Vlagyimir Golovin lett a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya – döntött keddi ülésén a magyar szövetség (MKSZ) elnöksége, miután értékelte a csapat tokiói olimpiai szereplését. Elek Gábor szerződése lejárt, a továbbiakban az FTC vezetőedzői munkájára összpontosít.
A 2018-ban junior-világbajnokságot, 2019-ben junior Európa-bajnokságot nyert szakember megbízatása a 2024. decemberi, magyar–osztrák–svájci közös rendezésű kontinenstorna végéig szól, klubbéli utódja megtalálásáig az MTK vezetőedzői posztját is ellátja. Az új szakvezető októberben találkozik először a kerettel, a csapat október 6-án hazai pályán Portugália, október 10-én idegenben Szlovákia ellen lép pályára Európa-bajnoki selejtezőn, majd a novemberi felkészülést követően decemberben Spanyolországban szerepel a világbajnokságon, ahol cél a negyeddöntőbe jutás.
„A válogatottal a fő célunk a következő három évben a párizsi olimpiára való kijutás. Ebben összhangban voltak a szövetség és a jelenlegi klubom elképzelései és a saját céljaim is. Készülök az Eb-selejtezőkre és a decemberi világbajnokságra, hamarosan összeáll a csapat stábja is. A keretben szóba vehető játékosok nagy részével dolgoztam már együtt, és tudom, hogy az utánpótlássikerek miatt sokan csodát várnak a felnőttválogatottól is, én csoda helyett azonban elsősorban a munkában hiszek” – mondta az 51 éves Vlagyimir Golovin, aki nagy kedvvel és tervekkel lát a feladathoz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.