldön, de a történelmi Erdélyben (a Királyhágótól keletre) sem járt soha. Akinek tehát nem sok fogalma lehetett se „Székelyországról” úgy általában, se konkrétan Kézdivásárhelyről, ahol a költő Szász Károly 1854-től református lelkészként szolgált. Arany Jánosnak – mint látjuk – mindezek ellenére is megvolt a magas véleménye az „istenverte Székelyországról”!
2020 őszén jelent meg a Székely Könyvtár 90. kötete, lassan tehát a végéhez közeledik a 100 kötetesre tervezett sorozat. Nagyon ideje volt már egy olyan antológiának, amelyben nem székely származású szerzők vallanak arról, hogyan látnak minket. No de ki szerepeljen egy ilyen kötetben?
Amikor nekiláttam a szövegek válogatásának, egyértelmű volt számomra, hogy a XIX. századdal, a kelet-európai nacionalizmusok születésével kell kezdenem az antológiát*. (Hadd tegyem hozzá gyorsan, keserű fintorral, hogy abban az időben a „nemzeti ébredés” még haladó eszmének számított!) Ezért kezdődik a könyv a Paget János néven később magyarrá lett John Paget reformkori útleírásával, akit épp a reformkor egyik hőse, a székelyek bálványa, Wesselényi Miklós kalauzol végig Székelyföldön. Nagyon fontos volt továbbá – legalábbis számomra –, hogy az 1849-es szabadságharc is megjelenjék a könyvben – például Petőfi legutolsó levelében. Most csak végigrohantak Bemmel Székelyföldön, de együtt majd alaposan megismerik – ígéri a feleségének. „Szopik-e még a fiam? válasszátok el minél elébb, s tanítsd beszélni, hogy meglepjen...” Isten bocsássa meg a gyengeségemet, de nem tudom könnyek nélkül olvasni ezt a levelet. Két nap múlva Petőfi holtan fekszik a
csatatéren...
És így tovább... szóba kerül az antológiában a kiegyezés utáni Székelyföld (Tolnai Lajos, Mikszáth); szó lesz az 1916-os román betörésről (Babits); olvashatunk vagonlakó székelyről (Móricz), látni fogjuk a két világháború közötti első román világot (Németh László, Mihail Sebastian – mennyire jellemző, hogy a Gyilkos-tónál nyaraló Mihail Sebastian csak akkor említi a „nemzetiségeket”, amikor egy magyar akcentussal beszélő fickó kirabolja!); olvashatunk majd Észak-Erdély visszacsatolásáról (Cs. Szabó László), a székelyek szovjet típusú autonómiájáról (Stefano Bottoni), illetve az 1991-es hírhedt „HarKov-jelentés” utáni interetnikus kapcsolatokról is (Alexandru Vlad) – befejezvén a könyvet Száraz Miklós György székely balladákról írt kisesszéjével.
Készséggel elismerem, hogy bővebb is lehetett volna ez a válogatás, hiszen sok fontos (akár kortársi) esemény volt még a történelmünkben (példaként említhetném, mondjuk, a 2004. december 5-i gyalázatos népszavazást). Ez az antológia viszont csak afféle ízelítő kívánt lenni – remélem is nagyon, hogy sok ehhez hasonló (vagy egészen más szempontokat követő) kötet fog még megjelenni rólunk, akár a közeljövőben.
És hogy milyennek látják ezt a „halálhoz szokott népet” (ahogy Németh László nevez bennünket) az itt olvasható. Nem székely származású szerzők? Természetesen nem fogom lelőni a poént, inkább idézem az egyik „bennszülöttet”, aki így „biztatja” az 1870-es évek közepén Marosvásárhelyre költöző Tolnai Lajost: „mi itt török, német, román és magyar kordában valahogy igen különös szövetté verődtünk. Minket százados történelmünk arra utalt, hogy gonoszul ébren legyünk. Ma a törököt csaljuk meg, holnap a román hospodályt szedjük rá, majd meg a szásznak járunk túl az eszén. Ez a borzasztó köntörfalazás rettenetes emberekké tett bennünket. És mégis fog majd közöttünk találni rendkívüli jellemeket is, akik a római karakter legdicsőbbjei mellé tehetők. Csak figyeljen. Ez a föld a Bethlen Gáborokat is megtermi, a Cincinnatusokat is a Coriolanok mellett.”
Végezetül itt szeretném megköszönni Marius Cosmeanunak, Francisko Kocsisnak, Mirk Szidónia Katának, Molnár Vilmosnak és Daniel Vighinek a segítségét. És köszönöm Rakovszky Zsuzsának, Gajda Péternek, Gelu Păteanu örökösének, Rareș Păteanunak, Vallasek Júliának, Szenkovics Enikőnek és Lázár Csillának, hogy hozzájárultak a fordítások közléséhez.
Lövétei Lázár László
* A székelyek (Rólunk írták).
Székely Könyvtár, 92., Csíkszereda, 2021, Hargita Kiadóhivatal
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
