Háromszék levegője

2021. augusztus 27., péntek, Máról holnapra
Mózes László

A napokban jelent meg a hír, miszerint Háromszék lenne az egyik legszennyezettebb levegőjű megye az országban. Ezt az Airly nevű társaság tette közzé – egy 2016-ban alapított startup (vagyis induló vállalkozás), mely „rendkívül pontos és előrejelző levegőminőségi adatokat szolgáltat a globális légszennyezés leküzdéséhez” –, állítását pedig a média tényként kezelte. A megyei környezetvédelmi ügynökség illetékesei – saját, folyamatos mérési adataikra hivatkozva – cáfolták az Airly állításait, kijelentve, hogy méréseik nem voltak pontosak vagy mérvadóak az egész megyére nézve.

A szóban forgó társaság – melyről ez idáig legtöbben nem is hallottak – honlapjáról az derül ki, bárki bekapcsolódhat a levegő minőségét követő programjukba, pénzadománnyal is támogathatja őket, és eddig tizennyolc romániai városban összesen 115, a levegő minőségét mérő szenzorral rendelkeznek. Ez utóbbi műszerből vásárolni is lehet, egy darab 299 euróba kerül. Vagyis vállalkozásról, támogatásról, pénzről is szól a történet.

A téma természetesen időszerű és fontos, hiszen kit nem érdekel, hogy milyen levegő élteti, ki nem kapja fel a fejét egy olyan bejelentésre, miszerint az a hely, amelyet élhetőnek és tisztának tart, a levegőminőséget illetően mégis a legrosszabbak közé sorolható? Hiszen nagyipar nincs, erdők azért még lennének, a közúti forgalom sem a legzsúfoltabb, hogy lehet mégis ennyire lecsúszni a lejtőn? Mi történik, kinek hihetünk?

Szakmai kérdésekben a szakma művelői mérvadóak, nem a pálya széléről bekiabálók. Mégis, leginkább az óvatosság, a mérlegelés, a gondolkodás ajánlható. Pusztán józan paraszti ésszel tekintve is nehezen hihető, hogy térségünk levegője annyira katasztrofális lenne, csakhogy ma már bárki bármit állíthat, és annak az ellenkezőjét is. A rendszerváltás után kiderült, hogy politikához és focihoz mindenki ért, de ma már a közismert, sokak által uralt témakörök palettája egyre színesebb. Dunát lehet immár rekeszteni a véleményformálókkal, azokkal, akik az avatottság látszatával szólnak hozzá igazságügyi és orvostudományi kérdésekhez, környezetvédelemhez, otthonosak mind a medve, mind a vírus témakörében.

Mégis, ha már úgy is tűnik, hogy a szakmai korlátok bármikor, bárki által ledönthetők, ez elfogadhatatlan, nem jó ez így. És nem csupán a levegő minőségét illetően szükségszerű a tényekre alapozott, szakmailag is szigorúan alátámasztott közlés, hanem bármilyen, a közvéleményt érzékenyen érintő, befolyásolni képes ügy esetében. Márpedig tudományos kérdésekben kizárólag elismert tudományos intézmények lehetnek hitelesek, nem az önjelölt hordószónokok.

Hozzászólások
Szavazás
Ön beoltatta-e magát koronavírus ellen?








eredmények
szavazatok száma 1806
szavazógép
2021-08-27: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Com’ON Sepsi harmadszor

Idén is meghirdetik a Com’ON Sepsi programot Sepsiszentgyörgyön, az előző két kiadáshoz hasonlóan ezúttal is a város fiataljainak megvalósításra váró – és mások által is megszavazott – ötleteit karolja fel az önkormányzat. A Prospero Kulturális és Ifjúsági Egyesülettel és a PONT Csoporttal közösen futó program célja, hogy az ifjúságot is bevonják, bekapcsolják a város közösségi életébe.
2021-08-27: Közélet - Szekeres Attila:

Kiállni igazságunkért (Kürtös megemlékezés Úzvölgyében)

Hetvenhét év után az Úz völgyében ismét megszólalt a sepsiszentgyörgyi székely határőr zászlóalj egykori kürtje a tegnap tartott hagyományos augusztus 26-i megemlékezésen. Az Imádkozzunk együtt hőseinkért felhívással meghirdetett úzvölgyi ökumenikus istentiszteleten mintegy hatszázan gyűltek össze a temetőkertben. A Szakrális maraton résztvevői gyalogosan vagy kerékpáron érkeztek, a lemhényi fiatalok a Hőseink ösvénye című gyalogos zarándoklat végén, az autósok a Csíkszentmárton végében tartott közúti rendőri ellenőrzés után. A rendezvényen közreműködött a Poszogó és a Tuzson János Fúvószenekar.