Hetvenhét év után az Úz völgyében ismét megszólalt a sepsiszentgyörgyi székely határőr zászlóalj egykori kürtje a tegnap tartott hagyományos augusztus 26-i megemlékezésen. Az Imádkozzunk együtt hőseinkért felhívással meghirdetett úzvölgyi ökumenikus istentiszteleten mintegy hatszázan gyűltek össze a temetőkertben. A Szakrális maraton résztvevői gyalogosan vagy kerékpáron érkeztek, a lemhényi fiatalok a Hőseink ösvénye című gyalogos zarándoklat végén, az autósok a Csíkszentmárton végében tartott közúti rendőri ellenőrzés után. A rendezvényen közreműködött a Poszogó és a Tuzson János Fúvószenekar.
A megemlékezés kürtszóval kezdődött: Kanyó Albert, a sepsiszentgyörgyi vártemplomi református gyülekezet főgondnoka az 1994-es emlékműállítás óta huszonhetedszer szólaltatta meg nyitányként a kürtöt. A másikat, az egykor az Úzvölgyében is megszólalt kürtöt hetvenhét év után a megemlékezés végén Szép Szilamér, a rétyi Kovács András Fúvós Egyesület zenekarának trombitása szólaltatta meg, elfújva rajta a Magyar Királyi Honvédség takarodóját, ezzel tisztelegve az itt elesett honvédek és hősi halottak emléke előtt.
Az emlékezőket a házigazda, Birtalan Sándor, Csíkszentmárton község polgármestere köszöntötte. Ismertette a temetőkert történetét, kiemelve az 1994-es emlékműállítást. Sylvester Lajos nyomán idézte az akkor megszólaltatott Bochkor Imre csíkszentmártoni veteránt: „Olyan (ez az emlékmű), mint egy elesett öreg harcos, olyan, mintha én lennék. Hetvenhét esztendős vagyok, már katonának sem kellek, elestem, de nem haltam meg. Olyan, mintha fel akarna kelni. Bárcsak egyszer felkelhetne még.” Az elöljáró hinni szeretné, hogy Imre bácsi szavai erőt adnak a felálláshoz, folytatáshoz, kiálláshoz. Ehhez imára hívta az egybegyűlteket.
A katolikus szentmisét Kovács Károly, Kovács Zsolt, Márton József és Joó Balázs koncelebrálta. A szentbeszédből kiviláglott, választ kell adnunk az elmúlt időszak kihívásaira, ezt csak imádsággal lehet. Vissza kell nyúlnunk gyökereinkhez. Egyik a hitünk, ezért kérnünk kell Istent, hogy erősítse meg azt, másik a magyar kultúránk, mely összekapcsol bennünket egy nagy családdá, melynek feje Jézus Krisztus.
Bíró Erika szörcsei református lelkész Ézsaiás próféta könyvéből vett igét (10, 1-2) magyarázott: „Jaj a hamis határozatok határozóinak, és a jegyzőknek, akik gonoszt jegyeznek, / Hogy elriasszák a gyöngéket a törvénykezéstől, s elrabolják népem szegényeinek igazságát, hogy legyenek az özvegyek az ő prédájok, és az árvákban zsákmányt vessenek.” Elmondta, Úzvölgye hosszú évtizedekig a megemlékezés magasztos helyszíne volt, nem a politikai csatározásoké. Már harmadik éve állunk itt úgy, hogy a temetőben nyugvók álmát megzavarták – utalva arra, hogy a dormánfalvi önkormányzat jogtalanul betonkereszteket állított a temetőben magyar honvédek sírjain állítólagos román hősök emlékére. Igyekszünk jogi úton rendezni a jogtalanságot. Jövőnk csak úgy lesz, ha nemzetmentő tervet dolgozunk ki, olyat, amely politikán felüli, és amely megerősíti Székelyföldet, a végvárat kultúrájában, hitében és nemzeti önazonosság-tudatában. Feladatunk, hogy mindig minden helyzetben kiálljunk az igazságunkért.
A megemlékezésen felszólalt Tilki Attila, a Magyar Országgyűlés képviselője, Fürjes Balázs, a magyar Miniszterelnökség államtitkára, valamint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Az 1944. augusztus 26. és szeptember 11. közötti Úz-völgyi harcokban elesettek emlékművére rengeteg koszorút helyeztek el. Elsőként az ezredessé előléptetett, 97 éves sepsiszentgyörgyi vitéz Bartha Mihály egykori Úz-völgyi harcos. A megemlékezés a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.
A zászlóaljkürt
A megemlékezésen megszólaltatott kürt történetét Nagy Zoltán történész ismertette Birtalan Sándor polgármester tolmácsolásában. 1944. augusztus 26-án a sepsiszentgyörgyi Nagy Andor hírvivő honvéd visszavonulás közben megtalálta szülővárosa székely határőr zászlóaljának kürtjét, melyre a következő feliratot vésték: „A Sepsiszentgyörgyi Székely Határőr zászlóalj részére adományozta dr. Vajna Mihály orvos, székely határőr orvos hadnagy”. Nagy Andor tisztában volt vele, hogy a visszavonulás és az esetleges hadifogság a kürt sorsát is megpecsételi, ezért zubbonyába tekerte és elrejtette azt itt, az Úz völgyében. Félelme beigazolódott, mert szovjet hadifogságba esett, és egészen Arhangelszkig vitték, ahonnan 1947-ben térhetett csak haza. 1965-ben úgy döntött, hogy visszatér az Úz völgyébe és megkeresi az elrejtett kürtöt. Vállalkozása sikerrel járt, és egy szekérderék aljába, a lóabrak alá rejtve, a Kászonokon át hazavitte magával Sepsiszentgyörgyre. Otthon a padlás egyik szegletében rejtette el. Nagy Andor 1982 márciusában hunyt el, de a kürtöt jó kezekben hagyta. Unokája, Nagy László Csaba őrizte az ereklyét, 2019-ben a temetőgyalázás benne is felkavarta az indulatokat, és úgy döntött, megőrzésre átadja Tamás Sándornak, Kovászna Megye Tanácsa elnökének. Azóta a kürt az elnök irodájában, kitüntető helyen hirdeti az Úz völgye és a székely határőrök emlékét.
