Történetek a Csinód utcából

2021. szeptember 17., péntek, Riport

A Kusztos Vilmos nagybaconi ezermester házánál szinte napra pontosan hét éve megnyitott néprajzi és régiséggyűjtemény a kezdetekben is tekintélyes méretű volt, ám a kitartó munkának és a nyitott szemmel járó-kelő gazdának köszönhetően tovább gyarapodott – ha még nem is múzeum, de múzeumocska ranggal már minden bizonnyal illethetjük. Mert azt a helyet, ahol közel kétezer érdekes régi tárgy található, ha kicsinyítő képzővel is, de muszáj múzeumnak nevezni. A kiállítás értékét nemcsak gazdagsága és sokszínűsége adja, hanem a befektetett munka is: a tárgyak többségét nem csupán a polcra kellett helyezni, hanem restaurálni kellett ahhoz, hogy újra régi fényükben csillogjanak. Ezernyi történet áll ugyanannyi kiállított tárgy mögött!

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Ige és Tükör
Ismerősként fordulunk be a székely kapun, hiszen az elmúlt években volt alkalmunk szemügyre venni a Kusztos-ház udvarát és példás rendben tartott melléképületeit, de azt azért nem mondhatjuk, hogy kiismerjük magunkat a gyűjteményben. Nem, hiszen a kiállítottakat sosem úgy találjuk, ahogy hagytuk: valami mindig átrendeződik és sok újdonsággal bővül.

Az első kiállítóteremben szó szerint az idő múlásával találjuk szembe magunkat. A falakon órák tucatja ketyeg, néha el-elütik az órát, többeknek, mint hallatszik, kakukkja is van, de mutatja az idő múlását az öreg, valaha egyházi újságot, az Igét nyomtató öreg gép is – már csak a régebbi nyomdászok tudnák elindítani a szerkezetet. És kézbe lehet venni a Megyei Tükör utolsó és a Háromszék első példányát is. Nem mai darabok, bizony, bő harminc éve már, hogy a nyomdából kikerültek. Milyen idők lehettek, voltak azok…!  – ötlik fel önkéntelenül az emberben. A ház gazdájának fontos a helyi újság. Évtizedek óta, ha csak teheti, annak tanulmányozásával kezdi a napot, ezért igencsak sajnálja, hogy a szombati lapszámunk megszüntetésére kényszerültünk. „Meg kellett szoknom, hogy egy héten csak öt alkalommal vehetem kezembe a Háromszéket” – mondotta sajnálkozva.

 

Ócskapiacról, útmentéről
Ritka az olyan hét, hogy ne érkezne valami új tárgy, legutóbb a baróti ócskapiacról szerzett be egy tetszetős darabot. „Nem is tudtam, hogy az ócskapiac megnyílt Ba­róton, tiszta véletlenül bukkantam rá, és nyomban találtam is egy érdekes vasalót. Az eladó azt mondja, van három esztendeje, hogy hordozza, a kutya se vette meg, mert nem tudta, miféle az a kicsi vasdarab. Nekem is elég ritkaságnak számít. És milyen patent! Ahogy a nyelét megfogtam, azt mondja: magának ilyen még van, ugye? Mondom, nekem nincsen. Hát olyan pontosan fogja meg, mintha maga csinálta volna! – mondta. Valójában praktikusan van megoldva: a nyelet megfogja az ember, egy gombot a két ujjával megmozdít, mire a nyél a kezében marad, a vasaló azon része, amit betesznek a forró tűzbe vagy a kályhára, lent. Ez olyan egyedi darabocska lett nekem” – meséli Kusztos Vilmos, majd nyomban hozzáteszi, a jelentősebb újdonságokat a tájháznál kell keresni, ahova sok minden bekerült: régi szőttesek, edények, kicsi szövőszék, amivel a kedve beteljesül.

 

 

 

Odáig viszont nem olyan könnyű eljutni, mert az alig tíz méteren annyi megkapó érdekességet látni. A mezőgazdasági gépeknek valaha helyt adó garázs elején szembeötlenek a hatalmas, a beszűrődő napfényben csak úgy csillogó bányakristályok. Akad köztük Verespatakról származó is – most, hogy a világörökség része lett, csak megmarad a település, reménykedik a hetvenkilencedik születésnapja közelében levő gazda. Egymás mellett, példás rendben sorakoznak a hús-, dió- és mákőrlők, kávédarálók, vasalók, varrógépek, ácsok, kerekesek és húsfeldolgozók által használt egy- és kétkezes bárdok, suszterek szerszámai, kaptafák és különböző mértékű vékák. Újabbnak tűnő, talán a hetvenes években készült és a kilencvenes években is használt tejfeldolgozó eszközökre esik tekintetünk. Bibarcfalváról vannak, ahol a ház elé kitették, hogy az újrahasznosítható darabokat begyűjtő fiatalok elvigyék. Kusztos Vilmos az autóból szúrta ki a modernizáció jegyében feleslegessé vált, ám ma is működőképes darabokat, s üzente nyomban, tegyék félre, hamarosan utána megy, nehogy eldobják azokat: kellenek, mert kiegészítik, jól mutatják, a köpülők korától – abból is akad néhány – miként fejlődött tovább a tejipar.

 

Miként éltek eleink
Az idei év legjelentősebb megvalósításának azt tartja, hogy sikerült berendeznie egy hagyományos falusi szobát, amellyel megmutathatja, miként is éltek az emberek egykoron. Sokat kellett dolgoznia, hogy a szúette régi darabok ismét használhatóak és a szemnek tetszetősek legyenek.  

Tényleg szép és otthonos lett a valaha szekerek otthonául szolgáló hely. Az ágy betétjét szalma adja, a lepedő házilag szőve, a paplan és a párna dunyha, a falon feliratos falvédő, hátas kanapé, hatszemélyessé alakítható asztal és székek. A falon Vili bácsi édesapjának és édesanyjának a fényképe, a mellettük levő felvételről anyai nagyapja, a Ferencz József katonájaként szolgáló Kósa Ferenc tekint vissza ránk. A fénykép 1899-ben készült, amikor olyan húsz év körüli lehetett a hadfi. A kredenc bő százéves, talán százötven is megvan, s hasonló korú lehet a tálaló is. Hogy milyen ügyes kezű mesteremberek készítették, főleg a kredencen látszik meg: egyetlen szeg nélkül, csupán facsapokat használva állították össze! Aki kíváncsibb, s beléjük pillant, régi tányérokat, evőeszközöket, kalácssütőket, hurkatöltőt is láthat.

A szövőszéket csak néhány hete állította fel a kisbaconi Keresztes Bíborka és édesapja, ha valakinek kedve kerekedik, akár használhatja is. Kusztos Vilmos is meg tudja mutatni, miként kell használni, de azért a nyüstről, bordáról, annak fogazatáról, a két lábítóról és a felvetésről szívesebben beszél, mint mutatja. Hiába, na, férfiból van.  

 

 

 

A csikókályha bármikor megrakható fával és biztonságosan használható lenne. Most már – mondhatnánk –, mert bizony sokat kellett bajlódni vele, amíg a rozsdától megszabadult, az ajtója újból rendesen csukhatóvá vált, és lába billegését is orvosolták. Egyre kevesebb helyen látni ilyen kályhát, pedig hosszú időn keresztül milyen jó szolgálatot tettek; ahogy modernizálódunk, kényelmesedtünk, egyre inkább lemondtunk róluk. Előbb a nyári konyhába kerültek ki, aztán onnan is tovább, az udvar valamelyik szegletébe, ahonnan gyakran a cigányok vitték el ócskavas gyanánt. Ha valaki a hétvégi házába olyant tenne, a legegyszerűbben úgy szerezheti be, ha őket kérdezi, nincs-e egy elfekvőben náluk.  

A kályha előtt elhelyezett régi katonaládán még most is jól olvashatóan áll egykori tulajdonosának, Bedő Gábornak a neve, berukkolásának esztendeje: 1917, és némi türelemmel akár az is megfejthető, hogy a 156-osoknál kellett jelentkeznie. A kuffert az út mellől gyűjtötte be, ahova kidobták a többi régi, megrongálódott bútorral együtt – nyitott szemmel kell járni, s az ember ezernyi érdekességet talál.

 

Kaput és kutat a kertbe
Kusztos Vilmos nagy vállalása még, hogy év végéig restauráljon és újból felállítson egy 1975-ben készült székely kaput. Néhai Demeter Árpád és neje, Benkő Hajnalka rendelte meg, akik aztán kimentek Amerikába, a kapu meg lebontódott, évekig az eresz alatt tartották. Amikor hazajöttek, igencsak sajnálták, hogy a valaha Bardocot ékesítő kapu milyen méltatlan körülmények közt leledzik, ezért nekiadták azzal a feltétellel, hogy minél hamarabb felállítja. Sajnos, egyikük sem fogja látni, pedig vélhetőleg még idén elkészül vele. Hiába, a napi kilenc-tíz órás „műszakkal” lehet haladni.

A kapu Máréfalván készült, a megtisztítást követően felsejlettek díszítésének élénk színei, azok követésére pedig fokozottan oda kellett figyelnie. A kontyfát már megpucolta, a tükör is kész, hátravan még két oszlop, a hónaljkötések, és rendbe kell tenni a galambbúgot is. A munka során folyamatosan segítette Kovács Piroska, a máréfalvi kapumentő által írt könyv. Például kinyomozhatta, hogy aki közel ötven éve a kaput faragta, már nem él, de a Székelyvarságon lakó unokájától zsindelyt még rendelhet. És rendelt is, elhozták, fedél alatt biztonságban várja, hogy a galambbúgra rákerüljön. Kicsit aggódik, hogy a tekintélyes méretű kaput miként fogja felállítani a kert géppel meg nem közelíthető részén, de úgy véli, előbb jusson el addig, aztán kiderül az is. A legfontosabb, hogy egészség legyen, s munkakedve, hogy még újév előtt befejezhesse. A nagy munka megviseli a testét is, aztán úgy volt „megfenyegetve”, hogy ha annyi ideig kint tud lenni, már jobb, ha be sem megy… Na, de ilyet! Szóval mihamarabb el kell készülnie vele.

 

 

 

Ide egy kút fog kerülni – mutat a kerítés mellé, s magyarázza a mesterember olyan beleéléssel, hogy nem vitás, látja is az 1901-ben készített kétágas kútgémet, melyet a bibarcfalvi közbirtokosság volt elnökétől, Szabó Miklóstól kapott. Alája kerül a nagybaconi közbirtokosságtól kapott, nagyon szép állapotban megmaradt, 1852-ben készült kőkút, melynek felirata szerint Isten segedelmével Nagy László és neje, Németh Mária készítette. Kiegészítésképpen pedig az éppen százhúsz éves kővályút teszi még oda.

 

Falra írt helytörténet
Nem lehet nem észrevenni a kicsi, talán háromszor három méteres gerendaházat – egyszerűségében is szemet megkapó. Ház? Aligha, a rég kivágott gerendák közt akár egy-két centi résen is be-bevilágít a gyengélkedő napfény. Ház, mert azért tetejét csak fedi valami, akár nagyobb vihar ellen is megvéd, a vastag falak a vadakat is távol tartják. Ilyen ideiglenes szálláshelye mindenkinek volt, aki pásztorsággal foglalkozott vagy erdei kaszálója volt. Vilmos bácsi egyik nagyapjának Uzonkafürdőn akkora volt, hogy még istállónak is jutott benne hely. Ez, amelyik most a Csinód utcai ház kertjének végében szerényen meghúzódik, sok nyáron át szolgált pásztorok ideiglenes szálláshelyéül. Honnan tudni ezt olyan biztosan? Onnan, hogy a falára korommal, szénnel vagy ceruzával hetven olyan embernek van felírva a neve – legtöbbjüknek pontos dátummal! –, akik valaha átlépték küszöbét.

 

 

 

– Az utolsó felirat 1959-ből származik, abból az évből, amikor az egyéni gazdálkodókat is mind behódolásra kényszerítették. Ettől az időponttól kezdve ezek a házak elvesztették rendeltetésüket, legtöbbjüket összetörték és eltüzelték vagy hagyták tönkre menni. Ezt Benedek Jóska bácsi mentette meg, aki a rendszerváltás után sógorával felment Kecskés bércére, ők bontották le és építették fel Jóska bácsinál az udvaron. Aztán miután elhunyt, s én valami gépekért mentem a lányához, rákérdeztem, mi lesz a sorsa. „Apám úgy ragaszkodott hozzá, hogy erre még rossz szót sem szabadott mondani, amíg élt, na de most, hogy öreg nincsen, szétszedjük, összevágjuk, s eltüzeljük, mert nekünk nem kell” – mondta. Hát ennél nagyobb vétket nem fogtok ma elkövetni. Mit szóltok, ha én megveszem – mondtam. Csak nem ment el az esze, ilyen hülyeséget megvenni? Mondom, én annyi minőségi fát veszek helyette, amennyit kértek, azt tegyétek tűzre. Jó, meg is egyeztünk. Még aznap krétával visszamentem, leszámoztam, másnap segítséget hívtam és szétbontottuk, itt az udvaron alapot csináltunk és három nap múlva már állt is. A falaira felírt nevekből hetvennél valamivel többet számoltam meg  – bizony sokakat ismertem is közülük. Jó, hogy megvan, még egy ideig csak zakota lesz benne, aztán ennek a kis épületnek is kitalálok valami komolyabb rendeltetést – mondotta Kusztos Vilmos.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint ki a legfőbb hibás a kormányválságért?










eredmények
szavazatok száma 161
szavazógép
2021-09-17: Nyílttér - Puskás Attila:

Cseresznyeszilván taposunk

Van egy olyan gyümölcsfánk, amelyről nem tudni, hogy került az útszéli fák közé valamikor, de hellyel-közzel mindenütt van belőle, és éppen pirosra érésének a vége felé tartunk – hovatovább csak a magvakra lépünk, mert a lehullott szilvát cipőtalpunk már elvitte.
2021-09-17: Máról holnapra - Farkas Réka:

Nehéz tél küszöbén

Csoda, hogy legalább most, a huszonnegyedik órában felébredtek valamelyest az ország vezetői és elkezdtek a lakosságot súlyosan érintő ügyekkel is foglalkozni. Még szerencse, hogy vérre menő politikai csatározásaik közben sikerült kis időt szakítaniuk az ország ügyeire is, bár az is meglehet, a kényszer szülte szerény mozgolódásukat, mert úgy tűnik, sem a járvány, sem az energiaárak elszabadulása nem volt hajlandó megvárni, hogy lejárjanak a pártok (főként a liberálisok) tisztújító kongresszusai. Persze az is jellemző, hogy most kezdtek kapkodni, mikor már körmükre égett a gyertya.