Elfogadták a kórház fejlesztési stratégiáját

2021. szeptember 16., csütörtök, Közélet

Több egészségügyet érintő határozatot hozott Kovászna Megye Tanácsa szeptemberi soros ülésén, melyet rendkívüli módon Mikóújfaluban, a tekepálya épületében tartottak szerdán. Az ülést követően Tamás Sándor tanácselnök megtartotta 44. megyeinfóját.

  • Fotó: Kocsis B. János
    Fotó: Kocsis B. János

Az elöljáró beszámolt a tanácstagoknak, majd a megyeinfón is hangsúlyozta: jelenünk az egészségünkről szól, számukra a háromszéki emberek egészsége és biztonsága a legfontosabb. Az elmúlt évben megtapasztalták, hol vannak hiányosságok az egészségügyi rendszerben, és igyekeztek azokat kiküszöbölni. Európai uniós forrásokból, kormányzati programokból és saját költségvetésből fejlesztik Háromszék egészségügyi rendszerét. Jelezte, tavaly év elején a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház intenzív osztályán 11 lélegeztető gép volt. Azóta uniós pályázatnak köszönhetően, valamint a Rotary Klub támogatásával 32-re nőtt ezek száma, ami – arányait tekintve – két és félszerese az országos átlagnak.

Az elnök kitért a részletekre is. Tavalyi pályázatuk nyomán 7,3 millió lejre védőfelszerelést és fertőtlenítőszereket, további 5,2 millió lejre orvosi műszereket vásároltak: két videolarin­goszkópot, két gyermeklarin­goszkópot, 6 intenzív terápiás ágyat, egy intenzív terápiás központi megfigyelőrendszert tíz monitorral, egy hordozható mellhártya-ekográfot, 30 volumetrikus gyógyszeradagolót és 15 volumetrikus infúzióadagolót, továbbá 30 ezer FFP3-as maszkot, 30 ezer védőruházatot, 2000 védőszemüveget, 200 ezer egyszer használatos maszkot, 100 ezer egyszer használatos köpenyt, 2000 arcvédőt, 400 ezer kesztyűt szerzett be a kórház.

Az ülésen jelen levő András-Nagy Róbert kórházmenedzser hozzátette, ezekkel a berendezésekkel az intenzív terápiás osztályt, a fertőzőosztályt és a Covid-sebészeti osztályt bővítették, biztonságosabbá téve a betegellátást. A pályázatnak köszönhetően több tízezres számban tudtak védőfelszerelést és fertőtlenítőszereket tartalékolni.

Az ülésen egyhangú szavazattal elfogadták a kórház 2020–2025-ös időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiáját, amely az intézmény akkreditációjához szükséges. Épp a napokban ez irányú ellenőrzés folyik az intézményben. A stratégiai fejlesztési terv elemzi a jelenlegi helyzetet, a tevékenység megszervezését, a menedzsment eredményességét és megfogalmazza a stratégiai célkitűzéseket. Két fő szempontot követtek, az infrastrukturális beruházásokat és az eszközpark bővítését; így biztosíthatják az ellátás minőségét, gördülékenységét, ugyanakkor lehetőség lesz a szolgáltatások bővítésére – mutatott rá a menedzser.

Tamás Sándor a megyeinfón azt mondta, napok óta exponenciálisan nő Romániában a fertőzöttek száma, Háromszéken és Hargita megyében a szint alacsonyabb, de fel kell készülnünk a negyedik hullámra. A beszerzett eszközök, felszerelések segítenek abban, hogy gördülékenyebbé tegyék az egészségügyi rendszer működését járványhelyzetben is. A maszk viselése és a távolságtartás megelőzési eszköz, de az igazi megoldás a védőoltás. Az nem kötelező, de a tapasztalatok és a józan ész is azt diktálja. Bebizonyosodott, hogy a beoltottak 98 százaléka nem kapta el a vírust – tette hozzá.

Hozzászólások
Szavazás
Tavalyhoz képest Ön szerint idén miként alakul a jövedelmi helyzete?








eredmények
szavazatok száma 588
szavazógép
2021-09-16: Közélet - Fekete Réka:

Új módszer a pedagógusok kezében

A gyermekek gondolkodását, érzelmi intelligenciáját és problémamegoldó képességét fejlesztő, játékokon alapuló pedagógiai módszerrel ismerkedett a múlt héten harminchat pedagógus Sepsiszentgyörgyön. A háromszéki Kiválósági Központ és a helyi önkormányzat együttműködésében megszervezett képzésen magyarországi szakemberek ismertették a készségfejlesztő játékok, eszközök használatát és azok szerepét.
2021-09-16: Közélet - Iochom István:

Folytatódhat a Szent Mihály-hegyi műemlék templom felújítása

A bürokrácia útvesztői miatt kissé megkésve, 2020. július elsején végre elkezdődött a Szent Mihály-hegyi műemlék templom és épületegyüttesének felújítása. A munka hamar le is állt, ám most úgy tűnik, újra beindul a felújítás.