Két-két első és második, valamint három harmadik helyezés a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK dzsudókáinak a hétvégi mérlege, akik szombaton a Szatmárnémeti Nemzetközi Cselgáncs Kupán léptek tatamira.
A háromszéki sportkedvelők számára a Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK kosárlabda-rangadók kapcsán ismert Both Katalin Sportteremben megtartott nemzetközi kupaverseny mintegy 380 cselgáncsos részvételével zajlott, s a hazai dzsudókák mellett magyar, ukrán, orosz és lengyel sportolók küzdöttek a legjobbaknak járó elismerésért, érmekért és oklevélért. A mezőnyben ott volt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK hét cselgáncsozója is, akik Veres László irányítása alatt és kiváló felkészülésüknek köszönhetően remek szerepléssel – hét dobogós helyezéssel – zárták a szatmári viadalt. A 13 év alattiak korcsoportjában Kovács Máté (+60 kg) második, míg Vida Máté (50 kg) harmadik lett. Az U14-es korosztályban Simon Tege (38 kg) és Tamás Gábor (46 kg) az első helyen végzett, Veres Flóra Boróka (52 kg) a pódium második fokára állhatott fel, Pál Norbert (50 kg) és Szőcs Norbert (60 kg) pedig a harmadik pozícióban fejezték be a rangos küzdelemsorozatot.
„Elégedett vagyok a tanítványaim eredményével. Nagyon ügyesen mozogtak, keményen küzdöttek, ahhoz képest is, hogy az utóbbi időben kevés versenyen vettek, vettünk részt” – nyilatkozta érdeklődésünkre Veres László edző, aki elmondta, hogy legközelebb a két hét múlva esedékes nagyszebeni Temerarul kupán vesznek részt a céhes városbéli dzsudósok. (tibodi)