Barcsay Ákos, az új fejedelem

2021. szeptember 16., csütörtök, Történelmünk

1658. szeptember 14-én ajánlotta fel Köprülü Mehmed nagyvezír az erdélyi fejedelmi széket Barcsay Ákos (ur. 1658–1660) számára, aki két évig tartó országlása alatt hiába igyekezett megóvni országát az oszmánok pusztító haragjától.

  • Barcsay Ákos dukátjának előlapja.  Fotó: Numista
    Barcsay Ákos dukátjának előlapja. Fotó: Numista

Az erdélyi aranykort szó szerint elhamvasztó konfliktust II. Rákóczi György (ur. 1648–1660) felelőtlen politikája idézte elő. A fejedelem a Lengyel Királyság zűrzavaros viszonyait látva 1657-ben svéd szövetségben hadat üzent északi szomszédjának. Rákóczi hadjárata ígéretesen indult, ugyanis az erdélyi seregek előbb Krakkót, majd Varsót is hatalmukba kerítették, a svéd, kozák és román szövetségesek visszavonulása, illetőleg a lengyel lakosság állandó zaklatásai miatt azonban a fejedelem júliusban békekötésre kényszerült. A helyzetet súlyosbította, hogy 1657 tavaszán a Porta szigorúan eltiltotta Rákóczit a lengyelországi beavatkozástól, ám az uralkodó egyszerűen semmibe vette a parancsot. (…)

A Porta először a tatárokat mozgósította Rákóczi ellen. Július végén bekerítették, majd a Krímbe hurcolták az erdélyi sereget. Az uralkodó megmenekült ugyan a hadifogságtól, katasztrofális veresége azonban megrendítette tekintélyét, és a török bosszújától rettegő rendek 1657 novemberében leváltották őt tisztségéből. Az új fejedelem Rhédey Ferenc (ur. 1657–1658) lett, aki két hónapon belül lemondott hivataláról Rákóczi javára, a Porta azonban mindenképp ragaszkodott ahhoz, hogy engedetlen vazallusa ne térhessen vissza székébe. Miután II. Rákóczi György ugyanilyen görcsösen ragaszkodott hatalmához, 1658 tavaszán Köprülü Mehmed nagyvezír és Szejdi Ahmed budai pasa támadást indított Erdély ellen, ezzel egy időben pedig a tatárok is végigdúlták a fejedelemséget. Az oszmán csapatok felperzselték az országot, szeptemberre pedig Jenő vára is a nagyvezír kezére került.

Az erdélyi politikusok mindeközben bénultan figyelték, ahogy a vakmerő fejedelem – gyakorlatilag ütőképes hadsereg nélkül – halálos veszedelembe sodorja az országot; végül az udvar egyik legtehetségesebb diplomatája, a lengyel hadjárat alatt kormányzóként tevékenykedő Barcsay Ákos vállalkozott az egyetlen észszerű lépésre, és szeptember 14-én megjelent Köprülü Mehmed táborában. Barcsay – az országgyűlés elnökeként – már korábban is felbukkant a potenciális uralkodójelöltek között, alacsony származása miatt azonban 1657 őszén nem őt, hanem Rhédey Ferencet ültették a fejedelmi székbe. 1658. szeptember 14-i látogatása idején a korábbi kormányzónak már évi 40 ezer arany adóval, 500 ezer tallérnyi hadisarccal, illetőleg Lugos és Karánsebes várával kellett fizetnie a szultáni fermánért.

Emiatt Barcsay Ákost többen is árulónak tartották, és féktelen hatalomvággyal vádolták. E súlyos feltételek mellett azonban az új fejedelemnek sikerült elérnie, hogy a Porta kivonja csapatait az országból. Más kérdés, hogy Erdély végül ezen az áron sem kerülte el a katasztrófát, ezért azonban nem Barcsay, hanem II. Rákóczi György volt a felelős, aki 1659 tavaszán újabb lázadást robbantott ki a Partiumban, majd – Szejdi Ahmed ismételt közbeavatkozása ellenére – az év végére Szeben várába szorította riválisát. 1660 nyarán aztán Köprülü Mehmed nagyvezír személyesen ment „rendet tenni” Erdélybe, Rákóczi azonban már a főerők érkezése előtt, májusban döntő vereséget szenvedett a budai pasától a szászfenesi csatában. A lázadó fejedelem halála ellenére a nagyvezír fogságba vetette Barcsayt, majd parancsot adott az 1658 őszén kivetett hadisarc és az elmaradt adók azonnali behajtására.

Mindeközben a tatár hadak másodszor is felperzselték Erdélyt, az oszmán főerők pedig ostrom alá vették Váradot. (…) A város eleste után a nagyvezír egy új vilajetet szervezett Várad körül. Az 1657-ben kezdődő konfliktus eredményeként megsemmisült Erdély javainak jelentős része, ráadásul török kézre kerültek a fejedelemség gazdasági és stratégiai szempontból kiemelkedően fontos területei. A nyomorúságos állapotokért alattvalói elsősorban Barcsayt tartották felelősnek, aki ezzel egy időben a Porta támogatását is elveszítette.

Barcsay Ákos kegyvesztettségét látva az évekig tatár fogságban sínylődő erdélyi sereg egykori vezére, Kemény János (ur. 1660–1661) hamarosan kinyilvánította igényét a fejedelmi címre, melyet a korábbi Rákóczi-hívek támogatásának köszönhetően az esztendő végéig meg is szerzett. Barcsay, aki ekkorra már belefáradt a kormányzás terheibe és az őt ért jogtalan vádakba, több vesztes ütközet után, 1660. december 31-én lemondott székéről, végzetét azonban később így sem kerülhette el. Kemény – aki tudtán kívül maga is a Habsburg diplomácia játékszerévé lett – sohasem tudott szabadulni a gyanútól, hogy elődje valamilyen módon a vesztére tör majd, ezért 1661 tavaszán elfogatta Barcsayt, aki júliusban gyanús körülmények között életét vesztette. Jóllehet, halálának körülményeiről nincsenek pontos információink, Kemény János sohasem tudta lemosni magáról a vádat, hogy ő gyilkoltatta meg a fejedelmet. Néhány hónappal ezután Nagyszőlősnél ő is elesett a török elleni harcban, amit a közvélemény az isteni igazságszolgáltatás megnyilvánulásaként értékelt.

Tarján M. Tamás (Rubiconline)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki a legfőbb hibás a kormányválságért?










eredmények
szavazatok száma 161
szavazógép
2021-09-16: Család - :

Gyermekeink

2021-09-16: Történelmünk - :

I. Béla magyar király

Vazul hercegnek egy Tátony nemzetségbeli leánytól három fia született. E három fiú közül a legkisebbtől ágazott legmesszebbre az Árpád-ház családfája. Korántsem mesés fordulat állt be, amikor István király megvakíttatta Vazult, és fiait elűzte az országból. Történt mindez 1031-ben, Imre herceg halála után. Mivel Vazul Istvánnak unokatestvére volt (apáik, Géza és Mihály Taksony fiai voltak), ezért Vazul három fia – Levente, András és Béla – Imre nemzedékéhez sorolható.