AtlétikaLehet nevezni az októberi Szentgyörgy Félmaratonra

2021. szeptember 13., hétfő, Sport

A sepsiszentgyörgyi Gáll Lajos Futókör október 16-án tizenkilencedik alkalommal rendezi meg a nagy érdeklődésnek örvendő Szentgyörgy Félmaratont, amelyre egy hete már lehet jelentkezni a my-run.ro internetes portálon. Ahogy megszokhattuk, a verseny 21 097,5 méteres távját lehet egyedül vagy háromfős váltóban (férfi, női, vagy vegyes) lehet teljesíteni.

  • Fotó: Tibodi Ferenc
    Fotó: Tibodi Ferenc

A koronavírus-világjárvány miatt a Szentgyörgy Félmaraton tavalyi, tizennyolcadik kiírása ugyan elmaradt, az esemény szervezői nagyon reménykednek abban, hogy 2021-ben meg tudják tartani a nagy népszerűségnek örvendő és sok profi, illetve amatőr sportolót megmozgató hagyományos viadalukat. Akárcsak 2019-ben, a megyeszékhelyi verseny idei kiírásán is 12 esztendőnél idősebb futók jelentkezhetnek, nevezni online október 10-ig a www.my-run.ro weboldalon lehet, majd október 15-én 17–18 óra között, illetve a verseny napján 8–9.45 óra között a Szabadság téren felállított titkárságon. A nevezési díj 50 lej. A verseny közös rajtját délelőtt 10 órára időzítették, a korosztályok pedig a következők: 12–15, 16–19, 20–29, 30–39, 40–49, és 60 éven felüliek, külön a nők és külön a férfiak. Az esemény szervezői díjazzák a nyílt verseny és a váltók első három helyezettjét, valamint a korosztályonkénti legjobbakat. Minden részvevő feliratos pólót, emlékérmet és oklevelet kap.

A tervezett útvonal: Szabadság tér–Kós Károly utca–Szent József-templom (fordulópont)–Kós Károly–Gróf Mikó Imre– 1918. december 1. út–Nicolae Bălcescu utcai kereszteződés (fordulópont)–1918. december 1.–Kossuth Lajos– Kőrösi Csoma Sándor–Martinovics Ignác–Kossuth Lajos utca–Sólyom utcai kereszteződés (fordulópont)–Kossuth Lajos utca–Szabadság tér.

További információért hívják a 0746 012 526-os (Csutak Tamás) telefonszámot.

A félmaraton 2019-es kiírására közel kétszáz futó nevezett a gyermek korosztálytól a felnőttig. A férfiak nyílt viadalát a sepsiszentgyörgyi Kelemen Péter nyerte meg (1:20:56 óra), míg a nőknél a szintén megyeszékhelyi Suciu Mónika Szilvia bizonyult a leggyorsabbnak (1:40:13 óra). (t)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 745
szavazógép
2021-09-13: Sport - :

Remek szatmári vendégszereplés (Cselgáncs)

Két-két első és második, valamint három harmadik helyezés a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK dzsudókáinak a hétvégi mérlege, akik szombaton a Szatmárnémeti Nemzetközi Cselgáncs Kupán léptek tatamira.
2021-09-13: Sport - :

Ezúttal ezüstérmet nyert Cătălina Axente (Strandbirkózás)

A franciaországi arany- és az olaszországi bronzérem után a megyeszékhelyi Sepsi-SIC sportolója, Cătălina Axente ezüsttel zárta a +70 kilogrammos súlycsoport küzdelmeit a strandbirkózó World Series harmadik állomásának görög versenyén. A nyolcfős román delegáció emellett további egy első és egy harmadik helyezést ért el a viadalon.