Közel száz gyermek és fiatal kapcsolódott be az elmúlt napokban a kálnoki, valamint a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközségek által szervezett vakációs, szabadidős foglalkozásokba. A bibliai történetekre és gondolatokra épülő sokoldalú tevékenységek jó alkalmat teremtettek nem csupán a tanulásra, de a közösségi lét megélésére is.
Sepsiszentgyörgyön vasárnap istentisztelet zárja az egy hete tartó gyermektábort, melyről Péterfi Ágnes lelkész úgy fogalmazott: családias és bensőséges hangulat jellemezte, s ez vélhetően annak is köszönhető, hogy ezúttal kevesebben, mintegy harmincan vettek részt naponta a tevékenységeken. Idén Jónás próféta és a cethal történetét dolgozták fel különféle formában a foglalkozások révén. „Ennek üzenete az, hogy mindenkinek megvan a maga küldetése és feladata, ám ezek mellett ott van az isteni gondviselés is, ezt szerettük volna a gyermekekben megerősíteni. Főleg azt az érzést, hogy senki nem közömbös a Jóisten előtt, hogy mindenkinek ad feladatot, kinek nehezebbet, kinek könnyebbet, de mindenkit számontart” – vázolta a témaválasztás kapcsán a lelkész.
Az egyhetes program részeként a gyermekcsoport többek közt ellátogatott a kilyéni unitárius templomba, ahol a falfreskókkal ismerkedtek, elkészült a méretes cethal is, melynek gyomrába többen is beférnek, megismerkedhettek az imádságok formáival, de néptánc és népi játékok, kézműves-foglalkozás is színesítette a napokat. Mindezek mellett fontos volt a vallásos nevelésre való figyelés és az együttlétben való megerősödés, „hogy a gyermekek érezzék, mennyivel másabb, ha egymás kezét fogva imádkozunk, milyen jó az, ha egymás előtt őszintén fel tudjuk vállalni netán a gyengeségeinket, mert nem kinevetjük, hanem átöleljük egymást” – összegzett érdeklődésünkre Péterfi Ágnes.
Unitáriusnak lenni Kálnokon is jó! – ezzel a jelmondattal zajlott az előző héten a település unitárius egyházközségében a gyermek- és ifjúsági tábor. Szabó Adél lelkész szerint naponta több mint másfél százan kapcsolódtak be tevékenységeikbe, a legkisebb résztvevő mindössze négyéves volt. A napi foglalkozásokat egy-egy bibliai gondolatra építették, ezeket kézműves-tevékenységek, nemezelés és népi játékok egészí-+tették ki. A programok zökkenőmentes lebonyolításában az egykori vallásórás fiatalok nyújtottak hathatós támogatást, a napi étkezéseket a szülők hozzájárulásával sikerült biztosítani a népes gyermekseregnek. A tábor felekezeti hovatartozás nélkül fogadta az érdeklődő gyermekeket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.