Hosszú és fárasztó próbafolyamat előzte meg az István, a király székelyföldi nagyprodukció bemutatóját, de az alkotók bevallása szerint megérte a fáradság, mert valami olyanfajta élmény volt számukra ez a több hónapon át tartó felkészülési időszak, amire ritkán adódik lehetőség az életben. Rengeteg munka, lámpaláz, de ezen túl vidámság és támogató együttlét határozta meg a próbákat, nagyszerű pillanatokat éltek át a színpadon és a kulisszák mögött egyaránt, a késő éjszakákba nyúló beszélgetések során rengeteg új barátság szövődött. Ha csak ennyi hozadéka lenne ennek a hatalmas volumenű produkciónak, már az megérte volna, de sejtésük szerint az igazi élmények ezután következnek majd, amikor végre közönség előtt is megszólalhat a mű. Az alkotókat bemutató riportsorozatunk utolsó részéhez érkezett, a többit a Sepsi Arénában tudjuk meg róluk mától keddig az esténként fél kilenctől kezdődő előadásokon.
Ritkán adatik meg az embernek, hogy részt vehessen egy ilyen produkcióban, ezért jelentkezett annak idején az István, a király szereplőválogatására, és nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy éppen a címszerepet alakíthatja – mondta el lapunknak Farkas Loránd sepsiszentgyörgyi származású kolozsvári színész. „Azt hiszem, hogy ez a mű mindannyiunkban ott van valahol, kevés az a magyar ajkú erdélyi ember, aki ne ismerne belőle legalább egy-két sort. Gyerekkoromat, tinédzserkoromat végigkísérte, és bár nincsenek szerepálmaim, ha valaki rákérdezett volna, hogy mi az, amit feltétlenül el szeretnék játszani, akkor talán az első ötben ott lett volna az István, a király címszerepe is” – fogalmazott. Mint mesélte, Bordás Attila koreográfus hívta fel a figyelmét erre a lehetőségre, aztán kipróbálta az énekhangját különböző szerepekben, és visszahallgatva magát végül az István szerepére jelentkezett.
A zene mindig is jelen volt az életében, hegedűszakra járt az elemi iskolában, utána autodidakta módon gitározni tanult, a líceumban diákzenekarban játszott, majd az egyetemen tovább tanult énekelni, zenélni, és színészként több zenés előadásban is játszott, játszik, gyakori meghívottja a Kolozsvári Állami Magyar Operának, ahol musicalekben, operettekben lép fel. 2012-ben színészzenekart alapítottak Kolozsváron Loose Necktie’s Society néven, melyben basszusgitározik, énekel, és amellyel rengeteg meghívásnak tesznek eleget. Énekesként nagyobb kihívásnak érzi István szerepét, mint színészként, bár a rockopera szereplői közül az övé az egyik legjobban kidolgozott karakter, talán ő fejlődik a legtöbbet a történet folyamán, tehát színészként is teljes embert kíván ez a munka.
Koppány szerepében a tusnádfürdői származású Dombi Sándort láthatja a sepsiszentgyörgyi közönség az egyik szereposztásban. Ő a stáb talán legvidámabb, legjátékosabb tagja. Többnyire motorral érkezett a próbákra a tengerparti Dél-Eforiáról, ahol „Koppányhoz méltóképpen” a második feleségével él.
„Engem a szentgyörgyiek jól ismernek, mert laktam Szentgyörgyön, és sokat zenéltem itt különböző vendéglőkben, több száz lakodalmat nyomtam le Kovászna és Hargita megyében. Ha annyi százas volna a zsebemben, ahányszor elénekeltem itt a Szállj fel, szabad madárt, vennék egy új autót” – mondta nevetve. Negyvennyolc évesen iratkozott be egyetemre, zenepedagógia szakot végzett.
Nagyszerű alkotókból állt össze az István, a király stábja, de most már kezd látszani a fáradtság az embereken, hisz napi 12 órákat is próbálnak – meséli. Mivel nagy az érdeklődés az előadás iránt, és szeretnének megfelelni az elvárásoknak, egyre nagyobb a nyomás rajtuk. „Eddig azt hittem, hogy mindent tudok a színpadról, de most kiderült, hogy még menni sem tudok rajta, mert a gesztusaim nem jól kezdődnek és érnek véget, színészként tehát most tanulok járni” – teszi hozzá.
Réka szerepének egyik alakítója a sepsiszentgyörgyi Zöldi Lara, aki a budapesti Premier Művészeti Szakgimnázium tizedik osztályos tanulója énekszakon, közben gyermekszerepeket játszik a Madách Színházban, és a színművészeti egyetemre szeretne felvételizni.
Azért jelentkezett a szereplőválogatásra, mert nem akart kimaradni egy ilyen fontos produkcióból, és azért pályázott a Réka szerepére, mert nagyon szimpatikus volt számára Koppány lánya, szereti a dalait. Azonban csak most ismerkedett meg mélyrehatóan ezzel a szereppel. Régebb népdalokat is énekelt, de jelenleg a könnyűzene világában érzi igazán otthon magát, ezért a legnagyobb kihívás az volt számára ebben a szerepben, hogy pontosan megtanulja az általa énekelt dallamok népdalos motívumait.
Réka szerepe színészként is nagy kihívás, az elején sokat vesződött vele, de úgy érzi, most már rátalált a helyes útra. Nem könnyű átéléssel játszani és közben jól is énekelni, de bízik benne, hogy ez is sikerülni fog. A munkafolyamatról elmondta, hogy nagyon sok energia és türelem kellett hozzá, de nagyszerű a csapat, ezért úgy érzi, olyan lesz a végeredmény, ami kárpótolja majd minden fáradtságért.
„Én nem tartom magam énekes színésznek, bár az is lehettem volna, hisz elég sok énekes szerepet játszottam a színházban és a kolozsvári operában is – mondta Váta Loránd sepsiszentgyörgyi származású, jelenleg kolozsvári színművész, aki Laborc szerepét játssza az egyik szereposztásban. Eleget tud tenni az énekes feladatoknak is, de ő igazából művészszínházi alkotónak vallja magát, ebben nőtt fel. Nem volt idegen számára ez a környezet, az alkotó stábból nagyon sok embert már gyerekkoruk óta ismer, ezért szánta rá magát, hogy jelentkezzen a szereplőválogatásra.
Nehéz volt számára a munkafolyamat, mert havi többnapos workshopokat tartottak, ő pedig egy olyan színházi rendszerben dolgozik Kolozsváron, amiből nagyon nehéz több napra „ellógni”, ezenkívül tanít is a kolozsvári színművészeti egyetemen. Elég sokat hiányzott a próbákról, de az utolsó időszakban jelen volt, és színházi ember lévén, gyorsan sikerült bepótolnia a lemaradását.
Mint mesélte, fokozatosan épült fel a produkció: az elején csak énekelgettek, aztán egyre többet beszélgettek a helyzetekről, és végül rengeteg munkával ki is dolgozták ezeket. Különböző terekben próbáltak, s ahogy haladt előre a próbafolyamat, egyre összeforrottabbá vált a csapat. A színészek a színészi feladatokban segítettek az énekeseknek, az énekesek különböző énektrükköket tanítottak a színészeknek. Egy ilyen jellegű előadásban másképp kell játszani, mint a prózai színházban, másképp kell időzíteni az energiákat – magyarázta. Az énekléshez nyugodtság kell, ami számára nagy kihívás, mert megszokta, hogy a teljes idegrendszerét bedobja egy-egy fontosabb jelenetbe.
„Egy kereső színésznek mindig vannak kérdőjelei a szerepével kapcsolatosan, de én nem szeretném elárulni ezeket, inkább arra vagyok kíváncsi, hogy a közönség hogyan értékeli majd a látottakat” – mondta végezetül Váta Loránd.
Szabó Előd, akit egy 2010-es tehetségkutatóban ismert meg a háromszéki közönség, Torda szerepét játssza az egyik szereposztásban. Bevallása szerint örül, hogy itthon maradt a tehetségkutató után, ő nagyon jól érzi magát itt, Erdély minden zegzugát bejárta már zenekarával, a Titánnal, mely 2003-ban alakult, tehát idén vált „nagykorúvá”. Készül az új lemezük, utána pedig egy válogatásalbumot is szeretnének megjelentetni.
Mint mondta, szinte a véletlen műve, hogy jelentkezett a szereplőválogatásra, mert nagyon távol áll tőle a színház világa. Torda szerepe valahogy mégis a szívéhez nőtt az elmúlt hónapok során, a felkészülésben sokat köszönhet a testvérének, Szabó Gyula Győzőnek, aki a budapesti Madách Színház társulatának tagja. Ő nem bízott eléggé magában, de a testvére és a rockopera stábja is úgy gondolta, hogy illik rá ez a szerep, ezért válogatták be a csapatba.
Rengeteg ember dolgozik együtt ebben az előadásban, de nem voltak komolyabb konfliktushelyzetek, mert mindenki elég bölcs ahhoz, hogy a saját hiúságánál előbbre helyezze a produkció érdekeit – magyarázta. Kicsit hiányzik neki a saját zenekara, mely olyan, mintha a családja volna, de elismeri, hogy Erdély legjobb rockzenészei állnak a hátuk mögött, akikben száz százalékban megbízhatnak. Az éneklés nem jelent gondot számára, és bízik benne, hogy a színészi feladatokkal is sikeresen megbirkózik majd az előadásokon.
Végezetül Orza Călin rendező is megosztotta velünk gondolatait az egyik próba után. Először a helyszínről kérdeztük. „Grandiózus tér a Sepsi Aréna, ezért a színpadi kellékeket, de a gesztusokat, koreográfiát, térben való mozgásokat is fel kellett nagyítani. Persze számítottunk erre, mégis gigászi munkát igényel megbirkózni vele, otthonossá varázsolni, hisz az a célunk, hogy egyszerre legyen grandiózus, dinamikus, helyenként akár bombasztikus az előadás, de ezzel együtt bensőséges, lírai is” – fogalmazott.
A csapatról elmondta, hogy bár különböző felkészültségű, hátterű, az előadói szakmát más-más irányból megközelítő emberekből áll – hisz van közöttük tanár, színész, kántor, dalszerző énekes, sztárként ünnepelt zenész és műkedvelő egyaránt –, az együtt töltött hónapok során egységes közösséggé formálódtak. A cél, hogy közösen megfogalmazzák elképzeléseiket erről a negyven évvel ezelőtt született darabról, mely azonban „sem üzenetében, sem mondanivalójában, sem erkölcsi értékrendjében nem változott azóta, morális tartóoszlopai máig megrengethetetlenül szilárdak”. Nagy tisztelettel figyeltek a korábbi István, a király-rendezésekre is, főleg a munka kezdetén, de nem akarnak ezekhez hasonlítani, a maguk hangját szeretnék hallatni innen, Székelyföldről – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a darab mellett csapattársai is erőt, lendületet adtak neki ebben a több hónapon át tartó kimerítő munkában, hisz amikor igazán megnyitják „torkaik csatornáit”, elképesztő energia árad a színpadról.
„Szerencsés az, akinek lehetősége adódik részt venni egy István, a király produkcióban, és engem másodszor is megajándékozott ezzel a sors” – mondta mosolyogva. Hisz a 2003-as csíksomlyói előadás után, melynek rendezőasszisztense volt, ezúttal ismét színpadra álmodhatta ezt a produkciót. Mint fogalmazott, elsősorban azért nagy megtiszteltetés ez számára, mert rendkívül erős kötődése van a darabhoz, mely egykor „a kommunizmus sötét bugyraiban világító lámpás és mentőcsónak volt” az erdélyi magyarság számára. „Átmentünk barátainkhoz, és estéket töltöttünk azzal, hogy hallgattuk ezt a lemezt. Olyan patinája, romantikája van számomra az István, a királynak, mely még a mai világban is motiválni, mozgatni tud, és talán más korombeliek is így vannak ezzel. És azt hiszem, hogy a fiatalságot is érdemes megismertetni vele, mert ennek a műnek az elkövetkezendő évtizedekre is lesz mondanivalója. Ezért vállaltam el a rendezését” – vallotta. A helyi önkormányzat részéről is rendkívül bátor vállalkozásnak tartja ezt a kezdeményezést, mely által Sepsiszentgyörgy Erdély kulturális fővárosává válhat augusztus 20–24. között.
