Elfogadta pénteki ülésén a kormány a járványügyi operatív törzs alapján azt a határozatot, mely révén Romániában belföldön is bevezetik az uniós digitális Covid-igazolvány használatát azokon a településeken, ahol a megelőző két hétben a lakosság több mint három ezrelékénél mutatták ki a koronavírus-fertőzést.
A három ezrelék feletti fertőzöttségi ráta esetén sem zárnának be – ahogyan a jelenlegi szabályozás előírja – a kulturális intézmények, vendéglátóhelyek és sportlétesítmények, hanem a belépést védettségi igazoláshoz kötötték, és korlátozták a résztvevők számát. A mindeddig „zöld útlevélként” használt személyre szóló digitális Covid-igazolványt eddig is bárki letölthette magának az oltáskampány honlapjáról, amennyiben megkapta az oltás valamennyi adagját, letesztelte magát, vagy az utóbbi hat hónapban kigyógyult a betegségből.
A pénteki kormányhatározatról kiadott sajtóközlemény szerint a határozat hatálya alá eső vendéglátóhelyek, sportlétesítmények üzemeltetőinek, illetve a rendezvények szervezőinek háromezrelékes fertőzöttségi ráta felett kötelességük ellenőrizni a belépők védettségi igazolványát. Ehhez a „Check DCC” mobil alkalmazással kell beszkennelniük a QR-kódot.
A kormányhatározat szerint a három ezreléknél magasabb, de hat ezreléket meg nem haladó fertőzési ráta esetén az adott településeken védettségi igazolással és védőmaszkban léphetnek csak be a nézők a sportcsarnokokba, a lelátók legfeljebb 30 százalékát kihasználva. Ugyanilyen feltételek között – de a nézőtér legfeljebb 50 százalékát megtöltve és legfeljebb ezer ember részvételével – lehet majd színházi előadásokat tartani, moziba menni.
A zárt térben tartott magánrendezvényeken a résztvevők létszámát ismét 200-ra, a tüntetéseken pedig százra korlátozzák. Zárt térben rendezett tanfolyamokon, felnőttképzéseken legfeljebb 150-en vehetnek részt. A beltéri rendezvényeken továbbra is kötelező a védőmaszk viselése, amit a kormányhatározat távolságtartási előírásokkal is kiegészít.
A vendéglátóhelyek már csak éjjel kettőig tarthatnak nyitva, és a férőhelyek legfeljebb felét használhatják. A bárokba, klubokba, játéktermekbe már a védettségi igazolás sem elegendő, oda (három ezrelékes fertőzési ráta felett) kizárólag beoltottakat engednek majd be.
A kormányhatározat azonnal hatályba lép, amint közzéteszik a hivatalos közlönyben, kivéve a QR-kód ellenőrzésére vonatkozó részt, amire hétfőig adnak haladékot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.