A szeptember 13-ai tanévkezdés után a szülők formanyomtatvány kitöltésével nyilatkoznak arról, hogy egyetértenek-e a 12 évesnél nagyobb gyermekük beoltásával – jelentette be kedden az oktatási miniszter. Az iskolákban mobil oltóegységek immunizálnák a tanulókat, szüleiket, nagyszüleiket és a pedagógusokat – erről az oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke beszélt kedden. Ugyanő részletezte a delta variáns veszélyességét a gyermekek és fiatalok esetében.
Szülői nyilatkozat iskolakezdés után
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter az iskolakezdés kapcsán a prefektusoknak tartott távértekezleten közölte: az oktatási tárca gondoskodik arról, hogy a szülők „interaktív találkozókon” tehessenek fel kérdéseket a gyermekük beoltásával kapcsolatban az egészségügyi hatóságok képviselőinek. Mint magyarázta, ezekeknek a találkozóknak az lesz a céljuk, hogy a szülők a tények ismeretében tölthessék ki azt a formanyomtatványt, amelyben nyilatkoznak arról, hogy egyetértenek-e a 12 évesnél nagyobb gyermekük beoltásával. Kifejtette: a szülők elutasíthatják a gyermekük beoltását, de reméli, hogy felelősségteljes magatartást tanúsítanak majd, mivel érdekeltek abban, hogy biztonságos körülmények között kezdődjön az oktatás.
A miniszter közölte, a formanyomtatványt csak a tanévkezdés után kell majd kitölteni, addig az iskolák megszervezik a szülők találkozóit az egészségügyi hatóságok képviselővel.
Mobil oltóegységek hozzátartozóknak is
A hatóságok szándéka az, hogy a szeptemberben kezdődő tanévben valamennyi iskolában működjenek mobil oltóegységek – nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján az oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke. Valeriu Gheorghiţă elmondta, ezekben a létesítményekben nem csak a 12 évesnél idősebb diákok kaphatják meg a koronavírus elleni oltást, hanem a pedagógusok, a tanügyi személyzet és a gyerekek szülei és nagyszülei is.
Az elképzelés szerint az iskolák biztosítanak majd egy-egy helyiséget a mobil oltóegységeknek. Ezek hetente egy napon át vagy akár a tanórák után fogadnák az oltakozni kívánó gyerekeket és hozzátartozóikat.
A katonaorvos hangsúlyozta, a gyermekes családokban a védettséget növeli, ha valamennyi családtag be van oltva, az iskoláskorúak ugyanis könnyen megfertőzhetik a veszélyeztetett csoportokhoz tartozó hozzátartozóikat, akikkel egy háztartásban élnek. Valeriu Gheorghiţă adatokkal támasztotta alá kijelentését: felmérések szerint a gyermekes családok tagjai 15–25 százalékkal nagyobb valószínűséggel fertőződnek meg koronavírussal, mint a gyermekteleneké.
Egyre több gyerek kerül kórházba
A jelek szerint a koronavírus delta variánsa súlyos megbetegedéseket okozhat a fiatalok körében – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Valeriu Gheorghiţă. Elmondta, az Egyesült Államokban egyre több, 12 évesnél is kisebb gyermek kerül kórházba vagy akár intenzív osztályra a delta variáns okozta fertőzés miatt. „Bár még sok a tisztázatlan kérdés, vannak arra utaló jelek, hogy ez a mutáció súlyos megbetegedéseket okozhat a gyerekek és a fiatalok körében, ami eddig nem volt jellemző a koronavírus-járványra” – fogalmazott a katonaorvos.
Hozzátette, hogy a gyerekek és a kamaszok a felnőtteknél nagyobb fertőzésveszélynek vannak kitéve, mivel a delta variáns az eddig ismert vírusváltozatoknál sokkal ragályosabb. A fiatalok csoportokba verődnek, sokat érintkeznek egymással, és természetesen a védekezési szabályokat is kisebb arányban tartják be, emellett az átoltottságuk is kisebb a felnőttekénél – magyarázta a jelenség okát a katonaorvos. (Agerpres)