Fontos a megkülönböztető név – mondták adatközlőink többen a faluban –, mert nem egy Szentlélek van itt mifelénk. Mi a Perkős szentlélekiek vagyunk, de ott van Székelyszentlélek a Nyikó mentén, és hát Csíkszentlélek? Mindannyi búcsújáróhely. A Perkő alatti községközpont a tágabb környéken lakók számára éppen a település felett emelkedő hegy révén ismertebb, ahol búcsús kápolna és történelmi emlékjelek várják a zarándokot és kirándulót. Ízlelgetjük a település újabb keletű ragadványnevét, és válogathatunk nyugodtan, mert van Kézdiszentléleknek több régebbi ragadványneve is.
Perkő-vidék meséje
A hegy neve felől máshol hiába érdeklődik – fogadtak a faluban –, mert mi értjük a legjobban, hogy az olyan helyeken, ahol vékony talaj fedi a kősziklát, kipergeli a gyepet a napsugár! Ez történt itt is mindig.
Valóban, nincs is bölcsebb névetimológia annál, mint ami a nép ajkán születik. Okleveles adatok vannak azonban arról, hogy a széki időkben pont Perkőn hoztak vagy mondtak ki ítéletet egy-egy per dolgában.
Egy helyi falucsúfoló kapcsán Bellős Szentléleknek is szokták nevezni a falut, amire rábólintott a 86 éves Horváth Laci bácsi, de Daczó Jenő önkormányzati alkalmazott is, aki kézdiszárazpataki, és földrajzilag közelebb lakik a Bellőhöz – ez pedig nem más, mint egy nagy kiterjedésű erdős legelő, mely a hasonnevű patak partjain terül el. Az egyik fele Szentléleki Bellő, másik fele pedig a szomszédos Hargita megyéhez tartozó Kászonújfalu területén található. A falucsúfolót majdnem mindenki ismeri, íme: „Szëntleélëki Bëllőben reéce-pipék legëlnek!” „Ez különben csak egy ártatlan utánzása, parodizálása szülőfalum egykor jellegzetes hangkészletének, dialektusának, a székely nyelvjárási övezeten belül megnyilvánuló nyelvi sajátosságának” – olvassuk e témakörrel foglalkozó magyarázatát dr. Borcsa János irodalomtörténésznek, Kézdiszentlélek szülöttének.
A Bellő térség a második világháború történetéhez kapcsolódó emlékhely, ahol egy nagy méretű kettős keresztet is állítottak a 24. Székely Határvadász Zászlóalj elesettjei és dicsőséges helytállói tiszteletére. Az avatóünnepségén ott volt a két szomszédos megye képviselete. Azért választották ezt a helyet a kereszt felállítására, mert itt még most is látható a nyolc egykori magyar kaszárnya fundamentuma, itt volt a laktanya támaszpontja, ahol a székely katonák utolsó emberig védték a Kászon vize völgyét.
Nem volt régen annyira lakatlan a Kézdiszentlélekhez tartozó Kászon-völgy, amint azt hinné a mai ember. Fel a csíki határig csak amúgy sorakoznak múltnemesbítő emlékjeleink-emlékhelyeink. A műút bal oldalán egy kőkereszt az egykori gyalogos csíksomlyói búcsújárók első pihenőhelyét jelöli, a Várpatak töve nevű hely emlékkeresztje az 1658-as török-tatár beözönlés áldozatául esett Szentjános falu helyét.
A patak feletti gerincen állnak Cece vára maradványai, melyet az 1975-ben végzett ásatások késő vaskori dák várnak bélyegeztek. A tudomány eddig hallgatott arról, hogy ott mészhabarcssal rakott falak is vannak, s a régi alapra egy kora középkori, Árpád-kori várat is emelhetett a környék népe. „A vár alatt pincét hisz a nép – jegyezte a hiedelemmondát már Orbán Balázs –, ahol rézagár által őrzött, roppant kincs van elrejtve. A minden három évben felnyíló pincéből idegenek hordják a kincseket. A rege szerint óriások építették s lakták a várat.”
Ettől a helytől északabbra emlegetnek egy vadaskertet, közel a Katrosa-patakhoz. „Tarnóczi Sáráé, Cece-vár nagyasszonyáé volt”, de ennek emléke már rég feledésbe ment. Katrosa nyaralóhelyfélére éppen Bethlen Gábor fejedelem vadászkastélyát helyezi a szájhagyomány.
Horváth László
Volt-e vár a Perkőn?
Ilyen gazdag látnivaló után csoda-e, ha felteszi a múltunk után érdeklődő a kérdést: volt-e valamikor vár a kézdiszentléleki Perkőn is? Arról, hogy ott kőből épített vár állott, számos okleveles adatot közölt az ezzel kapcsolatos irodalom. Nem volt könnyű beleásnunk magunkat a sok bizonyos és bizonytalan adat halmazába.
Kőváry László és Orbán Balázs munkáiban olvashatjuk, hogy a Kézdiszentlélek fölötti Perkő-hegy tetején már évezredünk elején egy nagy kiterjedésű vár állott, s hogy ezt a hadászatilag kiváló fekvésű erősséget 1241-ben feldúlták a tatárok. Mi több, Rogerius a mongolok által Erdélyben feldúlt várak között a Castrum Zent Leleukot is említi. Leírták, hogy a harcokból visszatérő IV. Béla király 1251. január 5-én parancsot ad „Lőrincz mester erdélyi vajdának, hogy a székely határszélen lévő Sz.-Lélek várát, melyet a tatárok lerontottak, haladék nélkül állíttassa helyre, s királyi őrséggel lássa el”. V. Istvánnak egy 1271-ből származó oklevele a vár újbóli kiigazításáról rendelkezik. 1389-ben Zsigmond király 50 jobbágytelket ajándékoz a vár parancsnokának szolgálatai fejében, majd II. Lajos egy 1517-ben kelt levelében Szapolyai János erdélyi vajdának ajándékozza. Két olyan oklevelet is említenek, feltételezhetően ezzel a várral kapcsolatosan, melyek arról tanúskodnak, hogy 1540-ben és 1554-ben még állottak falai. Ugyancsak a témakörben jártasak állítják, hogy a török betörések végcsapást mértek az erődre, amely a XVI. században már romokban volt. Ennyi írott történelmi bizonyíték birtokában a históriában kevésbé jártas ember nem is gondolhatott arra, hogy nem állt volna vár a Perkőn.
Néhai Székely Zoltán, a Sepsiszentgyörgyi Múzeum régész-igazgatója a Perkőn végzett ásatásokról szóló jelentésében (1974) írja, hogy „Szentléleken az oklevelek által említett királyi vár maradványai nem kerültek elő. A Perkő fennsíkját körülvevő sánc a bronzkorba tartozik.”
Nos, ezt félreérteni nem lehet. Hova lettek azok a falmaradványok, melyekről Orbán Balázs beszélt, s melyektől alaprajz is készült? – tesszük fel a kérdést. Pillanatnyilag arra gondolhatunk, hogy időközben a vár falait lebontatták és abból épülhetett a Perkő lába alatt romjaiban még ma is álló Tarnóczi-kastély. A hagyomány is „besegített” ebbe a dologba, mert azt is tudni véli a falu szája, hogy „a tetőn álló négykaréjos kápolna is a vár köveiből épült volna fel”. A népi hiedelem mit sem foglalkozott azzal, hogy egyeztesse a feltételezett vár, a kápolna és a Tarnóczi-kastély építési idejét, annál is inkább, mivel a kápolna időrendi besorolása még ma is vita tárgyát képezi. Bordi Zsigmond Lorándnak, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum régészének kutatásai során kiderült, hogy az előbb emlegetett oklevelek egy része – szinte hihetetlen! – nem a Perkőn álló várra vonatkozik, hanem a Tarnóczi-kastélyra. Orbán Balázs is utal egy olyan, a Tarnóczi-kastélyra vonatkozó levélre, melyben azt „szentléleki várnak” nevezi a levélíró. A forráskritikák kimutatták, hogy az 1251-ből és 1271-ből származó oklevelek hamisítványok! A meglepetések utolsója, hogy az 1581-ből származó oklevél nem a várra, hanem a már említett Cece várára vonatkozik! A múzeumi jelentés szerint a Perkő tetején egy több ezer éves, kora bronzkori, sánccal megerősített település került elő, 1940-ben pedig „szépen megművelt kora bronzkori balták”.
A kőfaragó Bartalis család
A kő és a Bartalisok
A Kászon folyó völgye alatt egy fontos szerkezeti-tektonikai törésvonal húzódik, amely kettéosztja a Keleti-Kárpátok hegyvonulatát: a völgy nyugati oldalát az ún. belső, míg keleti részét a külső kárpáti képződmények alkotják. Ezek a rétegredők keleti irányban dőlnek és üledékes eredetű kőzetekből (homokkőből, agyagpalákból) épülnek fel. A nyugati rész a kréta korszakban, míg a keleti a paleogén (óharmad) korban rakódott le a Kárpátok helyén kialakult Tethys-tengerben, előbbi korát 150, míg az utóbbiét 80 millió évre becsülik az abszolút kormeghatározások alapján. A Perkő-hegyet a keleti övezethez tartozó, kevésbé töredezett, kissé sötétebb sárga színű kompakt homokkőpadok alkotják, melyekben szabad szemmel is látható muszkovit-csillámlapok fénylenek. Ez a szép és mutatós kő a legalkalmasabb építészeti és szobrászati felhasználásra, ez képezte évszázadok óta a felső-háromszéki kőbányászat alapanyagát. Ebből készültek s készülnek most is a vidék mutatós sírkőkeretei, emlékművei, faragott domborművei, épületei. A szentléleki Bartalis család nevéhez többgenerációs családi kőipar kapcsolódik.
– Régebb többen művelték itt a kőmegmunkálást, most a mi két családunk foglalkozik vele – mondta Bartalis Béla, aki saját udvarán és szabadtéri műhelyében két fiával, Bélával és Jánossal dolgozik. – Nehéz és szép munka, szeretni kell. Mi régi hagyományos módon, hasítószegekkel és feszítővasakkal fejtjük le a kőpadokat, nálunk robbantás nincs. Régebb itt munkálkodott Gabriel Máté olasz mester, a szomszédos Pojánban pedig a híres Laub család. Az én nagyapámnak saját kőbányája volt, a brassói Fekete-templomnál is dolgozott. Beadtunk egy keresetet, vissza szeretnénk kapni a nagyapám bányáját.
Bakk Tamás
A fiatal, ha felzárkózik
Eléggé népes azoknak a főiskolát-egyetemet végzett fiataloknak a száma, akik az általuk választott államvizsgai témakörben (földtan, őslénytan, földvíztan, mofetták, helyismeret) segítségemet kérték. A kézdiszentléleki Bakk Tamással szülőfalujában találkoztam, idegenvezetőként kalauzolt azokhoz a személyekhez, akiket riportunkban meg akartunk szólaltatni.
A turisztikai földrajzból sikeresen diplomázott fiatal a Háromszéki ásványvizek turisztikai hasznosítása című tanulmányában arra kereste a választ, hogy lakóközösségeink fogyasztják-e ivókúrában, hasznosítják-e fürdőkúrában a vidék gyógyvizeit, tájékozódnak-e a téma felől, milyen potenciált látnak a szakemberek ezekben a gyógyító erőforrásokban, hogyan lehetne hasznosítani ezeket még intenzívebben a turisztikai iparban. Több mint száz kérdőívet osztott szét az említett régióban, melyeknek kiértékelését grafikai eszközökkel szemléltette-összegezte, gyakorlati statisztikai következtetései hasznos javaslatokat összegeznek, amelyeket ajánlanánk tanulmányozás céljából a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület munkatársainak.
Bakk Tamás ismereteit külföldön szándékozna gyarapítani, s azokat itthon, a megyében, szülőföldjén szeretné hasznosítani. Szárnypróbálgatásaira gyógyír az az eszmefuttatás, amelyet Borcsa János tanár úr fogalmazott meg nem is olyan rég, mint az a személy, aki Kézdiszentlélek breviáriuma című vaskos kötetében összegyűjtötte a Perkő alatti település rejtett kincseit, és aki arról álmodozik és tervezget, hogy miként lehetne ezt a nem maroknyi, hanem ölnyi hatalmas értéket közkinccsé tenni. „Mert hát nekem is, mint bizonyára sokaknak, szívügyem szülőfalum” – vallja. Az egykori gyermek nevelődésének és közösségi lénnyé válásának helyszíne a falu.