ÚJABB MEDVETÁMADÁS. Tegnap délután egy 50 éves férfit sebesített meg a medve Prahova megyében, egy nehezen megközelíthető helyen, ahova a rohammentősöknek három kilométert kellett gyalogolniuk. Az áldozatnak eltört az állkapcsa, leszakadt a bal füle, és a combcsontja is törésgyanús.
Ennél nagyobb port vert fel, hogy Sinaia városában egy lesántult medvét láttak a bocsával bóklászni, gyógyítását egyre többen sürgetik. (Főtér/Digi24)
ELKÉSTEK A KILÖVÉSSEL. Még mindig nem kapták meg a kilövési engedélyt a Kápolnásfaluban júniusban emberre támadó medvére, és most már nem is lőnének a vadászok: túl sok idő telt el, lehetetlen azonosítani a támadó medvét. Mărmureanu-Bíró Leonárd, a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület vezetője kifejtette: az eset után nem sokkal kértek kilövési engedélyt, ám igénylésükre nem érkezett válasz a környezetvédelmi minisztériumtól, és már hiába is érkezne meg az engedély, nem tudnának cselekedni, hiszen ennyi idő elteltével lehetetlen százszázalékos bizonyossággal azonosítani az agresszív példányt, amely azóta nem okozott gondokat. A Tizenhétfalusiban történt támadás pontos okát sem tudták meghatározni, úgy sejtik, hogy az alvó nagyvad nem vette észre a hozzá közeledő áldozatot, ezért megijedt, de az is lehetséges, hogy a villanypásztorban lévő áram ütötte meg és az váltotta ki az agresszív viselkedést. A vadászegyesület egyébként most egy másik medvét keres, amelyet szombat hajnalban Recsenyéd és Homoródszentmárton között, megyei úton gázolt el egy személygépkocsi. A medve megsebesült, de elszaladt, ezért a lakosságot óvatosságra intették, mert a sérült állat veszélyes lehet. Azért akarják felkutatni, hogy felmérjék az állapotát. (Székelyhon)
NEM KEVESEBB, HANEM TÖBB A LUXUSNYUGDÍJ. Hat év alatt látványosan megnőtt a bírák és ügyészek speciális nyugdíja, és az erre jogosultak száma is: míg 2015 decemberében, az első különjuttatások kifizetése idején átlag 9216 lejt kaptak, amiből 1970 lej volt a saját, befizetésen alapuló nyugdíjuk, 2021 augusztusában már 20 022 lej a bírói nyugdíjak átlaga, amiből 3679 lej a saját járandóságuk, a többi 18 732 lejt az államkincstárból kapják. Egyre többen: hatodfél éve még 3208-an voltak, most pedig 4417-en vannak. A bírósági jegyzők nyugdíja kevesebbel, 1300 lejjel nőtt ezalatt, jelenleg havi 4831 lej az átlaguk. (Adevărul)
30 SZÁZALÉKRA IS FELJÖHET AZ AUR. A jelenlegi politikai válság – amely a választások után alig 8 hónappal tört ki – legfőbb nyertesei a rendszerellenes pártok lehetnek: ha a kormánypártok továbbra is így viselkednek, az AUR akár 30 százalékra is feljöhet – figyelmeztet az INSCOP közvélemény-kutató intézet vezetője. Remus Ștefureac közösségi oldalán tett közzé egy rövid bejegyzést, amelyben arra emlékeztet, hogy a Ciorbea-kormány idején hasonló helyzetben volt az ország. Az 1996-ban hatalomra került Demokratikus Koalícióban (CDR) egyik válság a másikat érte, és 2000 után a CDR és fő pártja, a Kereszténydemokrata Parasztpárt is eltűnt. A Nemzeti Liberális Párt és a Demokrata Párt egyaránt 10 százalék alatt maradt a választásokon, a Nagy-Románia Párt lett az ország második legnagyobb politikai ereje, elnöke, Corneliu Vadim Tudor pedig bejutott az államfőválasztás második fordulójába, ahol 30 százalékot kapott. Ștefureac szerint 2024-ben a választók jobban fogják büntetni a jelenlegi kormánypártokat. (Ziare.com)