Két tételben, összesen 3,5 millió (35 milliárd régi) lejt szerzett a háromszéki önkormányzat a megyei utak felújítására — közölte Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke.
A kormány tartalékalapjából kiutalt összegekből két és fél millió mintegy nyolc kilométernyi útszakasz aszfaltozására futja, Barót és Bibarcfalva között egy nagyon leromlott részt fognak megjavítani, Zabola és Kézdivásárhely között a község határától a már felújított részig aszfaltoznak, a brassói megyehatártól Aldobolyig, illetve Lemhény és Almás között szintén új út készül. Ezeket a munkálatokat még idén elvégzik, a Kovászna és Kommandó között a nyáron beszakadt útszakasz megjavítására azonban csak jövőben kerül sor. Az erre a célra kapott egymillió lej nem vesz el, célirányos támogatás, így átutalható a jövő évi megyei költségvetésbe. Különböző kormányprogramok révén júliustól Háromszék-szerte még jó néhány útszakaszra került új aszfaltszőnyeg, olyanokra is, melyek soha nem voltak leaszfaltozva. Jó út vezet most már Ikafalvára, Bitára, Egerpatakra, Csomortánba s Bereckből Martonosba is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.