A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnöksége kedden az elmúlt hetek fejleményeit értékelve elfogadta a Brassói Corona ismételt méltányossági kérelmét, így az erdélyi klub mégis indulhat a jégkorong Erste Liga 2021–2022. évi idényében. A döntés értelmében 11 csapat játszhat a várhatóan szeptember 17-én rajtoló bajnokságban.
A szövetség elnöksége keddi közleményében jelezte, hogy négy héttel ezelőtt már tárgyalta a Brassó eredeti méltányossági kérelmét, ám a klub korábbi kommunikációja és a kapcsolódó levelezés alapján nem talált méltányosságra okot adó körülményt. Az elmúlt három hétben azonban több olyan fejlemény is történt, amelyek a kérdésben új helyzetet teremtettek. A döntést követően az erdélyi csapatok megértették és elfogadták az elnökség érveit, valamint mindazon körülményeket, amelyek a mostani döntés alapjául szolgáltak.
Such György, az MJSZ elnöke több körben tárgyalt a székelyföldi, illetve brassói érintettekkel, köztük a város polgármesterével. Allen Coliban brassói polgármester írásban is elismerte a Corona által korábban elkövetett hibákat, és egyúttal elnézést kért ezekért. A klub tulajdonosaként az Erste Liga felé Emilian Cernica helyett új kapcsolattartót jelölt ki Mihály Árpád személyében, és érdemi változást ígért a klub vezetésében, valamint a klub nevében vállalta, hogy valamennyi Erste Liga-szabályt betartanak, a többi csapathoz hasonlóan.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.